Egyik magyar sem játszott az angol első osztály szombat délutáni mérkőzésein. A Newcastle és az Aston Villa egymás ellen léptek elő a PL "döntetlenkirályaivá".
A sereghajtó Zalaegerszeg együttese hazai pályán 1-1-es mérkőzést vívott a dobogóért küzdő Kecskemét csapatával, így közel a bajnokság harmadához még továbbra is nyeretlen.
A West Bromwich Albion csapata 3-0-s vereséget szenvedett az újonc Swansea-től a Premier League ötödik fordulójában, így a visszatérésére készülő Gera Zoltán gárdája a kiesést jelentő 18. helyen szerénykedik.
Először kapott ki a labdarúgó NB II jelenlegi idényében az MTK: a fővárosi csapat az ötödik forduló szombati játéknapján az Ajkával szemben maradt alul hazai pályán.
Mivel a bőr pigmentált részei még akkor is változhatnak a fény hatására, ha egész nyáron napvédő krémet használtunk, az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket.
Személyautó és motor ütközött szombat kora este a 85-ös főúton, Kapuvár és Vitnyéd között. A motoron utazó két embert súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A norvég rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsít, hogy meg akarta ölni a Mohamed-karikatúrájáról elhíresült dán rajzolót, Kurt Westergaardot.
A Jobbik szerint a kormány a pénteken bejelentett újabb, 750 milliárdos "megszorító csomaggal" túlnőtt Bokros Lajoson "a magyar megszorítások koronázatlan királyán" - jelentette ki szombati budapesti sajtótájékoztatóján Volner János.
A körülmetélés ellenzői felesleges műtéti beavatkozásnak tartják az eljárást, támogatói szerint viszont egészségügyi előnye van a fityma eltávolításának.
A Szerencsejáték Zrt. több más sportegyesület mellett a Ferencvárossal is szponzori kapcsolatban áll, amelynek köszönhetően a zöld-fehér egyesület évi 100 millió forinthoz jut.
Szeged ellenében Sevilla rendezheti a 2013-as evezős Európa-bajnokságot - így döntöttek az európai szövetségek képviselői szombaton, Plovdivban, az idei kontinensviadal helyszínén.
A Bardóczky Kornél, Balázs Attila kettős három játszmában kikapott szombaton a brit párostól, ezzel a hazai csapat 3-0-s, behozhatatlan előnyhöz jutott a magyar válogatottal szemben Glasgow-ban, a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zónája II. csoportjának harmadik, egyben utolsó fordulójában, melyben az I. csoportba jutás volt a tét.
A szabadfogásúak 96 kg-os súlycsoportjában szereplő Kiss Gergely első meccsét ugyan megnyerte a vigaszágon, de a másodikon kikapott, így lemaradt az olimpiai kvótáról az isztambuli birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.
A Fulton megyei serif is elkészíthette Javaris Crittenton „sztárfotóját”, miután átszállították hozzájuk Los Angelesből. A kosarast már bíróság elé is állították: a vád gyilkosság.
Kortárs művészeti gyűjteményt alapított a Székesfehérvári Egyházmegye - jelentette be Spányi Antal püspök szombaton a Szakrális Művészetek Hete székesfehérvári megnyitóján.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint nem kel fel többé az MSZP, Matolcsy György azért jó miniszternek, mert el tud szabadulni "a tankönyvi megoldásoktól", és az egykulcsos adó a "a jobboldali kurzus alapja". Orbán ezekről is beszélt a kötcsei találkozón egy hete a Heti Válasz szerint.
A Budapest Honvéd 2-0-ra győzött az Újpest ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójában, ezzel sorozatban negyedik hazai győzelmét aratta hazai pályán, és ha a Pécs nem nyer, felléphet a dobogóra.
A Köln csapata meglepetésre 4-1-re győzött a Leverkusen otthonában a Bundesliga 6. fordulójában. Podolski két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből.
A szlovén válogatott végzett a hetedik helyen a litvániai férfi kosárlabda Európa-bajnokságon azzal, hogy szombaton négy ponttal legyőzte a szerb csapatot.
A Honvéd a Bozsik-stadionban Danilo duplájával 2-0-ra legyőzte az Újpest együttesét. Supka Attila csapata zsinórban negyedik hazai mérkőzését is sikerrel vívta meg, ráadásul eddig még gólt sem kaptak odahaza.
Magyar és lengyel diákok találkozója, valamint történelmi vetélkedője zajlott – százötven-százötven fiatal részvételével – öt napon át Csopakon; az ünnepélyes eredményhirdetést és díjkiosztót szombaton tartották a veszprémi megyeházán Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete jelenlétében.
Egy alpinista cég alkalmazottja meghalt, miután egy tárolóban ráomlott a szénfal szombatra virradó éjszaka Visontán, a Mátrai Erőműben - tájékoztatott a cég igazgatóságának elnöke.
Bevételkieséstől és a feketegazdaság megerősödésétől tartanak a kereskedők az általános áfakulcs 27 százalékra emelése után. A várható következményeket szerintük úgy előzhetné meg a kormány, ha a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs alá sorolná az összes alapvető élelmiszert.