A Roma kapusát Maarten Stekelenburgot estére bent tartották a kórházban megfigyelésre, miután az Inter elleni rangadón egy ütközés után hosszú percekre elvesztette az eszméletét.
Erőszakos tüntetések robbantak ki egy kelet-kínai városban a helyi napelemgyártó vállalat környezetszennyezése miatt - jelentette a hét végén a Hszinhua hírügynökség.
Lecsap a brit kormány azokra a gazdagokra, akik különböző trükkökkel igyekeznek kibújni a rájuk érvényes legmagasabb adókulcs hatálya alól, és az ilyen esetek felderítésére több ezer új ellenőrt vesz fel az adóhivatal - közölte vasárnap a brit pénzügyminiszter-helyettes.
A kettős állampolgárság felvételére bátorította a clevelandi magyarokat Schmitt Pál. A köztársasági elnök erről akkor beszélt, amikor az amerikai nagyvárosban megkoszorúzta Mindszenty József szobrát a bíborosról elnevezett téren.
Lecsap a brit kormány azokra a gazdagokra, akik különböző trükkökkel igyekeznek kibújni a rájuk érvényes legmagasabb adókulcs hatálya alól, és az ilyen esetek felderítésére több ezer új ellenőrt vesz fel az adóhivatal - közölte vasárnap a brit pénzügyminiszter-helyettes.
Fordulatos mérkőzésen 4-3-as vereséget szenvedett a hétvége előtt sereghajtó Blackburn otthonában az Arsenal a Premier League 5. fordulójának szombati játéknapján.
A Wall Street trendjét két tényező alakítja különösen a jövő héten. Az amerikai jegybanktól (Fed) újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket várnak az elemzők, az európai vezetőktől pedig egyértelmű jelzéseket arról, hogy konkrét lépéseket tesznek az euróövezeti adósságválság megoldására.
Nagyon megosztottak az Európai Unió tagállamainak vezetői a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adóval kapcsolatosan - mondta Jan-Vincent Rostowski, az EU soros elnökségét betöltő Lengyelország pénzügyminisztere az Európai Unió tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek szombati ülését követő sajtótájékoztatón Wroclawban.
Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 9. fordulója. A múlt héten Siófokon először pontot vesztő Debrecen a hazai pályán a Diósgyőr ellen szintén döntetlenező Paksot fogadja.
Wales javított, Anglia és Franciaország pedig hozta a kötelezőt a rögbi vb vasárnapi napján. A francia csapatban a nap hősének számító Vincent Clerc három célt vitt.
A szerb egyház, valamint nemzetiség magyarországi és a magyar egyházak szerbiai helyzetéről folytatott megbeszélést Srdjan Sreckovic, Szerbia vallási és diaszpóráért felelős minisztere Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral.
Vasárnap délután négy találkozóval folytatódik a spanyol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulója. Pályára lép a két madridi sztárcsapat és Pintér Ádám Zaragozája is.
A közelmúltban lépett hatályba a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvény, amely a külföldön már elterjedt ingatlanbefektetési társaságok (real estate investment trust – REIT) meghonosításával egy új befektetési eszközt vezet be a magyar piacra.
Három év szünet után ismét egy, az NHL-ben szereplő csapatban láthatták Jaromir Jagrt: a 39 éves cseh klasszis először edzett új klubjában, a Philadelphia Flyersben.
Gazdasági tárgyú törvények uralják a parlament jövő heti kétnapos ülésének napirendjét: a képviselők akár már hétfőn dönthetnek arról, hogy a vállalkozások miként igényelhetik vissza azt az összesen 250 milliárd forint forgalmi adót, ami az Európai Unió bíróságának döntése miatt jár nekik. Kedden a tavalyi zárszámadást tárgyalja az Országgyűlés.
Barack Obama amerikai elnök javasolni fogja, hogy az évi egymillió dollárnál többet kereső amerikaiak fizessenek több adót, jövedelmüket legalább akkora adókulccsal terheljék, mint a középosztálybeliekét - jelentette a The New York Times című napilap a hét végén nevük elhallgatását kérő kormányzati forrásokra hivatkozva.
Az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok befagyasztását helyezte kilátásba a török kormány elnökhelyettese, amennyiben 2012 derekáig nem sikerül előrelépni a Ciprus megosztottságának felszámolását célzó tárgyalásokon.
Nem a bíráskodás miatt maradt le az éremről a magyar férfi vízilabda-válogatott Sanghajban - hangsúlyozta az InfoRádiónak Kemény Dénes szövetségi kapitány másfél hónappal a világbajnokság után. A vb-n szereplő csapat adja majd a londoni olimpián szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott gerincét - hangsúlyozta.
Déli Áramlat és a Nabucco nem versenytársak, a Nabucco balsikerei miatt nem Oroszországot kell vádolni: a két projekt célja teljesen eltérő, és a későbbiekben még akkor is gázhiány lesz, ha minden...
A katolikus egyházfő - az egykori Joseph Ratzinger bíboros - honfitársaihoz intézett, a Vatikánból az ARD közszolgálati televízió által sugárzott üzenetében a csütörtökön kezdődő négynapos vizit egyik legfontosabb eseményének a német evangélikus egyház vezetőivel való találkozóját nevezte.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter egy amerikai külügyi illetékesnek azt mondta, hogy "Németország Oroszország trójai falova Európában" - derült ki a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott egyik titkos diplomáciai táviratból.
Befejezte a helyszínelést a rendőrség a 37-es számú főúton Szerencs közelében, a taktaharkányi elágazás térségében, ahol egy furgon és egy teherautó ütközött össze vasárnap kora reggel. A balesetben ketten vesztették életüket. A rendőrség tájékoztatása szerint a kisteherautó vezetője egy betörés után lopta el a járművet.
A lakosság számának és korösszetételének változása miatt Európában 15, Magyarországon 16 százalékos munkaerő-piaci hiány várható 2050-re – derült ki a Randstad Bridging the Gap című szakmai rendezvényén. Európai és magyar szakemberek szerint a rugalmas foglalkoztatási formák jelenthetnek megoldást.
A PSV Eindhoven vezetősége az Ajax elleni rangadó előtt búcsúztatta hivatalosan Balázst, aki legemlékezetesebb mérkőzéseit éppen az amszterdamaiak ellen vívta.
Aláírta vasárnap az 1-es és a 3-as villamosvonal fejlesztésének uniós támogatási szerződését Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Mobilitási Hét Andrássy út rendezvényén Budapesten.
Orbán Viktor a hét elején meghirdetett országvédelmi akcióterv második fejezeteként ismét beszélt a rezsikiadások maximalizálásáról. A kormányfő bejelentése szerint a már hatósági ármeghatározási körbe (miniszteri árszabályzás) bevont villany-, gáz- és távhőszolgáltatáson túl a kormány a jövőben a hulladékkezelés, víz- és csatornaszolgáltatás áremelkedését is szabályozási eszközökkel kívánja…
Közmunkásokkal tenné rendbe az elmúlt 20 évben teljesen elhanyagolt mezőgazdasági utakat a kormány. V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár szerint a helyreállítás a földek könnyebb megközelítését, valamint az árkok és útpadkák rendbetételét is szolgálja. A munkálatokat 2 milliárd forintos uniós forrásból, és a százmilliárdos munkaerő-piaci alapból finanszírozná az állam. A településeknek…