Az orosz Lokomotiv Jaroslavl jégkorongcsapatát ért tragédia után közösen dönt a szövetség és a többi csapat a folytatásról.A jégkorongtársadalom gyászol.
A felnőtt lakosság csupán 15 százaléka segítene aktívan a sérültek ellátásában egy közúti balesetnél, a balesetet látottak 13 százaléka pedig segítséghívás nélkül tovább menne − derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb lakossági kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu internetes betegportál megbízásából készített. Az eredményeket Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kommentálta.
Durva leszámolás volt a szerbiai Zemunban. Szó szerint kivégeztek két embert. Az áldozatok autója nekiment egy másik járműnek, melynek következtében egy kisgyerek megsérült.
Elmarasztalt egy utólagos londoni vizsgálat brit katonákat, amiért „indokolatlan erőszakot” alkalmaztak nyolc éve Irakban egy őrizetes ellen. A fiatal férfi belehalt a brit támaszpont fogdájában szerzett számos sérülésébe.
Az európai bankok likviditási helyzete miatt aggódik az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) is, bár a vészharangot szerinte még nem kell megkongatni. A felügyelet mindenesetre folyamatosan...
Változatlanul másfél százalékon tartotta az euróövezeti kamatot az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Az elemzők is erre a döntésre számítottak.
Az augusztus eleji mélypontokról felfelé vették az irányt a tengerentúli részvényindexek, a piacban rejlő feszültséget azonban jól mutatja, hogy a befektetők többsége továbbra is pesszimista (a...
Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) ellenzéki párt csütörtökön délután bizalmatlansági indítványt nyújtott be Iveta Radicová szlovák kormányfő ellen, amelyről a házelnök döntése alapján a jövő hét keddjén szavaz a pozsonyi parlament.
Három év alatt a futballvilág élére emelte Pep Guardiola a Barcelona labdarúgócsapatát. Érdemei elismeréseként a katalán parlament aranyéremmel tüntette ki a 40 éves sikeredzőt.
A sztrájk végével végre az olasz bajnokság is elkezdődik péntek este, így ideje áttekintenünk, hogy a klubok hogy változtattak, és megjósolnunk, hogy ez mire lesz nekik elég.
Lipcse - Négy óra alatt kell kifaragniuk a résztvevőknek zöldségekbe álmodott versenyműveiket az idén először megrendezett lipcsei zöldségfaragó-versenyen.
Két személyautó ütközött eddig ismeretlen körülmények között a Pest megyei Biatorbágy és Herceghalom között csütörtökön kora délután, az úton váltakozó irányban halad a forgalom – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az eddiginél "agresszívebb", erőteljesebb kommunikációt tervez őszre a szocialista párt - közölte Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető csütörtökön az MSZP kétnapos frakcióülése után tartott sajtótájékoztatóján.
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) tiltakozik a rendészeti életpályamodell pénzügyi fedezet nélküli bevezetése miatt - írják sajtóközleményükben.
Ismeretlenek visszaéléseket követnek el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nevével és az uniós pályázatokkal, az ügynökség feljelentést tett az ügyben a rendőrségen - közölte az NFÜ csütörtökön az MTI-vel.
Feltételezések szerint egy készülő bombamerényletet hiúsított meg a berlini rendőrség. A hatóságok két férfit vettek őrizetbe a német fővárosban, súlyos terrorcselekmény előkészítésével vádolják őket. A rendőrség szóvivője szerint a két huszonéves feltételezett terroristánál robbanóanyag előállításához szükséges vegyszereket találtak.
Romlottak a fejlett ipari országok gazdasági kilátásai az elmúlt három hónap során állapította meg Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OCED) csütörtökön publikált elemzése.
Irina Sajk orosz modell egy éve jár Cristiano Ronaldo focistával, aki talán soha nem érezte magát ilyen kényelmetlenül, hiszen kedvese egy másik férfit ölel egy spanyol divatcég reklámkampányában.
Hozzávalók 6 személynek: 2 evőkanál vaj 3 db magozott, kicsire vágott jalapeno chilipaprika 1 közepes vöröshagyma 1 közepes pucolt, reszelt répa 2 evőkanál finomliszt 1 l víz 4 dl húsleves (leveskockából is készülhet) 2-2,5 dl főzőtejszín petrezselyem izlés szerint só cheddar jellegű reszelt sajt a tetejére
Ősszel újabb nemzeti konzultáció kezdődik közbiztonsági témakörben – jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Hajdúszoboszlón.
Az amerikai Energia Információs Ügynökség adatai szerint múlt héten 4 millió hordóval csökkentek a nyersolajtartalékok, a benzintartalékok viszont 0,2, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó tartalékok 0...
A jövőben a Diákhitel Központ ügyfelei elektronikus úton is intézhetik a diákhitellel kapcsolatos ügyeiket a társaság újonnan indított szolgáltatásán keresztül....
Változatlan a pártok támogatottsága; a Fidesz és az MSZP támogatóinak aránya 24, illetve 13 százalék, a biztos pártszavazók körében pedig továbbra is mintegy kétszeres a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben - olvasható az Ipsos legújabb felmérésének összefoglalójában.
Valamelyest csökkent ugyan az erőszakos bűncselekmények száma az elmúlt évben a Dél-afrikai Köztársaságban, de az ország még így is a világ egyik legveszélyesebb helye, leszámítva a háborús övezeteket - derül ki csütörtökön nyilvánosságra hozott dél-afrikai rendőrségi adatokból.
A tegnapi kereskedésben látott kiegyensúlyozott emelkedést követően ma ideges mozgások jellemezték a fejlett nyugat-európai piacokat, míg hazánkban az elmúlt két nap felülteljesítését követően a...
Az akcióegységbe tömörült szakszervezetek szeptember 29-től indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Day-nek keresztelt sztrájk- és tüntetéssorozatukat.
A Lokomotiv szörnyű tragédiája beárnyékolta a szerdai napot, azonban a Pittsburgh Penguins sztárja megtartotta ígért sajtótájékoztatóját, ahol eloszlatta az egészségét illető kételyeket.
A Teguban világcsúccsal győztes 4x100-as jamaicai férfiváltó két tagja, Usain Bolt és Yohan Blake is bocsánatot kért, amiért bohóckodtak a dobogón a nemzeti himnusz közben.