Újra várja a közönséget a Mikroszkóp Színpad: az év végéig 26 előadást terveznek, az első bemutatót, az Őrület határán című zenés "közérzeti kabarét" október 21-én láthatják a nézők Gesztesi Károly, Lórán Lenke, Nádas György és Szántó Szandra szereplésével.
Első hallásra "nagyon biztatónak" tűnnek az IMF és a Világbank hétvégi közgyűléséről kiszivárgott euróövezeti mentőjavaslatok, ám az elképzelések igen messze járnak a konszenzustól
Angela Merkel jól együttműködik majd a jelenlegi orosz államfő, Dmitrij Medvegyev demokratikusan választott utódjával, bárki legyen is az - jelentette ki hétfőn Berlinben a német kancellár szóvivője.
Életének nyolcvanhatodik évében meghalt Bódy Irén Munkácsy-díjas textilművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, aki a népi kékfestőmesterséget iparművészetté emelte - tudatta a család nevében Kecskés Ágnes hétfőn az MTI-vel.
Újrakezdődik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása kedden Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, miután a Debreceni Ítélőtábla március 24-én hatályon kívül helyezte az ügyben hozott első fokú ítéletet, amelyben az áldozat fiát, S. Sándort 12 év fegyházbüntetéssel sújtották.
Az emberek egy részének az a baja, hogy nincs munkája, a másik része meg amiatt ideges, hogy túl sokat kell dolgoznia. Mindkét esetben fontos, hogy ne veszítsük el a türelmünket, és lazítási technikákkal válhatunk eredményesebbé.
Várpalota - Még napokig eltarthat, mire a szakértők kimondják a végső szót, de feltehetően egy gázpalack és egy fűtőberendezés hibás csatlakoztatása okozott tragédiát a Veszprém megyei városban a hétvége utolsó óráiban.
Budapest — Talpra áll a Mikroszkóp Színpad! Ismét a régi nevével, Mikroszkópként működik tovább a Verebes István által Kabaré24-re keresztelt színház, amelynek megkegyelmezett a főváros, a színészek még fél évig játszhatnak.
Hozzávalók: a haluskához: 1 kg liszt 2 db tojás 1 csapott evőkanál só víz zsír 30 dkg mák 30 dkg porcukor A habhoz: 4 tojás fehérje porcukor 3 evőkanál baracklekvár
Hazugságnak nevezte Azerbajdzsán rendkívüli helyzetekért felelős minisztere a BBC egyik múlt csütörtöki műsorában elhangzott azon állítást, mely szerint egy ismeretlen azeri személy kilenc millió dollárt adott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi bajnokságára (WSB) két londoni olimpiai aranyéremért cserében.
Első hallásra „nagyon biztatónak” tűnnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank hétvégi éves közgyűléséről kiszivárgott euróövezeti mentőjavaslatok, ám az elképzelések igen messze járnak a konszenzustól, és a megrendült helyzetű eurótagállamok problémáira változatlanul az kínálná gyakorlatilag az egyetlen megoldást, ha távoznának a valutaunióból – vélekedtek hétfői helyzeté...
Botrányba fulladt a Fluminense és az Atlético Paranaense brazil bajnokijának vége. A lefújás után Atlético-szurkolók egy csoportja a játékoskijáróhoz vonult tüntetni, a rendőrség pedig gumilövedékeket is bevetett a rendrakás érdekében.
Hat, az MSZP-ben működő platform elnöke nyilatkozatot juttatott el hétfőn az MTI-hez, kinyilvánítva, hogy ha bármelyikük álláspontja a párt belső fórumain kisebbségbe kerül, a többség döntését elfogadják és céljaikat a továbbiakban is a szocialista párt tagjaként kívánják érvényesíteni. Az MSZP-ben hét platform működik, az aláírók közül így egyedül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció…
Hat, az MSZP-ben működő platform elnöke nyilatkozatot juttatott el hétfőn az MTI-hez, kinyilvánítva, hogy ha a bármelyikük álláspontja a párt belső fórumain kisebbségbe kerül, a többség döntését elfogadják és céljaikat a továbbiakban is a szocialista párt tagjaként kívánják érvényesíteni. Az MSZP-ben hét platform működik, az aláírók közül így egyedül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció…
Mélyen a spekulatív besorolási sávba süllyesztette Fehéroroszország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatait hétfőn a Standard & Poor's, az ország külső finanszírozhatóságának...
Az elmúlt hetekben látottaknak megfelelően volatilis kereskedés jellemezte ma is a pesti parkettet, ahol a nap során látott optimizmus estére egy kicsit megtört, így a BUX végül 16 milliárd forintos...
A Fidesz vezetésének az a döntése, hogy szeptember végén, október elején tegyenek javaslatot az elnökség számára az új párttörvényre és pártfinanszírozási rendszerre, valamint ebben szabályozzák a kampányfinanszírozás ügyét is - mondta el a hvg.hu-nak adott és hétfőn megjelent interjúban Lázár János a Fidesz frakcióvezetője.
Bloomingdale — Retteg a férjétől az első amerikai arcátültetett nő, attól tart, hogy az őt 2004-ben megnyomorító férfi múlt heti szabadulása után ismét megkeresi őt.
Ahhoz, hogy sikeresen megtörténjen a fogamzás, 3 szerv szükséges. Elsőként fontos a normál petefészek aktivitás, mert így képződik érett petesejt, a méhkürtök intakt aktivitása szintén elengedhetetlen, és ezek mellett a spermiumok képződése és hüvelybe jutás is zavartalan kell, hogy legyen.
Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta az "otthonvédelemmel összefüggő" egyes törvények módosításáról szóló törvényt; a jogszabály megjelent a hétfői Magyar Közlönyben. A törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.
Egy kisfiút támadott meg egy férfi Nagykanizsán, a városi uszoda előtt. A gyermeket megpofozta a támadó, majd elvette cipőit és a kabátját - értesült a HavariaPress.
Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta az "otthonvédelemmel összefüggő" egyes törvények módosításáról szóló törvényt; a jogszabály megjelent a hétfői Magyar Közlönyben.
Angela Merkel jól együttműködik majd Dmitrij Medvegyev demokratikusan választott utódjával, bárki legyen is az - jelentette ki a német kancellár szóvivője.
Az elmúlt hetekben látottaknak megfelelően volatilis kereskedés jellemezte ma is a pesti parkettet, ahol a nap során látott optimizmus estére egy kicsit megtört, így a BUX végül 16 milliárd forintos...
Most először fordul elő, hogy a magyar kormányt és politikáját nem a magyar belügyek, hanem egy külgazdasági lépés miatt kritizálják, mondta Paul Lendvai az ATV Start-ban. Az Ausztriában élő magyar újságíró a Der Standard című osztrák napilapban közölt cikket a rögzített árfolyamú végtörlesztés bevezetésére adott ausztriai reakciókról.
Egy izraeli szakértői bizottság elkészítette ajánlásait a kormánynak arról, hogyan lehetne orvosolni a megélhetési költségek gyors emelkedése miatt kialakult társadalmi elégedetlenséget, amely a nyáron tömegtüntetésekhez vezetett.
Az EKB nem közöl információt arról, hogy pontosan milyen kötvényeket vásárolt. Elemzők úgy vélik, hogy a szervezet 45 milliárd eurós görög állampapír-állománnyal rendelkezik.
Long Beach — Igaz, 205 évet kellett várni rá, de egy indián törzs visszakapta ellopott kenuját, amelyet még egy amerikai területszerző vett el tőlük, így elásták a csatabárdot.