Az Index birtokába került Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levele, amit Reinhold Mitterlehner osztrák gazdasági miniszternek írt szeptember 15-én, múlt csütörtökön. A levél válasz az osztrák...
Norvég biológusok guppikon végzett kísérlettel próbálják megjósolni, hogy milyen következményei lesznek a halállományok túlzott kiaknázásának, amely bizonyítottan a halak méretcsökkenéséhez vezet.
Saját farmján támadt egy megvadult tehén egy észak-ír országgyűlési képviselőre. A 69 éves George Savage a fiával dolgozott a családi birtokon, amikor az egyik tehenük nekirontott a politikusnak, és több méter magasra a levegőbe röpítette. Savage a kutyájának köszönheti életét.
Állami kézbe és fennhatóság alá kerülnek a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok a katasztrófavédelemhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló parlamenti előterjesztés hétfői elfogadásával. A 281 igen, 54 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadott javaslat értelmében létrejön egy iparbiztonsági hatóság, illetve bevezetik a katasztrófavédelmi bírságot is.
Fizetőssé tenné a közgazdász- és a jogászképzést az oktatási államtitkár - írja az Origo internetes portál, amelynek birtokába került a felsőoktatási keretszámok tervezete. Önköltségessé válna a vendéglátóipari képzés és jórészt a bölcsészképzés is.
Több mint 3 ezer milliárd dolláros, egy évtized alatt megvalósítandó államháztartási deficitcsökkentésre tett javaslatot a törvényhozás "szuperbizottságának" az amerikai elnök hétfőn.
A fekete arany komoly értékvesztést könyvelhetett el a hét első napján, főként a keresleti oldal kockázatai miatt. A határidős árfolyam közel 3 dolláros csökkenés után jelenleg 85,59 dolláron áll,...
Az amerikai elnök tíz év alatt háromezer milliárd dollárral csökkentené a kormányzati kiadásokat. Barack Obama hétfőn nyújtotta be javaslatait a kongresszus szakbizottságának. A kétpárti testület novemberig dolgozza ki a terveket.
A góc egy gyulladásos szövet, melyben a kórokozók továbbra is jelen vannak. Leggyakoribb gócok a mandulákban, a fogakban, az arcüregekben, az epehólyagban, a húgy-ivarszervekben bújnak meg.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
Feltétel nélküli anyai ösztöneiről tett tanúbizonyságot egy makákó, amely szárnyai alá vett két árva kismacskát egy állatkereskedésben az egyesült Államokban.
Az Országgyűlés hétfő este úgy döntött, egyes esetekben lehetővé teszi a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztését. Létrejön a pozitív lakossági adóslista.
Jelentősen megszaporodott a nyár eleje óta azon esetek száma, hogy ismeretlenek lézerfénnyel zavarják a fel- és leszálló gépek pilótáit a Liszt Ferenc repülőtér körzetében – közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) hétfőn az MTI megkeresésére.
Az igény benyújtásától (legkésőbb december 30.) számított 60 napon belül rendeznie kell valamennyi fizetési kötelezettségét annak, aki kedvezményesen szeretné végtörleszteni devizahitelét - derül ki...
Az Index birtokába került Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levele, amit Reinhold Mitterlehner osztrák gazdasági miniszternek írt szeptember 15-én, múlt csütörtökön. A levél válasz az osztrák...
A fekete arany komoly értékvesztést könyvelhetett el a hét első napján, főként a keresleti oldal kockázatai miatt. Az októberi határidős árfolyam közel 2,3 dolláros csökkenés után 85,7 dolláron...
Az Országgyűlés hétfő este úgy döntött, egyes esetekben lehetővé teszi a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztését - írja az MTI. Rogán Antal javaslatát 277 igen...
Balesetet szenvedett VV Béci, jobb kezét megoperálták. A ValóVilág 4 hőse táncpróba közben sérült meg, még televíziós szereplését is lemondta, mert kénytelen volt kórházba vonulni.
Február óta bujkáló, körözés alatt álló férfit fogtak el hétfőn Kisvárdán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A jövőben nemcsak a nem teljesítő adósokat regisztrálja majd a Központi Hitelinformációs Rendszer, hanem az időben törlesztő lakossági hiteleseket is, azaz létrejön a pozitív adóslista.
Az első páncélozott hadosztályból megszökött katonáknak és a botokkal felszerelkezett tüntetőknek puskalövés nélkül sikerült bevenniük a gárda laktanyáját.
A jövőben nemcsak a nem teljesítő adósokat regisztrálja majd a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR), hanem az időben törlesztő lakossági hiteleseket is, azaz létrejön a pozitív adóslista.
Kína még évtizedekig nem előzi meg a világ vezető gazdasági és katonai hatalmát, az Egyesült Államokat, de felemelkedését mindenképpen kezelni kell, máskülönben súlyos megrázkódtatásokkal járhat - mondta Joseph Nye, a Harvard Egyetem professzora a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott hétfői előadásában. Szerinte az Egyesült Államok jelenleg nem olyan, mint az ókorban a végét járó Római…