Több száz millió forintot követel Dávid Ibolya egykori MDF elnöktől és Bokros Lajos egykori demokrata fórumos országgyűlési képviselőtől a párt jogutódja.
Cápatámadásban vesztette életét egy fiatal szörföző vasárnap Ausztrália nyugati partjainál: a tengeri ragadozó gyakorlatilag leharapta a huszonéves fiatal férfi alsó felét.
Cápatámadásban vesztette életét egy fiatal szörföző vasárnap Ausztrália nyugati partjainál: a tengeri ragadozó gyakorlatilag leharapta a huszonéves fiatal férfi alsó felét.
Második olvasatban a jövő évi költségvetésről, valamint a gazdasági növekedés alakulásával összefüggő idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány. Szerdán bejelentés várható.
Két áldozatot követelt az idei New York-i olimpiai távú triatlonviadal. Az általunk megkérdezett magyar szakértő, dr. Bakanek György azt tanácsolja, hogy a jövőben az amerikaiak követeljék meg rajt előtt az orvosi engedélyek bemutatását. Igaz, az esetleges tragédia ennek ellenére sem kizárt.
Heinz Fischer ezzel a két kormánypárt között folyó vitában a kormányfő pártjával, az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) helyezkedett közös álláspontra, miután az adókról folyó vita egyre élesebbé vált az elmúlt napokban Ausztriában.
Izgalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Bár a jó idő még kitartott a héten az iskola ennek ellenére elkezdődött, mely jócskán megterhelte a magyar családok pénztárcáját. Nincsenek könnyű helyzetben a kisgyermekesek sem, hiszen a bölcsődei és óvodai férőhelyekre akár több éves várólisták is vannak. Szeptember elsejével az új tanév mellett útjára indult a chipsadó is, mely gyárbezárásokhoz és a…
A spanyol Juan José Cobo nyerte a Vuelta a Espana 15., vasárnapi szakaszát, sikerével pedig összetettben is átvette a vezetést a brit Bradley Wigginstől.
Egyéniben Dobrovitz József, csapatban pedig a Dobrovitz József, ifjabb Dobrovitz József, Lázár Zoltán trió ezüstérmes lett a hollandiai Bredában rendezett négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.
Súlyos vereséget szenvedett a Kereszténydemokrata Unió a Mecklenburg-Elő-Pomeránai tartományi választáson, míg a szociáldemokraták (SPD) több mint 35 százalékot szereztek – derült ki vasárnap az előzetes felmérésekből. Egyelőre az eddigi SPD-CDU nagykoalíciónak van többsége, de még bármi megtörténhet a szavazatok összeszámolása után.
A Toyota Yaris már nem csak a nőknek és az 55 év feletti generációknak készül, a gyártó egyaránt megcélozta a férfiakat és a fiatalokat, de cégek figyelmét sem fogja várhatóan elkerülni a megújult autó. A hazai kereskedésekbe várhatóan október elején érkezik. A Yarist – harmadik generációjának nemzetközi bemutatóján,– Koppenhágában tesztelte a Bors.
Kórházba szállítás után meghalt annak a kisrepülőgépnek a pilótája, amely vasárnap délután eddig ismeretlen okból lezuhant Újbarok és Szár között egy időszakosan működő repülőtér közelében – közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
La Paz — Hiába jogszerűtlen, mégis előzetes letartóztatásban marad Tóásó és társa. Az illetékes bolíviai bíró ugyanis a hét végén elutasította Tóásó Előd és ugyancsak összeesküvéssel vádolt horvát társa, Mario Tadic szabadlábra helyezési kérelmét.
Magyarországot szellemi értelemben újjá kell építeni - jelentette ki Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vasárnap, a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó szenátusi ülésén.
A franciák szövetségi kapitánya saját bevallása szerint örül annak, hogy vezetik a csoportjukat, de addig nem dől hátra, amíg az Eb-részvételt nem harcolták ki.
Az USA szövetségi lakásfinanszírozási ügynöksége (FHFA) jogi eljárást indított 17 vezető bank ellen, amelyek összesen csaknem 200 milliárd dollár értékben adtak el "mérgezett eszközöket" a felügyelete alá tartozó kormányzati támogatású lakáshitelezőknek.
A túraautó-világbajnokság Spanyol Nagydíjának második futama után 10 másodperces büntetéssel sújtották Tom Coronelt, amiért összeütközött Javier Villával.
Zátonyra futott egy átkelőhajó Tahitótfalunál a Dunán vasárnap délután, a szentendrei tűzoltók megkezdték az utasok mentését – közölte a város tűzoltóparancsnoka.
Fürdőzők találtak rá vasárnap délután a Balatonban Siófoknál egy 60 éves német állampolgárságú férfira, aki már nem mutatott életjeleket - tájékoztatta Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Nem ütötték a gyermeküket - ezt állítják a bántalmazott ádándi kisfiú szülei. A másfél éves Danikát a július közepén törött karral, meglazult foggal bevérzett szemmel szállították a pécsi gyermekklinikára.
Az úgynevezett jó koleszterin (HDL-C) fontos szerepet tölt be az emlékezet frissen tartásában életünk középkorától - derül ki egy hétfőn közzétett tanulmányból, amelyről a Health24 egészségügyi portál számolt be.
Újabb természeti csapás érte Japánt. A szigetország déli részén végigsöprő Talasz névre keresztelt tájfun következtében eddig húszan vesztették életüket, és ötven ember tűnt el, több ezer otthon vált lakhatatlanná.