Magyarország—Szaúd-Arábia — Szaúd-arábiai milliárdosok és Magyarország között közvetít Farkas Bertalan (63), az első magyar űrhajós. Noha 32 év is eltelt már azóta, hogy a világűrben járt, még mindig visszavágyik, de egy perce sincs unatkozni.
Az MSZP nem kommentálja az LMP döntését, amely szerint nem csatlakoznak az Együtt 2014 mozgalomhoz - közölte Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Budapest — Hihetetlen történet! Eszeveszett tempóval nyargalt keresztül a 3-as metró alagútján egy kis olasz agár. A 8 hónapos Gréti csütörtökön este 15 perc alatt sprintelte le a 16 kilométeres távolságot, elkerülve a halálos veszélyeket: a magasfeszültségű vezetékeket és a szerelvényeket.
Budapest – Apró lyuk vagy praktikus legénylakás? Csupán 10 négyzetméter alapterű az a XII. kerületi minigarzon, amely egy hirdetésben bukkant fel az interneten.
A Haza és Haladás Egyesület alelnöke szerint a kormánypártok állnak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) akciója mögött, amely - mint fogalmazott - egy nagyszabású lejárató kampány Bajnai Gordon volt miniszterelnök ellen, és amelyet közpénzből finanszíroznak.
A Cerrulli Associates 14 nagyobb, egész Európát kiszolgáló alapkezelőt kérdezett meg az aktuális értékesítési trendekről, a válaszokból pedig az derül ki, hogy jelenleg a legjobban értékesíthető...
Bizonytalan a Financial Times Deutschalnd (FTD) című német üzleti lap jövője, hétvégi német sajtóbeszámolók szerint a tulajdonos a lap megszüntetését tervezi.
A jövő héten is jellemzően erősen felhős lesz az ég, enyhe marad az idő. Bár hétfőn helyenként mínusz fok is lehet, a hét második felében a minimumok is 0 fok felett alakulnak majd.
A Haza és Haladás Egyesület alelnöke szerint a kormánypártok állnak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) akciója mögött, amely - mint fogalmazott - egy nagyszabású lejárató kampány Bajnai Gordon volt miniszterelnök ellen, és amelyet közpénzből finanszíroznak.
A brazil futsalválogatott megvédte világbajnoki címét, miután a Thaiföldön rendezett vb vasárnapi döntőjében hosszabbításban 3-2-re legyőzte a spanyol csapatot.
Budapest ‒ Özönvízre ébredt Kispest! A 40 centimétert is elérte az utcán hömpölygő víz magassága, miután vasárnapra virradóra a Dobó Katica és a József Attila utca kereszteződésében megrepedt egy csővezeték.
Az egykor szebb napokat látott Werder Bremen Kevin De Bruyne hajrában szerzett góljával győzte le az újonc Fortuna Düsseldorfot a Budesliga 12. fordulójában.
A kormányzat hivatalos levélben értesítette a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ), hogy támogatja egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum felépítését a lágymányosi Tüske-csarnok mellett. Ennek köszönhetően Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök szerint a szövetség megpályázhatja a 2021-es világbajnokság rendezési jogát.
A Haza és Haladás Egyesület alelnöke szerint a kormánypártok állnak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) akciója mögött, amely - mint fogalmazott - egy nagyszabású lejárató kampány Bajnai Gordon volt miniszterelnök ellen, és amelyet közpénzből finanszíroznak.
Bangkok — Vörösre festett lábkörmökkel, mezítláb járta végig Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Bangkok egyik legszentebb kegyhelyét, a királyi palotához tartozó Wat Pho templomát.
Peter Sutcliffe harminc éve él elzártan a Broadmoor elmegyógyintézetben, miután 13 nőt gyilkolt meg. A férfi most azt állítja, meggyógyult, és orvosa csak gonoszságból nem engedi áthelyezni egy kevésbé őrzött intézetbe.
A Veszprém 32-22-es győzelmet aratott a svéd Sävehof otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában, s így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll az élen.
A Scuderia Ferrari hivatalosan is megerősítette Felipe Massa sebességváltójának cseréjét, mely szerint a brazil csak a 11. helyről várhatja a startot Austinban.
A Chelsea-től kölcsönvett Kevin De Bruyne gyönyörű kapás-lövés találatával harcolta ki a győzelmet a Weder Bremen a Fortuna Düsseldorf elleni mérkőzés hajrájában.
Az MKB Veszprém kiütéses, tízgólos győzelmet aratott a svéd Sävehof otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben, így továbbra is százszázalékos.
Kiszáll az arab tulajdonos a finanszírozási gondokkal küzdő luxembourgi Cargolux teherszállító légitársaságból; a szakszervezetek a pénzügyminiszter fejét követelik - írja a német Die Welt online kiadása.
A Kaposvár hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 15. fordulójának vasárnapi játéknapján. A kaposváriak sikerükkel megelőzték az FTC-t a tabellán, s jelenleg ötödikek.
Befogadta az Európai Parlament Petíciós Bizottsága a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalomnak a volt szolgálati nyugdíjak visszamenőleges megszüntetését kifogásoló panaszát - derül ki Erminia Mazzoni, a bizottság elnökének a szoli.eu honlapon közzétett leveléből. Az Európai Parlament várhatóan 2013 januárjában tárgyalja a volt korhatár alatti nyugdíjasok ügyét. Ez, és sok más érdekes/hasznos…
A jövő héten is jellemzően erősen felhős lesz az ég, enyhe marad az idő. Bár hétfőn helyenként mínusz fok is lehet, a hét második felében a minimumok is 0 fok felett alakulnak majd.
Saját kezűleg lopta el azt a Ladát egy 23 éves sajószentpéteri fiú, amely pár órával később a halálát okozta. A tolvaj menekülés közben túl gyorsan hajtott, a kocsi felborult, a fiú pedig az életével fizetett.
Minden idők legjobban fizetett 007-es ügynöke lesz Daniel Craig, aki vasárnapi londoni lapértesülés szerint több mint 50 millió dollárért (11 milliárd forintért) vállalta el két további James Bond-film főszerepét.
Semjén Zsolt 1991-ben megvédett teológiai doktori dolgozatának közel negyven százaléka magyar, német és angol nyelvű források átvétele. A miniszterelnök-helyettes Az öt világvallás című, minden könyvtár szabadpolcán elérhető népszerű könyvből is jócskán merített. Bár életrajzaiban sehol nem tesz említést német nyelvtudásról, több német nyelvű műre is hivatkozik - írja a hvg.hu.
Az MKB Veszprém kiütéses, tízgólos győzelmet aratott a svéd Sävehof otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában, s így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll az élen.
Nem csatlakozik a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette Együtt 2014 mozgalomhoz az LMP - döntött a párt hétvégi kongresszusa. A döntés nyomán lemondott Jávor Benedek frakcióvezető, aki szerint a párt stratégiája irreális. Schiffer András LMP-s képviselő ugyanakkor lapunknak úgy fogalmazott, csak úgy váltható le az Orbán-rezsim, ha nem csak az egykori Fidesz-szavazók, hanem azok kegyeit is elnyerik,…