A fenntartható fejlődéshez kapcsolódó mutatók alapján Magyarország az Európai Unió (EU) középmezőnyében helyezkedik el - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. új évkönyvéből, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.
A klinikai masszázsterápia jelentős fontossággal bír a fizikoterápiás kezeléseken belül. Csodás módszerre épül, amellyel kiváló diagnózist állíthat fel a terapeuta a betegéről.
A részvénypiacok számára továbbra is kedvező a környezet, mivel a fejlett országokban a jegybankok fenn fogják tartani az alacsony kamatkörnyezetet, a befektetők ezért hullámokban mindig fognak...
Iránban a vallásszabadság helyzete olyan mélyre süllyedt, amilyen mélyen még nem volt az "iszlám forradalom" kezdete óta – olvasható az USA Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságának (USCIRF) új jelentésében. A bizottság olyan kétpárti szövetségi testület, amelynek véleményét számításba veszi az amerikai kongresszus, a külügyminiszter, valamint az elnök is.
Érdekes fordulatot vehet a BÉT nagytulajdonosa, a Bécsi Tőzsde és a kisrészvényes hazai befektetési szolgáltatók között már évek óta húzódó csatározás, hiszen az április 25-én tartandó éves rendes...
Jack Tramiel a 80-as évek elején a mindenki által ismert C64-gyel forradalmasította a számítógépipart, most volt 83 éves. A férfi 30 évvel ezelőtt a tömegek által elérhetővé váló elektronikai cikkeivel sokkolta az akkor még fiatal számítógép ágazatot. Cége, a Commodore mutatta be egy elektronikai vásáron a világsikerré vált házi komputert, a C64-et, amit a következő évben 30 milliós darabszám…
A veteránkedvelők bizonyára már alig várták a tavasz beköszöntét, hiszen a legzordabb évszakban általában kivétel nélkül téli álmot alvó hobbiautók számára valójában csak ilyenkor kezdődik el az új év.
A forint a tegnapi és a mai nap folyamán több havi csúcsra emelkedett, melyet most visszatesztelni látszik. Ha kíváncsi a forint devizákkal szembeni árfolyamának alakulására, akkor olvasson tovább! ...
Közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomozást rendelt el szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség a parlamentben múlt héten elhangzott, Tiszaeszlár 130 éve című felszólalás ügyében - közölte Fazekas Géza szóvivő az MTI-vel szerdán.
50,566 milliárd forintnyi jelzáloglevelet bocsátott ki szerdán az FHB Jelzálogbank Nyrt. - közölte a társaság a BÉT honlapján. Az FHB igazgatósága korábbi határozata alapján egy 200 milliárd...
A Groupama Garancia Biztostó társaság a 10,88%-os piaci részesedése alapján továbbra is a magyar biztosítási piac harmadik legnagyobb szereplője, úgy a nem-életbiztosítási, mint az élet-biztosítási piacon. A Groupama Garancia Biztosító auditált eredménye a bankadó ellenére továbbra is nyereséget mutat, 1,778 milliárd forintot tett ki 2011-ben.
Egy-két napon belül elkezdődik a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) centerpályájának bontása, majd a helyén 2014-ben átadják a nemzetközi szövetség, a FIFA előírásainak is megfelelő, 3500 fős mini stadiont - adta hírül szerdán a Fejér Megyei Hírlap internetes oldala.
Az Ernst and Young könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerdán Stuttgartban bemutatott tanulmánya szerint a Volkswagen konszern értékesítési árbevételben megelőzte a japán Toyotát, és ezzel a világ legnagyobb forgalmat bonyolító autógyártójává lépett elő. A Toyota 158,9 milliárd eurós 2011-es forgalmával szemben a Volkswagen konszern (az összes hozzá tartozó márkával) 159,3 milliárd euró forgalmat…
Márciusban a fogyasztói árak emelkedése a várakozásoknak megfelelően 5,5% lett, amivel valószínűleg ismét a legmagasabb inflációt produkáltuk az Unión belül. Habár éves szinten februárhoz képest mérséklődött a fogyasztói árak emelkedésének üteme, ez valójában nem az árak csökkenése miatt, hanem a magas tavaly márciusi infláció miatt történt - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő…
Az Ernst & Young könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerdán Stuttgartban bemutatott tanulmánya szerint a Volkswagen konszern értékesítési árbevételben megelőzte a japán Toyotát, és ezzel a világ legnagyobb forgalmat bonyolító autógyártójává lépett elő.
Egy-két napon belül elkezdődik a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) centerpályájának bontása, majd a helyén 2014-ben átadják a nemzetközi szövetség, a FIFA előírásainak is megfelelő, 3500 fős mini stadiont - adta hírül szerdán a Fejér Megyei Hírlap internetes oldala.
Két év alatt 25 százalékkal kevesebb gyártási hulladék, 14 százalékkal csökkenő üzemi költségek, 7 százalékkal mérsékelt fajlagos áramfelhasználás és CO2 kibocsátás, nulla baleset és 75,3 százalékra növelt gépkihasználtság ez az eredménye annak a karbantartási rendszernek, amelynek második fokozatát a magyarországi csomagolóanyag gyártók közül elsőként a budaörsi Tetra Pak gyár vehette át Kyoto-…
Közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomozást rendelt el szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség a parlamentben múlt héten elhangzott, Tiszaeszlár 130 éve című felszólalás ügyében - közölte Fazekas Géza szóvivő.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának március 27-i kamatdöntő ülésén az érvek ütköztetése után a hétből öt tag az alapkamat szinten tartása (7%) mellett szavazott, amely mellett Király Júlia 25...
Az OTP orosz leánybankját idén február óta Illés Zoltán vezeti, a menedzser helyére Becsei András érkezik, ő lesz az OTP Bank Lakossági Igazgatóságának új vezetője. Becsei András az OTP Bank...
Mai lapértesülések szerint a kormány már jövőre komoly bevételt remél a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésétől. A sarc kivetésének részletei még homályosak, egyelőre nem tudjuk, milyen tranzakciókra...
Meredek zuhanásba kezdett percekkel ezelőtt a Nokia árfolyama azt követően, hogy a társaság profit warningot tett közzé az első negyedévre vonatkozóan. A vállalat részvényei 18%-os mínuszban...
A monetáris tanács öt tagja szavazott a jegybanki alapkamat 7 százalékon tartására a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának március 27-i ülésén, egy tag voksolt 25 bázispontos kamatcsökkentésre, a jegybank egyik alelnöke pedig 25 bázispontos kamatemelésre - derül ki a jegyzőkönyvből.
Az egyesült Államokban március folyamán az import árindex 1,3 százalékos emelkedést mutatott a felülvizsgált februári 0,1 százalékos csökkenés után. Elemzők mindössze 0,8 százalékos emelkedésre számítottak. Utoljára tavaly novemberben emelkedett az import árindex, akkor 0,7 százalékos bővülést mértek.
Erősödött a forint szerda kora délutánra a nemzetközi befektetői hangulat javulását követve a délelőtt megközelített 300 forintos és a kedd esti 298,83 forintos euró jegyzéshez képest is.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának március 27-i kamatdöntő ülésén az érvek ütköztetése után a hétből öt tag az alapkamat szinten tartása (7%) mellett szavazott, amely mellett Király Júlia 25...
Július elsejétől a betegség ideje alatt is felmondhatnak a munkáltatók a keresőképtelen beteggé váló munkavállalóiknak az új Munka törvénykönyve szerint. Így akár egyhavi fizetésüktől is eleshetnek az érintett dolgozók. A gyermeket várók csak akkor élveznek védettséget, ha a felmondás előtt tájékoztatták a munkáltatójukat a várandóságról....
Az országgyűlés nagy többséggel elfogadta azt a szocialista határozati javaslatot, amelynek értelmében állandó etikai bizottságot kell létrehozni a képviselők által tanúsított rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób magatartások megállapítására és szankcionálásukra. Az iszlamofób kitétel meglepő a határozatban, tekintve, hogy az Országgyűlésben erre még nem volt precedens.
A javuló külpiaci hangulat a tengerentúlon is érezteti hatását, ugyanis a határidős részvénypiac emelkedésnek indult, ami azt valószínűsíti, hogy felfelé veszi az irányt a Wall Street a mai nyitásban...
Az Infiniti Európában legnépszerűbb modellje, az FX négy sikeres éves ciklust követően, 2012-től a korábbinál különlegesebb formában kerül az ügyfelekhez. A 2009 óta értékesített FX első...
A múlt év elején megalakult Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) egy esztendő alatt, több mint négyszáz korrupciós teszt elvégzése után, alig három-négy esetben állapított meg mulasztást a rendvédelmi szervezeteknél.
Pillanatnyilag gazdátlan a közoktatás rendszere és rendkívül nagy a bizonytalanság - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerdán Budapesten az Államosítás előtt, után és közben - zavaros jövőkép címmel rendezett sajtótájékoztatón.