Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Bulgáriával első Eb-selejtezőjén, Telkiben. A mieink gólját Szécsi Márk szerezte a 31. percben, majd a bolgárok a második félidő elején egyenlítettek.
Saját okostelefon-modellt tesztel a Microsoft - írja Business Insider és a Wall Street Journal pénteki online kiadása ázsiai alkatrészgyártó vállalatok által kiszivárogtatott értesülésekre hivatkozva.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján szeptemberben 4,8 százalékkal 475,4 milliárd dollárra emelkedtek az ipari megrendelések az Egyesült Államokban.
A temetőkben ezekben a napokban mécsesek és virágok jelzik, hogy elvesztett szeretteinkre emlékezünk. Évről-évre átéljük a gyászt, a lelkünk veszi át az irányítást gondolataink felett.
A Tuttosport értesülései szerint a spanyol bajnoki címvédő Real Madrid labdarúgócsapata érdeklődik Stephan El Shaarawy iránt. A Milan támadója már hét gólnál jár az olasz bajnokság 2012–2013-as szezonjában.
Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, a IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
Országszerte kiemelten ellenőrzik a virágboltokat és a temetők környékén a virág- és gyertyaárusokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az elkövetkező két hétben.
Szeptemberben 4,8 százalékkal nőtt az ipari cikkek rendelésállomány az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. Az ugrás mögött azok a repülőgép ipari megrendelések állnak,...
A 32 éves Sara Ege addig verte a hétéves fiát, amíg bele nem halt a sérüléseibe. Ezután felgyújtotta a házat, és a gyereket is, hogy eltűntesse a nyomokat. Yaseen egyetlen bűne az volt, hogy tanulás helyett játszani akart a barátaival.
Ukrajnában a 225 választási kerületből még nyolcban nem fejezték be péntekig a múlt vasárnapi parlamenti választásokon leadott szavazatok összeszámlálását, így még nincs végeredmény.
A szombati MTK–FTC örökrangadón mutatkozik be a szurkolóknak a Hidegkuti-stadionban a kék-fehérek új kabalafigurája, Gedeon. A libát Stern Péter, az MTK Baráti Körének elnöke és Lőwy András elnökségi tag kísérte be a létesítménybe, ahol azonnal labdába is rúgott, sőt csatlakozott hozzá Hegedüs Lajos és Rafa Wolfe is.
Lewis Hamilton az első abu-dzabi szabadedzésen megtörte Sebastian Vettel öt tréningre visszanyúló „sikersorozatát”, de a német este, naplemente után a lágy gumikkal sokkal többet javított a tempóján, mint riválisa, így meg tudta előzni. Fernando Alonso a Red Bull, a McLaren és a Lotus párosa mögött a 7. helyen zárta a gyakorlást a kissé átalakított Ferrarival.
A 37 éves Alessandro Del Pieróval, a Juventus volt futballcsillagával közölt interjút pénteken a Corriere della Sera olasz napilap, elöljáróban leszögezve: nem igaz, hogy Alex beképzelt, túl komoly vagy félénk.
A Formula–1-ben 2013-ra drámaian megemelkedik a nevezési díj, amelynek befizetése alapfeltétele, hogy egy-egy istálló részt vehessen a jövő évi világbajnokságon. A Red Bull vonatkozó költsége a tavalyihoz képest a tízszeresére nő.
Massimo Moratti, az Internazionale labdarúgócsapatának elnöke a La Stampának adott nyilatkozatában elmondta, unalmas a spanyol bajnokságban jelenleg listavezető Barcelona játéka.
Szeged – Rejtélyes feliratra bukkantak a szakemberek a Szőke Tisza bontása közben. A hajóra évtizedeken keresztül rengeteg festéket kentek, ám a rétegek idővel leperegtek. Így fedezhették fel a taton néhány napja a titokzatos „ALBATROSS" feliratot.
A Chevrolet Orlando hétüléses felépítésével ugyan már piaci bevezetésekor is nagy felbolydulást keltett a hazai piacon, ám az kétségtelen, hogy a nagycsaládosokat és a praktikus szabadidőautóra vágyókat a szerény motorkínálat némi teketóriázásra késztette.
A szólásszabadság elleni "globális háborúról" közölt cikket internetes oldalán a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap, amely benne kitér a magyarországi médiatörvényre is. A konzervatív-liberális, szintén brit The Times csütörtöki budapesti tudósításában arról írt, hogy a magyarországi ellenzék szerint kiterjedt csalásra ad lehetőséget a minap alkotmányba foglalt "kötelező választási…
Samuel Eto'o, a kameruni labdarúgó-válogatott támadója pert indít egy francia újságíró ellen, aki azzal vádolta őt, hogy azért hagyta ki a Zöld-foki szigetek elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőre készülő nemzeti csapat edzéseit, mert üzleti ügyeit intézte.