Kortárs művészeti gyűjteményt alapított a Székesfehérvári Egyházmegye - jelentette be Spányi Antal püspök szombaton a Szakrális Művészetek Hete székesfehérvári megnyitóján.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint nem kel fel többé az MSZP, Matolcsy György azért jó miniszternek, mert el tud szabadulni "a tankönyvi megoldásoktól", és az egykulcsos adó a "a jobboldali kurzus alapja". Orbán ezekről is beszélt a kötcsei találkozón egy hete a Heti Válasz szerint.
A Budapest Honvéd 2-0-ra győzött az Újpest ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójában, ezzel sorozatban negyedik hazai győzelmét aratta hazai pályán, és ha a Pécs nem nyer, felléphet a dobogóra.
A Köln csapata meglepetésre 4-1-re győzött a Leverkusen otthonában a Bundesliga 6. fordulójában. Podolski két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből.
A szlovén válogatott végzett a hetedik helyen a litvániai férfi kosárlabda Európa-bajnokságon azzal, hogy szombaton négy ponttal legyőzte a szerb csapatot.
A Honvéd a Bozsik-stadionban Danilo duplájával 2-0-ra legyőzte az Újpest együttesét. Supka Attila csapata zsinórban negyedik hazai mérkőzését is sikerrel vívta meg, ráadásul eddig még gólt sem kaptak odahaza.
Magyar és lengyel diákok találkozója, valamint történelmi vetélkedője zajlott – százötven-százötven fiatal részvételével – öt napon át Csopakon; az ünnepélyes eredményhirdetést és díjkiosztót szombaton tartották a veszprémi megyeházán Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete jelenlétében.
Egy alpinista cég alkalmazottja meghalt, miután egy tárolóban ráomlott a szénfal szombatra virradó éjszaka Visontán, a Mátrai Erőműben - tájékoztatott a cég igazgatóságának elnöke.
Bevételkieséstől és a feketegazdaság megerősödésétől tartanak a kereskedők az általános áfakulcs 27 százalékra emelése után. A várható következményeket szerintük úgy előzhetné meg a kormány, ha a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs alá sorolná az összes alapvető élelmiszert.
Az 1899 Hoffenheim 3-1-re győzte le a Vfl Wolfsburg csapatát a Bundesliga 6. fordulójában. A Hoffenheim harmadik góljánál már mezőnyjátékos állt a Wolfsburg kapujában.
A 2012. évi Országvédelmi Költségvetés keretében a bevételek 445 milliárd forinttal nőnek, amelynek keretében a munkaadói egészségügyi járulék 1,5 százalékponttal emelkedik - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Lelkesítő, nagyszerű példának nevezte a magyar nyelv használatára felszólító röplapmozgalmat Sólyom László, a Kassától hetven kilométerre, az Ung és Latorca folyók között fekvő Nagykaposon elmondott beszédében szombaton.
Néhány száz résztvevő jelent meg szombaton délután és este a budapesti Kossuth téren azon a tüntetésen, amelyet a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezett az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulója alkalmából.
Néhány száz résztvevő jelent meg szombaton délután és este a budapesti Kossuth téren azon a tüntetésen, amelyet a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulója alkalmából.
Lelkesítő, nagyszerű példának nevezte a magyar nyelv használatára felszólító röplap-mozgalmat Sólyom László, a Kassától hetven kilométerre, az Ung és Latorca folyók között fekvő Nagykaposon elmondott beszédében szombaton.
A spanyol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában a Valencia Roberto Soldaldo góljával nyert a Sporting Gijón vendégeként, a Málaga pedig Demichelis találatával hozta el a három pontot Mallorcáról. Az újonc Granada meglepetésre legyőzte a Villarrealt, amely három mérkőzés után még mindig győzelem nélkül áll.
BUDAPEST - Igaly Diána (46) nem adja fel a harcot, 51 évesen is olimpián akar szerepelni. Egy hete dőlt el, hogy a 2004es athéni játékokon aranyérmes sportlövő nem lehet ott jövőre Londonban.
LONDON ‒ Világbajnok idén aligha lesz, de így is irigyelhetik Jenson Buttont (31) vetélytársai. A Forma–1 2009-es vb-győztese ugyanis első helyet ért el egy különleges versenyen.
Szombaton ismét három találkozót rendeztek az Új-Zélandon zajló rögbi világbajnokságon, ahol két papírforma siker mellett az ír válogatott meglepetése okozott szenzációt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Nemzeti Energiastratégia elfogadása után szemléletformálási cselekvési tervet készít az energiatakarékosság és energiahatékonyság társadalmi elfogadottságának növelésére - jelentette be a klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gömörszőlős információs központjának átadásán szombaton.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
A jövő nemzedékek ombudsmanja szerint nagyobb védelmet kell biztosítani a lápoknak. A lápnak nemcsak speciális élővilága van, de fontos a vizek megtisztulásához is. Korábban az LMP kért vizsgálatot az ügyben. A környezetvédelmi államtitkár törvénymódosítást ígér.
BUDAPEST - És ez csak az egyik mellékhatása a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által pénteken bejelentett intézkedéseknek, amelyeket a közgazdászok mármost a történelem legnagyobb megszorításaként emlegetnek.
A spanyol bajnokság negyedik fordulójának szombat esti mérkőzésén Lionel Messi Dani Alvés gólpassza után megszerezte csapatának a vezetést az Osasuna ellen.
Hiába szerzett vezetést idegenben a Kaiserslautern ellen a Mainz, a folytatásban a hazaiak pontosabbá váló játékuknak köszönhetően három gólt szereztek.
A Haladás Kenesei Krisztián 92. percben értékesített büntetőjével nyert a vendég Pápa ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján, a PMFC ikszelt a Siófokkal.
Az étcsokiban és a kakaóban található egyik anyag egereknél hasonlóan erősítette az izmokat, mint az edzés - idézte csütörtökön amerikai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap hírportálja (http://www.telegraph.co.uk).
Jonathan de Falco a belga elsőligás Mechelen játékosa volt. A focista 27 évesen, ez év elején fordított hátat a labdarúgásnak és merőben más foglalatosságban találta meg önmagát.