Meglepő adatok láttak napvilágot Észak-Koreából. A kommunista ország a világ egyik legszegényebb állama, ám az elmúlt három évben kiugró mértékben megnövekedett a luxuscikkek importja. Bár a lakosság éhezik, a vezetők minden földi jóval elhalmozzák magukat.
Az Országvédelmi Akcióterv részeként létrejön a pozitív lakossági adóslista. Több mint 900 gyógyszer lesz olcsóbb október 1-jétől. Szerdán 6 forinttal emeli a benzin és 7 forinttal a gázolaj literenkénti árát a MOL.
A nem fertőző betegségek jelentik ma legfőbb fenyegetést az emberi egészségre és a fenntartható fejlődésre, ezért Magyarország erősen elkötelezett amellett, hogy hozzájáruljon az ellenük folytatott harchoz - jelentette ki hétfőn New Yorkban Schmitt Pál köztársasági elnök az ENSZ 66. Közgyűlésének nyitónapján, a nem fertőző betegségekről mind a 193 tagállam vezetőinek részvételével megrendezett…
Az ENSZ által becsültnek akár a duplája is lehet a szíriai demokráciapárti tüntetők elleni kegyetlen hatósági fellépés halálos áldozatainak a száma – tájékoztatott hétfőn a GlobalPost amerikai hírportál egy vezető szíriai jogvédő szervezet adataira hivatkozva.
Az Országgyűlés hétfő este úgy döntött, egyes esetekben lehetővé teszi a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztését - írja az MTI. Rogán Antal javaslatát 277 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 30 tartózkodással fogadta el a parlament. Igennel voksoltak a kormánypárti és a jobbikos képviselők, nemmel a szocialisták, az LMP tartózkodott....
A Tejútrendszerben a csillagok felének van csupán párja, a többiek elmagányosodtak - a kozmikus "szingliség" rejtélyét a Bonni Egyetem és a Max-Planck rádiócsillagászati kutatóintézet tudósainak sikerült megfejteniük.
Múlt szombaton a budapesti St. Lőrinc Golf Club adott otthont a kilencedik EnterNet Golf Sztár Gálának, amelyre a legjobb hazai profi és amatőr golfozók kaptak meghívást, és összemérték ügyességüket a golfozó hírességek is.
A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve később áfabevallásukban is megtehetik ezt.
A szombaton elhunyt egykori kiváló labdarúgót, az Aranycsapat bő keretének tagját 2011. szeptember 24-én, 9.30 órakor kísérik utolsó útjára a Salgótarjáni Köztemetőben.
Levették a lélegeztetőgépről, de még mindig altatásban tartják azt a 10 éves fiút, aki két hete gyújtotta fel magát az erdőben. Édesanyja több felajánlást is kapott: van, aki készpénzzel próbált segíteni, van, aki a látogatás útiköltségét vállalta, egy civil szervezet pedig a család új otthonára gyűjt.
A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve később áfabevallásukban is...
A viharos szél következtében több településen is fák dőltek az utakra, villanyvezetékre Pest megyében hétfő este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve később áfabevallásukban is megtehetik ezt.
Jose Luis Rodriguez Zapatero miniszterelnök fogadta a spanyol férfi kosárlabda-válogatottat, amely vasárnap megvédte címét a litvániai Európa-bajnokságon.
A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve később áfabevallásukban is megtehetik ezt.
Budapest - Közönséghisztéria fogadta George Michaelt (48) a hétfő esti koncertjén, a világsztár ugyanis több mint félórás késéssel lépett csak a színpadra, amit a rajongók türelmetlen tapsvihara kísért.
A viharos szél következtében több településen is fák dőltek az utakra, villanyvezetékre Pest megyében. Pécsen összedőlt egy cirkuszi sátor, Balatonföldváron pedig egy kidőlt fa okozott súlyos sérülést.
Megfojtottak és megerőszakoltak egy 47 éves nőt Tatabányán, a bűncselekményt egy fiatalember követte el, beismerő vallomást tett - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve később áfabevallásukban is megtehetik ezt.
Az európai tõzsdék leértékelõdési nyomás alá kerültek a mai kereskedésben, a befektetõket a Görögország körüli aggodalmak tették kockázatkerülõvé. Az amerikai piacra is átterjedt...
A jogszabály megőrzi az eddig hatályos szabályozásból a vállalkozások esetében a teljes körű nyilvántartásra, a magánszemélyek esetében pedig a negatív adóslistára vonatkozó rendelkezéseket.
Az ENSZ által becsültnek akár a duplája is lehet a szíriai demokráciapárti tüntetők elleni kegyetlen hatósági fellépés halálos áldozatainak a száma - tájékoztatott hétfőn a GlobalPost amerikai hírportál egy vezető szíriai jogvédő szervezet adataira hivatkozva.
Durva sérülést szenvedett Cosmin Bacila, a Pandurii játékosa a Steaua Bukarest ellen lejátszott román bajnoki mérkőzésen. A futballistához, aki a diagnózisok szerint kettős lábszártörést szenvedett, mentőautó jött a pályára.
Két embert szállítottak kórházba súlyos sérülésekkel a Pest megyei Versegről, ahol a viharban összedőlt egy betonöltöző. Azt még nem tudni, hogy vannak-e még sérültek a romok alatt, a kutatást keresőkutyákkal folytatják.
Megvédte címét a kolbászevő bajnok az amerikai Cincinnatiban hét végén megrendezett sült kolbászevő világbajnokságon: Joey "Jaws" Chestnut 35 kolbászt falt fel 10 perc alatt.
Szerbiában a héten megkezdődik a népszámláló biztosok felkészítése, ők lesznek azok, akik a népszámlálás időtartama alatt a városokat, a falvakat, a településeket járják majd október 1. és 15. között.
Az európai tõzsdék leértékelõdési nyomás alá kerültek hétfõn, a befektetõket a Görögország körüli aggodalmak tették alapvetõen kockázatkerülõvé. Az amerikai piacra is...
Megfojtottak és megerőszakoltak egy 47 éves nőt Tatabányán, a bűncselekményt egy fiatalember követte el, beismerő vallomást tett - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
Az Index birtokába került Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levele, amit Reinhold Mitterlehner osztrák gazdasági miniszternek írt szeptember 15-én, múlt csütörtökön. A levél válasz az osztrák politikus egy nappal korábban kelt írására, amiben a külföldi politikus vélhetően a devizahitelek rögzített árfolyamon történő törlesztése miatt érdeklődött magyar kollégájánál....
Rendkívül jól kezdett Vass Dóra a franciaországi Montpellier-ben zajló ritmikusgimnasztika-világbajnokságon, ahol jelenleg a 11. helyen áll labdabemutatója után. Szalóki Violetta a 34., Forray Fanni pedig a 45.
A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve később áfabevallásukban is megtehetik ezt.