Elhalasztotta a döntést az esztergomi képviselő-testület csütörtök esti ülésén arról, hogy az önkormányzat bért fizet az alkalmazottaknak vagy a hitelezőit juttatja pénzhez.
Példátlan döntést hozott a bíróság a magyar-izraeli kettős állampolgár büntetőügyében. Az üzletembert bűncselekmény hiányában első fokon felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól, mivel az indoklás szerint nem volt tisztában a jogszabályokkal.
A NATO többnemzetiségű légi vezérkarának főparancsnok-helyettese elmondta: ezeknek az erőknek a java a Tripolitól Szebháig, illetve Szirt kikötőjéig húzódó övezetbe összpontosul.
A fájdalommentes testmozgás alapja a csontok összeköttetését biztosító ízületek egészsége. A legenyhébb panaszokra is érdemes figyelni, mert az ízületi betegségek megfelelő kezelés hiányában súlyos mozgáskorlátozottságot okozhatnak.
Ezüstérmet szerzett Sastin Marianna az isztambulban zajló olimpiai kvalifikációs-világbajnokságon, de a magyar versenyző nem volt teljesen elégedett a döntő után.
A végtörlesztéssel a bankok még jól is járhatnak, hiszen a visszakapott pénzt befektethetik és ezeken a tranzakciókon jelentős hasznot is elkönyvelhetnek majd.
A nyáron a Portótól szerződtetett Radamel Falcao fejesével az első félidőben vezetést szerzett az Atlético Madrid a skót Celtic ellen az Európa Liga 1. fordulójában.
Utolsóként az orosz válogatott jutott be a négy közé a litvániai férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, miután a csütörtöki negyeddöntőben legyőzte a szerb csapatot.
A szocialista párt elnöke szerint az jelentene megoldást, ha létrehoznák az eszközkezelőt, bevezetnék a magáncsőd intézményét, illetve illetékmentessé tennék a bankok ellen indított pereket.
Az összehangolt jegybanki bejelentésnek és a továbbra is szép technikai képnek köszönhetően a kezdeti bizonytalanság után továbbra is optimisták az amerikai részvénypiacok. A vezető indexek közül a...
Nehéz elhinni, de végtére is elképzelhető, hogy George Best, a Manchester United és az északír futballválogatott egykori kiválósága holta után is iszik.
A nagysikerű Caddy sorozata jövő évi 30 esztendős jubileumára izgalmas, a Frankfurti Autókiállításon különleges modellel jelentkezett a Volkswagen Haszonjárművek. A Caddy Edition 30 széria-közeli tanulmányautó, amely fekete tetejével, polírozott könnyűfém keréktárcsáival, high-end stílusban kialakított utasterével és nagy erejű nyomatékos motorjával a modellsorozat egészen egyedülálló tagjaként…
Az összehangolt jegybanki bejelentésnek és a továbbra is szép technikai képnek köszönhetően a kezdeti bizonytalanság után továbbra is optimisták az amerikai részvénypiacok. A vezető indexek közül a...
A Hyundai a 2011-es Frankfurti Autószalonon (IAA) mutatta be új generációs i30-as modelljét, amely a vállalat várakozásai szerint folytathatja elődje sikereit, köszönhetően továbbfejlesztett formatervének, minőségének, teljesítményének és gazdaságosságának.
Technikai problémák miatt késve kezdődött meg a Szabics Imrét foglalkoztató Sturm Graz és a Lokomotiv Moszkva mérkőzése csütörtökön a labdarúgó Európa Liga első fordulójában.
A házelnök szerint a 12 fős, fele-fele arányban demokrata párti és republikánus kongresszusi bizottságnak a kiadások csökkentésével és a társadalmi juttatások reformjával kell foglalkoznia.
Két különböző hajtásrendszer legelőnyösebb tulajdonságait ötvözve, az Audi A8 hybrid 2012-ben érkezik a piacra. 2.0 TFSI benzines erőforrása illetve elektromos motorja együttesen 180 kW (245 LE) rendszerteljesítménnyel és 480 newtonméter forgatónyomatékkal szolgál. A luxuslimuzin tisztán elektromos üzemben akár 100 kilométer/óráig is felgyorsíthat, állandó 60 kilométer/óra tempó mellett pedig akár…
Kisebb hallgatói létszám és kevesebb pénz lesz a felsőoktatásban, de ez nem feltétlenül jár oktatók elbocsátásával – nyilatkozta Dux László helyettes államtitkár.
Az amerikai tőzsdezárás után tette közzé negyedéves gyorsjelentését a BlackBerry okostelefonokat gyártó Research In Motion, melyben a társaság éves alapon hatalmas visszaesésről számolt be. A...
Világpremier a Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon (IAA): A Volkswagen bemutatja a Polo R WRC első járóképes prototípusát, amellyel idén megkezdődik az FIA Rali-világbajnokságra felkészítő tesztprogram. A Volkswagen 2013-tól indul a raliversenyzés csúcskategóriájában, ezzel állít új célokat a Dakar Ralit háromszor egymás után megnyerő márkának. Az új Polót Frankfurtban leplezték le hétfő este a…
Csütörtök este rendezik meg az Impact Wrestling adását, amelyben Sting összecsap Ric Flairel. Amennyiben Sting győzedelmeskedik, akkor a Bound for Glory elnevezésű Pay-per-view adásban megmérkőzhet Hulk Hogannel.
Az Európa Liga 1. fordulójában az olasz Udinese ugyan Hadji "miatt" hátrányba került hazai pályán a francia Rennes ellen, de Antonio Di Natale és Armero góljaival megfordították a mérkőzést.
A belga Club Brugge Odjidja-Ofoe góljával szerezte meg a vezetést a szlovén Maribor ellen, majd Nabil Dirar állította be a 2-0-s végeredményt az Európa Liga csoportkörében.
A nyáron a Portótól igazolt Radamel Falcao és Wolfsburgtól kölcsönzött brazil Diego is eredményes volt az Atlético Madrid-Celtic találkozón, melyet 2-0-ra a spanyolok nyertek meg.
Hiába szerzett Szabics Imre révén vezetést a 14. percben a Sturm Graz, a Lokomotiv Moszkva Obinna és Szicsev két gyors góljával megfordította a találkozót.