A két legjobb formában lévő csapat, a címvédő és listavezető Juventus, illetve a második helyen álló Internazionale találkozik az olasz labdarúgó-bajnokság szombati csúcsrangadóján.
Komolyabb emelkedés bontakozott ki tegnap az amerikai tőzsdéken a megjelenő makroadatok hátán, ami ma reggel lendületet adott az ázsiai részvénypiacoknak is. Az irányadó amerikai indexek 1% feletti...
Kína egyeztetéseket kezdeményezett Japánnal a két ország által vitatott kelet-kínai-tengeri szigetek körüli vizek közös használatáról - közölték pénteken diplomáciai források a Kyodo japán hírügynökséggel.
Száztíz éve, 1902. november 2-án született Illyés Gyula Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Petr Necas cseh kormányfő, aki a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke is, nem tart attól, hogy az ODS hét végi tisztújító kongresszusán esetleg elveszítheti pártelnöki bársonyszékét.
Az idei harmadik negyedévben minden négy eladott okostelefon közül három Android operációs rendszeren futott - közölte az International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat Worldwide Quarterly Mobile Phone Tracker elemzésére hivatkozva. A harmadik negyedévben piacra vitt 181,1 millió okostelefon 75,0 százaléka, 136,0 millió darab Android operációs rendszerrel működött.
Eden Hazard öccse, Thorgan Hazard is elkezdte a gólgyártást! A szintén a Chelsea játékosaként ezt a szezont a Zulte Waregemnél kölcsönben töltő középpályás megszerezte első gólját.
Kombinált hormontartalmú fogamzásgátló módszerek használata (tabletta, hüvelygyűrű) után előfordulhat, hogy a soron következő, természetes menses nem jön meg a várt időpontban. Ha a korábbi rendszeres menstruációs ciklus idejének (általában 28 nap) háromszorosa is eltelik vérzés nélkül, akkor tablettaszedés utáni vérzéshiányról beszélünk. Ez körülbelül a tablettaszedő nők 3 százalékát érinti.
A legutóbbi hosszú hétvége egyik éjszakáján csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban. Utólag már hiába kapkodtak taxaméter után a taxisok, hiába magyarázkodott a vendéglős, már késő volt. Újra bebizonyosodott: Budapest éjszakai élete hemzseg a törvénysértésektől....
A Milla hitelességi válságba került önmagával, hiszen, ha folyamatosan ostorozzák Gyurcsány Ferencet, akkor Bajnai Gordont sem engedhetik fel a színpadjukra – ezt Pityinger László, alias Dopeman mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Amerikai magyar értelmiségiek az MTI washingtoni irodájához eljuttatott nyilatkozatban álltak ki Jeszenszky Géza oslói magyar nagykövet mellett, megalapozatlannak nevezve a rasszizmus vele szemben egy korábbi, a romákkal kapcsolatos egyetemi jegyzete miatt hangoztatott vádját.
A nyugat-európai tőzsdék csütörtökön 1,0-1,5 százalék körüli emelkedéssel zártak, és a pénteket is hasonló pluszban indították. Az USA-ban napvilágot látott kedvező makroadatok nyomán a tengerentúli tőzsdék is emelkedtek tegnap. Erősödött a dollár és a forint.
Új alapokra helyezte a kormány az egészségügyi szakfelügyeleti rendszert, hogy ezáltal is biztonságosabb és hatékonyabb legyen az egészségügyi ellátás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
A tegnapi rally után - amelyet a vártnál kedvezőbb kínai és amerikai adatok erősítettek - mérsékelt csökkenést, stagnálást mutatnak a vezető nyugat-európai részvénypiacok. Nagy mozgás nincs a piacokon, miután a befektetők az októberi amerikai nonfarm payrolls adatokra várnak.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Új alapokra helyezte a kormány az egészségügyi szakfelügyeleti rendszert, hogy ezáltal is biztonságosabb és hatékonyabb legyen az egészségügyi ellátás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Ügyfeleikre hárítják a bankok a januártól fizetendő tranzakciós illetéket - írta a Népszabadság pénteken a pénzintézetek által közzétett kondíciós listák alapján. A lap összeállításában szereplő lakossági bankoknál emelkedik januártól az átutalási megbízások, a készpénzfelvétel díja.
28 bank szerepel azon a listán, amelyet a globális pénzügyi rendszer működését fontosságuk miatt esetleges összeomlásukkal leginkább veszélyeztető pénzintézetekről (global systemically important banks, G-SIBs) állított össze a bázeli székhelyű Financial Stability Board (FSB).
A friss Renault Clio bemutatója kapcsán többen is hangot adtak annak, hogy az új arculat bizony igencsak elnyerte a tetszésüket, így aztán örömmel számolhatunk be arról, hogy a franciák megnyerő stílusirányzata most bacilusként terjed át a teljes palettára, így például a hazánkban nagy népszerűségnek örvendő Fluence-re is.
Befejeződtek az őszi írásbeli érettségik, hamarosan megkezdődnek az emelt szintű szóbeli vizsgák - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.
Bírálja a magyarországi választási regisztrációt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a legnagyobb német ellenzéki erő szerint az új intézmény kirekesztheti a választók egy részét a szavazásokból.
Ügyfeleikre hárítják a bankok a januártól fizetendő tranzakciós illetéket - írta a Népszabadság pénteken a pénzintézetek által közzétett kondíciós listák alapján.
Egy-egymillió dollárral támogatja az újjáépítést a Sandy hurrikán keleti parti pusztítása után az észak-amerikai kosárlabda- (NBA) és amerikaifutball-liga (NFL).
A Manchester United az Arsenalt fogadja az angol labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának szombat kora délutáni nyitómérkőzésén, egyben a forduló rangadóján
Önálló képviselői indítványt nyújtott be szerdán Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője - írja az Index. A parlament honlapján olvasható javaslat a költségvetés fő számainak átírhatóságát szabályozná. ...
Sorokban várták ma az Apple-rajongók Ázsiában, hogy kézhez vegyék az iPad Minijüket, azonban látszólag jóval kisebb tömegeket vonzott most a készülék, mint amit általában az Apple legújabb...
Önálló képviselői indítványt nyújtott be szerdán Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője - írja az Index. A parlament honlapján olvasható javaslat a költségvetés főszámainak átírhatóságát szabályozná. A...
Két párt közötti koalíció sem egyszerű, ezért vagyok szkeptikus az Együtt 2014 választói mozgalommal kapcsolatban, korainak látom és picit őszintétlennek – ezt Horn Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Sorokban várták ma az Apple-rajongók Ázsiában, hogy kézhez vegyék az iPad Minijüket, azonban látszólag jóval kisebb tömegeket vonzott most a készülék, mint amit általában az Apple legújabb...
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatójával.
Ügyfeleikre hárítják a bankok a januártól fizetendő tranzakciós illetéket - írta a Népszabadság pénteken a pénzintézetek által közzétett kondíciós listák alapján. A lap összeállításában szereplő...
Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke és Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Parlamentben a magyarországi központú és irányítású gyógyszercég...
Gyors ütemben növekedik a németországi települések adóssága, és az önkormányzatok harmada attól tart, hogy külső segítség nélkül nem tudja törleszteni tartozását.
A labdarúgó Magyar Kupa 4. forduló párosításainak sorsolására 2012. november 4-én kerül sor. A sorsolást vasárnap a Sport TV Harmadik félidő című műsorában készítik el.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A keddi Magyar Kupa-búcsú kissé árnyalta az elmúlt hetek összteljesítményét, de mindenképpen biztató, hogy a Kapovár az OTP Bank Ligában 16 ponttal a 9. helyről várja a folytatást.
Tízmillió forintért vásárolt kistraktort a Parlament előtti tér karbantartására az Országgyűlés Hivatala. Az általunk megkérdezett kereskedők és kertészek egybehangzó állítása szerint ez ötször több, mint egy hasonló gép piaci átlagára....