GYŐR - Több száz diák, kollégái és családja gyászolja H.-né K. Évát (†50), aki hétfőn kizuhant a száguldó vonatból Tatánál. A Blikk információi szerint a földrajz–rajz szakos tanárnő férjével utazott Budapestről Győrbe, amikor a tatai Tóvároskert megálló környékén a nő kiment a vécére.
Ki gondolta volna, hogy az emberek fele a cigarettaszünetben is „dolgozik”, vagyis a munkájáról beszél. Ahelyett, hogy mondjuk az előző esti meccsről diskurálna.
Jelentős emelkedéssel nyitott a New York-i tőzsde kedd délután, a jelek szerint a befektetők arra várnak, hogy miként reagál a válságra az amerikai központi bank szerepét betöltő szövetségi alap. A Fed elnöke nem zárta ki a beavatkozást, és nyilatkozata után a világon mindenhol némileg megnyugodtak a tőzsdék.
A kormány annyira sietett a vagyontranszferrel, hogy 2011 májusának végén határozta meg az egyéni számlák beértékelésének fordulónapját. Akkor nem is lehetett sejteni, hogy augusztusban ekkora mélyrepülés indul el, ami visszanézve mindenképpen a volt pénztártagok malmára hajtotta a vizet. Az átlépők átlagosan 5 ezer forintot nyertek a korai értékeléssel, míg az államnál a veszteség jelenleg a 200…
Rendkívül hektikus volt ma a kereskedés a svájci frankkal a nemzetközi piacokon, ez pedig jól visszatükrüzõdött a frank/forint jegyzésekben is. Hajnalban 261-ig kapaszkodott az al,pesi deviza,...
Budapest - A külföldi hetijegyesek ezrei napok óta Sziget Fesztivál területén tanyáznak, és ugyan a koncertek csak este vannak, ők az evés-iváson kívül is megtalálják azt, amivel elüthetik az időt.
Kitűnően szerepeltek Moszkvában a Győztesek Versenyén a magyar gyerekek, a daganatos betegségből felgyógyult versenyzők 18 arany-, 6 ezüst- és 9 bronzérmet szereztek.
Néhány napon belül a keret valamennyi játékosát hadra foghatja Komjáti András, a Vasas vezetőedzője. A piros-kékeknél Simek Péter kivételével már minden játékos edzésbe állt.
A Debrecen francia támadója a Kecskemét elleni vasárnapi, idegenbeli bajnoki mérkőzés 45. percében állították ki, miután lekönyökölte Vladan Csukicsot.
Az új egyházügyi törvény ellen tiltakozik az egykori magyar demokratikus ellenzék több tagja. A nyílt levél egyik címzettje az Európai Unió emberi jogi biztosa.
2011. augusztus 9-én ünnepli 145. születésnapját a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az évforduló alkalmából különböző programokkal várják a látogatókat. Óránként kétszer, egészkor és félkor állatbemutatókkal, látványetetésekkel lehet testközelből megismerkedni az állatokkal, emellett fény derül a kert érdekességeire, kulisszatitkaira is. A 145 centiméter alattiaknak ingyenes a belépés augusztus…
Egy kisebb fellélegzéssel kezdõdött a nap a világban, ahol aztán hirtelen a korábbi bizakodásnak már nyoma sem volt, mely eredõjeként hatalmas eladói hullám söpört végig a tõkepiacokon...
Magyarország - Újabb régészeti siker! Színarany avar kori fülbevalót találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei az M43-as autópálya ásatás nyomvonalán. Az értékes aranylelet egy kislány sírjából került elő.
Hozzávalók 4 személyre előételként: 2 db közepes újburgonya (kb. 25 dkg) 1-2 db zsenge cukkini (kb. 25 dkg) 2 db nagyobb, kemény húsú paradicsom (kb. 25 dkg) 1 db érett avokádó 6-8 db fekete és ugyanennyi zöld olívabogyó 1 evőkanál olívaolaj só bors Az öntethez: 1 evőkanál dijoni mustár 1 evőkanál vörösborecet 1,5 evőkanál tökmagolaj 1/2 kávéskanál só A tálaláshoz: kevés balzsamecet-szirup…
Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden hivatalában fogadta a Monsanto Hungária Kft. képviselőit. A találkozón az államtitkár tájékoztatta a vállalat vezetését arról, hogy Magyarország elkötelezett egy teljes mértékben GMO-mentes politika mellett.
Az euróválság egészen odáig fajulhat, hogy még Európa legerősebb állama, Németország is elveszíti legjobb, AAA adósbesorolását - jelentette ki Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora a...
A tárlatot Brájer Éva országgyűlési képviselő, alpolgármester nyitja meg. A kiállítás védnöke Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Vargha Tamás, a Fejér megyei Közgyűlés elnöke.
A szélsőségek ellen demonstrált párttársaival Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségi tagja kedden Debrecenben a helyi pártszervezet kezdeményezésére; a szocialista politikus kardvirágot osztott az eseményen megjelent nőknek.
Az MLB hétfői játéknapján a Boston Red Sox egyik legjobb játékosa, David Ortiz káprázatos teljesítményt nyújtott. Az egyesvédő három pontot és három run batted int ütött. Folytatódik Dan Uggla káprázatos ütősorozata.
Hozzávalók 4 személyre előételként, 2 személyre akár főfogásként is: 4 db nagyméretű, kemény húsú paradicsom 10 dkg jó minőségű natúr krémsajt 2 evőkanál sűrű, görög joghurt 1 nagy csokor vörös bazsalikom só frissen őrölt bors oregánó
A Fotex a mai napon megbízást adott a Concorde Zrt. részére újabb 50 000 db saját részvény maximum 320 Ft/db egységáron történő vásárlására. A Fotex közvetlen tulajdonában 639 983 db, a társaság...
Így zajlanak a tervezési munkálatok kedvenc márkádnál, a Sugarbirdnél! Még egy kis ünneplésre is volt idejük mostanság, Dukai Regina ugyanis nemrég ünnepelte a születésnapját!
Egyszerre két, minden eddiginél nagyobb alapterületű, a felső kategóriás műszaki termékek széles kínálatával rendelkező úgynevezett mega áruházat nyit Pest megyében a Vöröskő Kft. cégcsoport - jelentette be a budaörsi áruház avatásán kedden a Kft. ügyvezető igazgatója.
Tormafölde - A leletei alapján nem javult az elmúlt hónapokban Kovács József állapota – szögezte le Kóczán István orvos, miután átnézte az orvosi vizsgálatok eredményeit.
Augusztustól az eredetileg ez évre tervezettnél 1,7 milliárd forinttal nagyobb összeg áll a kórházak rendelkezésére az Egészségbiztosítási Alapban a tételes elszámolású eszközök és nagy értékű műtétek finanszírozására – olvasható az egészségügyért felelős államtitkárság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az MTI-hez eljuttatott közös közleményében.
Jövőre elkészülnek a tervek, 2014-ig pedig kibővítik a Fővárosi Állat- és Növénykertet - mondta Tarlós István főpolgármester kedden, az állatkert megnyitásának 145. évfordulóján újságíróknak.
Az Erste Befektetési Zrt. bejelentette, hogy az E-Star Nyrt.-ben meglévő részesedése 2011. augusztus 8-án 5,05%-ról 4,75%-ra módosult (125 506 darab szavazat). Ebből közvetlen részesedése a...
Az elmúlt években ritkán tudott növekedni a személyi kölcsönök állománya Magyarországon, amikor mégis, akkor az árfolyamváltozásoknak volt ez betudható. Így a várakozásoknak megfelelően a Pénzcentrum.hu által megkérdezett bankok többsége arról számolt be, hogy még tart a visszaesés, ami a személyi kölcsön igénylések tekintetében tapasztalható. Aktuális körképünkben azt vizsgáltuk, hogy a hazai…
Magyarország - Úgy tűnik, hűtlenkedésre sarkall a Facebook. Közel 3 ezer megkérdezett felhasználó közül minden negyedik vallotta be, hogy használta már flörtölésre a portált annak ellenére, hogy kapcsolatban él.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. 2011.08.09-én a Budapesti Értéktőzsdén 1140 db saját részvényt vásárolt 1700 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével. A...