A szülők tudják, ha a srácokkal elmennek egy kiskutya mellett: azonnal a jön a kívánságlista, milyen állatot szeretnének. A kérésre hajló mamák, papák azonban nem mindig tudja, miféle szőrmókkal lepjék meg csemetéjüket. Ebben segítünk alább.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt feljelentette az elszámoltatási kormánybiztos Havas Szófiát, az MSZP egészségpolitikusát a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Újabb tanú vallott az erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanpanamáról a Hunvald-ügyben a Fővárosi Bíróságon csütörtökön; a fiatalembernek, aki a vevői oldalon ügyvédjelöltként került kapcsolatba a vádbeli ügyletekkel, közvetlen, konkrét tudomása inkább csak az ügyészség tanúinak jogellenes cselekményeiről volt.
Közös megegyezéssel távozik posztjáról október elsejével az állami ünnepek kivitelezését is ellátó Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kálomista Imre.
Alicante – Élete egyik legnagyobb élményét köszönheti a Blikknek és a pokermnaia.hu-nak Kondás Béla (57). A kaposvári úriember az Everest Poker internetes játékán – na meg a nálunk olvasott jelszó segítségével – nyerte meg a lehetőséget, hogy a napfényes spanyol tengerparton, Alicantéban tölthessen egy hetet.
Budapest - Alig százezer forintból kénytelen megélni a ValóVilág skalpvadászának családja, azok után, hogy Cristofel szerda este beköltözhetett a villába, még kevesebb pénzből kell majd gazdálkodniuk.
Megbénult a görög főváros az egész napos tömegközlekedési sztrájk miatt, amellyel a kormány legújabb, minden eddiginél szigorúbb megszorításai ellen tiltakoznak a mediterrán ország munkavállalói. Az athéni kabinet szerdán úgy döntött, tovább csökkenti a nyugdíjakat, és a korábban tervezettnél nagyobb leépítéseket hajt végre a közszférában. A kormány szerint az újabb intézkedések lehetővé teszik,…
Jó néhány elárusítóhelyen az utóbbi napokban már dömping áron kínálták a magyar almát. A nagyon olcsó ár - várhatóan - nem lesz tartós. Ugyanis a tavaszi fagy a szabolcsi és a szatmári ültetvények termését károsította. Most pedig az Alföldön, az érés előtti napokban lett nagy tömegű étkezési almából gyümölcslé alapanyag.
Jogilag megtámadja a devizahitel-átváltásokról szóló törvényt, de Magyarországról nem vonul ki a Raiffeisen Bank. A bank kockázati igazgatója szerint a törvény középtávon árt Magyarországnak.
Számos csinos sportolónővel büszkélkedhet a magyar sport világa, közülük pedig olyan is akad, aki már jóval többet is mutatott magából, mint amennyit a sportpályákon megszokhattunk. Íme a legbevállalósabb magyar sportolónők.
A hányinger és a hányás a kemoterápiás kezelés gyakori mellékhatása. A legtöbb esetben azonban ezek a mellékhatások gyógyszeres kezeléssel megelőzhetőek vagy erősségük csökkenthető, így nem okoznak olyan kifejezett kellemetlenséget a rákkezelés alatt.
Szexi és egyben szándékosan sokkoló kampányfilmet készítettek Nagy-Britanniában, hogy ezzel is felhívják a fiatalok figyelmét a hererákszűrés fontosságára.
Meghalt az egyik munkás, aki a múlt heti miskolci gázrobbanásban sérült meg életveszélyesen. A belvárosban gázvezeték-karbantartási munkát végzett a gázszolgáltató és alvállalkozója, amikor berobbant a földgáz.
Harmadik alkalommal, ezúttal október 14–16. között rendezik meg a Marie Claire Fashion Days-t. A már befutott tervezők mellett a fiataloknak is lehetőséget adnak.
A gazdasági kilátások további romlása, az újabb amerikai jegybanki likviditásbővítő program elmaradása és a dollár erősödése egyaránt a nyersanyagok áresését okozták. Az árupiacokon így általános...
Hamarosan új közlekedési eszközzel bővülhet a budapesti környezetbarát közlekedési szolgáltatások kínálata. 2013-tól bárki elvehet a belvárosi önkiszolgáló gyűjtőállomásokról egy közbringát a városon belüli utazásokhoz....
Új közlekedési rendszer honosodhat meg Budapesten: 2013-tól bárki elvihet a belvárosi önkiszolgáló gyűjtőállomásokról egy közbringát. A Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer, más néven BuBi, nemzetközi mintára készült, ahol beváltan működik a közbringarendszer.
Legalább tíz ember halt meg csütörtökön a jemeni fővárosban a hadsereg egymással rivalizáló egységei közötti összecsapásokban, illetve az államfőhöz hű, valamint annak távozását követelő törzsek összetűzéseiben.
Ismét Bill Gates vezeti a leggazdagabb amerikaiak listáját, amelyet a Forbes magazin készített és hozott nyilvánosságra szerdán. Most először Soros György is bekerült a top tízbe.
Németországban és Angliában négy és fél, Franciaországban öt százalékot esett a tőzsdék árfolyama, de Amerika is három százalékos mínuszban volt néhány órával a nyitás után. 24 órán belül a Világbank elnöke, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED, és a Nemzetközi Valutaalap vezetője is negatív kilátásokról beszélt.
Lokális minimum közelébe estek az európai indexek, amerikai társaik pedig igen nagy eséssel kezdték a kereskedést. A növekedési és adósságfélelmek állnak az eladások hátterében, melynek hatására az...
Közvetlen közelről, néhány centiméterről a fejre célzott pisztolylövésekkel végezte ki áldozatait a csepeli kettős gyilkosság elkövetője – derült ki a Fővárosi Bíróságon csütörtökön. A szakértők elmondták, hogy a fejlövéseken túl az egyik áldozatot mellbe is lőtte az elkövető. Egyiküknek sem volt esélye a túlélésre, még védekezésre utaló nyomok sem maradtak.
Kormányügyeleti rendszer létrehozásáról döntött a kabinet a kormányzati intézkedést igénylő rendkívüli eseményekről való tájékoztatás, illetve ezen eseményekről készült jelentések gyűjtése, értékelése és továbbítása érdekében.
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely - közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után.
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely – közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után.
Hiába gyűjtött több mint 100 ezer aláírást a fennmaradásáért, hiába mentek el több tízezren a tiltakozó megmozdulásra, a Zöld Pardonnak el kell költöznie jelenlegi helyéről, a Petőfi híd budai hídfőjétől. Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy csak a helyszínnel van baj, a ZP-vel nem és vállalják, hogy segítenek az esetleges új helyszínnel kapcsolatos mindenféle ügyintézésben az üzemeltetőknek.
Többen összefüggést látnak a most napvilágra került esztergomi hitelezői lista egyik neve és a dorogi polgármester választáson Fidesz-színekben induló Merényi Tamás között. Merényi ugyanis a biztos vereség tudatában vállalta az indulást, viszont sokak szerint nem ingyen.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanújával nyomoz a ferencvárosi rendőrség a hajnalban leszakadt födém ügyében. Az első vizsgálatok szerint a balesetet egy engedély nélkül épített zuhanyzó beépítése és két hiányzó acélgerenda okozta.
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely.
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely - közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után.
Újabb tanú vallott az erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanpanamáról a Hunvald-ügyben a Fővárosi Bíróságon csütörtökön; a fiatalembernek, aki a vevői oldalon ügyvédjelöltként került kapcsolatba a vádbeli ügyletekkel, közvetlen, konkrét tudomása inkább csak az ügyészség tanúinak jogellenes cselekményeiről volt.