Nem ad forinthitelt a K&H Bank saját devizahiteleseinek. Ezzel sokaknak nehezíti meg a végtörlesztést, persze más bankoknál végtörlesztőket nem diszkriminál ilyen módon. Egy olvasónk értesítése után egy véletlenszerűen kiválasztott fiókban érdeklődtünk a banknál kérhető kiváltási lehetőségről. Az ügyintéző elárulta: K&H ügyfeleknek nem, másoknak viszont nyújtanak forinthitelt akár deviza alapú…
A sikeres gazdasági kormányzáshoz elengedhetetlen egy erős monetáris és fiskális intézményrendszer kiépítése, vagy a meglévő intézmények megerősítése - mondta Kopits György közgazdász, a Költségvetési Tanács volt elnöke pénteken Budapesten a "Közép-Európa a globális gazdasági válság után" című konferencián.
Czinege Imre korábbi szocialista országgyűlési képviselő meghallgatásával folytatódott a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György pere. Az egészségügyi privatizáció előkészítésében részt vevő MSZP-s politikus házára 2008 februárjában dobtak Molotov-koktélt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2011. október 3-án indítja az euróeladási tendereket a végtörlesztés által érintett bankok számára - közölte a jegybank a honlapján pénteken.
Vélhetően a világ legszélsőségesebb sportos autói ők. Csak éppen nem abban az értelemben. Ikonikussá vált történelme alatt a Mazda egyedülálló módon Wankel-motorral szerelt RX-sorozata kapott hideget és meleget is. Ráadásul mindkettőt okkal. Hogy most, az évek távlatában mire képesek a különc négykerekűek, azt egy-egy, modellfrissítés előtti és utáni, első generációs RX-7 és RX-8 vizsgálatával…
Az Anti Fitness Club az idei Hangfoglalás fő fellépője. AFC Tomi, a népszerű banda frontembere elárulta a Borsnak, hogy miért nincsenek vidám slágereik.
Közvetett módon cáfolta Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium Portfolio.hu-nak adott tájékoztatását, miszerint dolgoznak egy olyan mentőcsomagon, mely a 180 forint felett eladósodott frankhiteleseknek és a 250 forint felett eladósodott euróhiteleseknek is segítséget nyújtana. Minden újabb mentőcsomagot valószínűtlennek nevezett ugyanis a hvg.hu-nak adott nyilatkozatában a Miniszterelnökséget…
A Budapest Honvéd megállapodott Torghelle Sándorral, a korábbi magyar válogatott támadóval. A klub saját nevelésű játékosa jövő nyárig kötelezte el magát a piros-feketékhez.
A Magyar Nemzet birtokába került felsőoktatási törvény koncepció szerint nem diplomázhat az, aki a főiskola vagy egyetem befejezése után öt éven belül nem tesz záróvizsgát, illetve elbocsáthatják az egyetemről azt, aki négyszer bukik egy tárgyból. Emellett kisebb befolyása lesz a hallgatói önkormányzatoknak, a pedagógusképzésben részt vevőket pedig ösztöndíjjal támogatná a törvény.
Augusztusban a háztartások – az előző hónaphoz hasonlóan – forintban több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, azaz nettó hitelfelvevők voltak, míg devizában többet törlesztettek, mint amennyit felvettek, azaz nettó törlesztők voltak.
Titus Bramble-t, a brit Sunderland sztárját felfüggesztette a klubja, miután a rendőrség nyomozást indított ellene, mert állítólag egy taxiban szexuálisan zaklatott egy lányt.
A kereskedelmi bankok végtörlesztéssel összefüggő devizaigényének kielégítésére jövő hétfőtől heti gyakorisággal (szükség esetén gyakrabban) euró eladási tendereket indít a Magyar Nemzeti Bank a...
Használt rágógumit árul valaki a Vaterán, az egyik netes aukciós portálon. A két forintról indult licit mára az ezer forintot is elérte, igaz, száz forintjával lehetett növelni a licitet.
Ráharaptak honfitársaink az all inclusive szolgáltatásra: 34 százalékkal többen választották a korlátlan étel- és italfogyasztást idén, mint egy évvel ezelőtt. A szakember szerint a repülős utakra készülő családosok, s a kényelemre vágyók nyernek vele a legtöbbet.
A navigátor Zsiros Gábor erős hátfájása miatt Turán Frigyes feladta a Francia-ralit, a világbajnoki sorozat idei 11. viadalát. A pontverseny éllovasa, a sorozatban hétszeres világbajnok francia Sébastien Loeb szintén búcsúzott a pénteki nyitónapon.
A jegybank október 3-tól euróeladási tendert vezet be, melyet 2012. február 29-ig rendszeresen, alapesetben hetente, szükség esetén gyakrabban hirdet meg
"Hosszú távú, stabil, nagy befektetőkkel vesszük fel a kapcsolatot, nagy állami alapokat próbálunk rávenni vásárlásra". Szaúd-Arábiában, Oroszországban, Kínában és Norvégiában jártak már az ÁKK munkatársai, akik Kazahsztánba is készülnek - mondta el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatója pénteken Pécsett, a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén.
A BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) kazincbarcikai telephelyén pénteken felavatta új TDI üzemét, a vegyipari óriásvállat 200 millió euró értékű beruházásával Európa vezető toluol-diizocianát (TDI) gyártói közé kerülhet.
A hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ügyében október 11-én kezdődik meg az ítélethirdetés — közölte pénteken Rogyion Kirejev.
Az SZDSZ Mécs Imre, korábbi országgyűlési képviselőt indítja a novemberi időközi választásokon a főváros II. kerületében - jelentette be Szabadai Viktor, a párt ügyvezető elnöke pénteken Budapesten.
A 2 órakor kezdõdõ kormányszóvivõi tájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivõ és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter beszélt a parlament elé pénteken kerülõ 2012-es...
Magyarország várható hitelminõsítése kapcsán váratlanul negatív tartalmú megjegyzésekrõl jelentek meg ma kora délután sajtóbeszámolók az Államadósság Kezelõ Központ...
Irán vendégül látott egy tálib küldöttséget szeptember közepén egy teheráni konferencián, ezzel is mutatva, hogy növelni szeretné befolyását Afganisztánban az amerikaiak kivonulása után - írta a The Washington Post című amerikai lap internetes kiadása. A tálib delegációt az ENSZ által terroristaként nyilvántartott Nik Mohammad vezette.
Merzig – A lélegzete is elállt Ümit Yavuznak (28), mikor felbontotta a szolgáltatójától kapott levelét. A cég több mint 1 millió euró befizetésére szólította fel a fiatal férfit.
A kormány pénteken benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közölte: jövőre a kormány megszünteti az adójóváírást és kivezeti a félszuperbruttót, de 202 ezer forintos jövedelem felett ezt még nem kapják meg azonnal a munkavállalók.
Hozzávalók: 60 dkg pulykamáj 1 db sertésháló 8 db paradicsom 8 db paprika só bors majoránna Az öntethet: tárkonylevél 4 dl joghurt 4 gerezd áttört fokhagyma só
Három hónappal meghosszabbodik azoknak az ügyfélkapus jelszavaknak az érvényessége, amelyek október elsején járnának le - közölte az MTI érdeklődésére a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala pénteken.
A sérült Wesley Sneijder nélkül, de a nemrég visszatérő Arjen Robbennel készül a magyarokkal azonos csoportban szereplő holland labdarúgó-válogatott az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére.
A kormány pénteken benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő. Matolcsy György arról beszélt, hogy a jövő évi költségvetés biztonságos, az ország pénzügyi, gazdasági védelmét szolgáló büdzsé lesz, a hiány tovább csökken jövőre, az idei, a GDP 2,94 százalékáról 2,5 százalékára.
Ismét kitört a szicíliai Etna tűzhányó. Vörös hamut és olvadt kőzetet lövellve a levegőbe. Attól tartanak, hamarosan egy nagyobb kitörésre lehet számítani.
Az MSZP szerint Pest megye közgyűlésének elnöke, illetve az önkormányzat "kontár fideszes vezetése" ugyanolyan katasztrofális helyzetet teremt a megyében, mint amilyet Hoffmann Rózsa országosan előidéz az oktatáspolitikában - jelentette ki Török Zsolt, a párt szóvivője és Szűcs Gábor, a Societas Pest megyei elnöke pénteken a megyeháza budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
A magyar banki különadó nem rendelkezik a szerdán javasolt pénzügyi tranzakciós adó ismérveivel, ezért nem is minősül ilyen típusú adónak - közölte csütörtökön a BruxInfo kérdésére az adóügyi biztos...
Hatmillió forint értékű aranyérméket akart Magyarországra csempészni a napokban egy horvát férfi az udvari határátkelőhelyen, de lebukott, és eljárás indult ellene.
A 2 órakor kezdõdõ kormányszóvivõi tájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivõ és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter beszélt a parlament elé pénteken kerülõ 2012-es...
Az első féléves adatok alapján tartja stabilitását a használtautó piac, a tavalyi év hasonló időszakához képest pedig növekedésről lehet beszámolni. A kimutatások szerint nőtt a külföldről behozott autók száma, mivel a hazai kínálat a lassuló újautó értékesítések miatt csökkent.