2012. április 15. vasárnap

ápr. 15
11:28
Orbán két éve még nem akart hozzányúlni József Attila szobrához (ATV)
Óriási érdeklődés fogadta a Vígszínház szombat délelőtti rendezvényét, ahol a társulat a költészet napját és József Attilát ünnepelte, versei felolvasásával. A költő művei hangzottak el a Parlament mellett is, ahol még szombat este is tartott az a harminckét órás versmaraton, amit civilek a szobor eltávolítása elleni tiltakozásként szerveztek. Ahogy egy, a Fidesz honlapján megtalálható 2010-es…
ápr. 15
11:33
Először beszélt Kim Dzsong Un (Infostart)
Észak-Koreában elmondta első jelentős nyilvános beszédét az ország új vezetője.
ápr. 15
11:36
Rétvári Bence: ellenőrizhető kormány kell (Alternatív Energia)
Magyarország a kormány döntése értelmében csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nemzetközi nyilatkozathoz - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek. A program célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzás megteremtése.
ápr. 15
11:45
Sportkardiológia profiknak és amatőröknek (WebBeteg)
A sportolók szívének egészségére, illetve a rendszeres ellenőrzésre leginkább sajnos csak az úgynevezett hirtelen szívhalál esetén szokás gondolni. Holott a mozgás megkezdése előtt és az edzések során is fontos lenne a kardiológiai kontroll.
ápr. 15
11:45
Rosberg: Régóta érett a Mercedes sikere (Sport365)
Rosberg rajt-cél győzelmet aratva nyert Kínában, első pole-pozíciója után pályafutása során először állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A Mercedes gyári alakulata 1955 után gyűjtött be újra futamgyőzelmet.
ápr. 15
11:45
Lovas és Pattantyús a nyolc között az olimpiai selejtezőn (Agroinform)
Lovas Petra és Pattantyús Ádám győzelemmel kezdte a vasárnapi küzdelmeket, Kosiba Dániel kikapott és búcsúzott.
ápr. 15
11:51
Kétezer Mercin túl Kecskemét (Blikk)
ápr. 15
11:54
Magyarországon 100-110 ezer milliárd forint a havi pénzforgalom (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a bankközi rendszerekben lebonyolított havi pénzforgalom összesen 100.000-110.000 milliárd forintot tesz ki, miközben havi 19-20 millió darab tranzakciót hajtanak végre a bankközi forgalomban. Ha a jegybank havi adatait kivetítjük, akkor 1.200.000-1.300.000 milliárd forint az MNB adatsora szerint éves szinten a magyarországi bankközi pénzforgalom.
ápr. 15
11:56
Soros bírálta az unió pénzügyi paktumát (ProfitLine)
Németországnak többet kellene tennie az euróövezet megtartásáért Soros György szerint.
ápr. 15
12:00
Iszlamisták csaptak le egy pakisztáni börtönre: több száz elítélt kiszabadult (ATV)
Mintegy 400 elítélt szabadult ki egy pakisztáni börtönből, miután iszlamista fegyveresek támadták meg a létesítményt – tudta meg pakisztáni hivatalos forrásokból a BBC.
ápr. 15
12:03
Schumacher nem haragszik a hibázó szerelőre (Agroinform)
Schumacher a 13. körben kiesett, a kerékcserénél az egyik kereket nem a megfelelő módon tették fel a Mercedesre.
ápr. 15
12:05
Lovas búcsúzott a nyolc között, nincs meg a kvóta (Agroinform)
Lovas sikere a magyar női csapat londoni indulása szempontjából lett volna különösen fontos.
ápr. 15
12:18
Újabb üzletek zár be a Best Buy (Portfolio)
A Best Buy a világ legnagyobb elektronikai kiskereskedelmi hálózatot üzemeltető társasága újabb 50 üzlet bezárását jelentette be a hétvégén a cégnél zajló átszervezések miatt. A társaság még így is...
ápr. 15
12:18
Asztalitenisz olimpiai selejtező -Pattantyús a nyolc között, Lovas búcsúzott (Sport365)
Lovas Petra kiesett a nyolc között az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban, így ezen a tornán biztosan nem szerez kvótát a londoni játékokra.
ápr. 15
12:21
Beckham bombája koronázta meg a Galaxy sikerét - videó (Agroinform)
A címvédő Los Angeles Galaxy 3-1-re legyőzte a Pirtland Timberst az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban.
ápr. 15
12:27
Videó: Radics Gigi és Mester Tamás együtt zokogott (Blikk)
ápr. 15
12:27
Kevesebb vonat- és buszjárat közlekedik - a nap hírei (Infostart)
Lapértesülés szerint hétfőn egyeztet ismét a főpolgármester a Fővárosi Vízművek kivásárlásáról. Egy 30 fős missziót küld Szíriába az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Mérkőzés közben rosszul lett és a kórházban elhunyt a Livorno 25 éves futballistája. A nap legfontosabb hírei április 14-én.
ápr. 15
12:27
Megöltek három al-Kaida-vezetőt (Blikk)
ápr. 15
12:30
Már kétezer Mercedes készült el Kecskeméten (Infostart)
Hétfőn kezdik szállítani az első értékesítésre gyártott autókat a Mercedes-Benz kecskeméti gyárából. Az első 50 darab B osztályú Mercedes a magyarországi kereskedőkön keresztül magyar vásárlókhoz kerül.
ápr. 15
12:30
Tóásó-ügy - Halasztják Tóásó Előd szabadlábra helyezését (Kripto Akadémia)
Hétfőn lesz három éve annak, hogy a bolíviai Santa Cruz város egyik szállodájában a rendőrség kommandósai egy rajtaütés során lelőtték a magyar-horvát-bolíviai állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A hatóságok szerint az úgynevezett terroristacsoport az elnök, Evo Morales ellen tervezett merényletet.
ápr. 15
12:30
Helyet cserél a parkolósáv és a kerékpársáv az Andrássy úton (Alternatív Energia)
Hétfőn indul a budapesti Andrássy úton az a forgalmi rend átalakítás, amelynek során "helyet cserél" a parkolósáv és a kerékpársáv az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
ápr. 15
12:36
Lebegő szélerőmű, "ingyenelem": ezt Verne Gyula is megirigyelné (Pénzcentrum)
A klímaváltozással kapcsolatos félelmek, a fosszilis energiahordozók árának növekedése, illetve a készletek apadása egyre több figyelmet irányítanak a megújuló energiaforrásokra. Az elmúlt bő tíz év során lezajlott technológia fejlesztéseknek köszönhetően a megújulók versenyképessége egyre javul. A többnyire hagyományos megoldásokat tökéletesítő jól látható piaci szereplők mellett sok kisebb…
ápr. 15
12:36
Rejtélyes gyilkosságok, állami jogtiprás Tóásó ügyében (ATV)
Hétfőn lesz három éve annak, hogy a bolíviai Santa Cruz város egyik szállodájában a rendőrség kommandósai egy rajtaütés során lelőtték a magyar-horvát-bolíviai állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A hatóságok szerint az úgynevezett terroristacsoport az elnök, Evo Morales ellen tervezett merényletet.
ápr. 15
12:39
Víctor Valdés szerint nem az El Clásico dönt a bajnoki címről (Agroinform)
A Barcelona továbbra is négypontos hátrányban van "ősi riválisával" szemben, amellyel jövő szombaton mérkőzik meg.
ápr. 15
12:45
Rosberg elindult apja nyomdokain (Blikk)
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte vasárnap a Forma–1-es Kínai Nagydíjat. Rosberg mögött két mclarenes brit pilóta, Jenson Button és Lewis Hamilton végzett a második és a harmadik helyen Sanghajban. Hamilton harmadik helyének köszönhetően az élre került a pontversenyben. A vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) az ötödik helyen végzett. A második helyről startoló hétszeres…
ápr. 15
12:45
Átalakítják az Andrássy utat (Blikk)
ápr. 15
12:51
Ökölvívó olimpiai selejtező - Vasárnap csak Szellő Imre lép ringbe (Sport365)
Vasárnap délelőtt a sorsolással érdemben is megkezdődött a férfi ökölvívók európai olimpiai selejtező tornája a törökországi Trabzonban.
ápr. 15
12:53
Eső, bukás és magyar győztesek az Európa-kupán (Sport365)
Eseménydúsan telt a szegedi görkorcsolya Európa-kupa szombati napja is. Az eső miatt többször megszakadó, majd a tervezett program vége előtt befejeződött versenynapon is magyarokért izgulhatott a közönség.
ápr. 15
12:57
Magabiztosan kezdtük meg a ljubljanai hoki vb-t! (Agroinform)
A divízió I-es világbajnokság első felvonásán Magyarország 5-1-re győzött az eddig mumusnak számító japánok ellen!
ápr. 15
13:00
Megkezdik az első kecskeméti Mercik kiszállítását (ProfitLine)
A Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában eddig kétezer értékesítésre gyártott személygépkocsi készült el, melynek első szállítmánya hétfőn hagyja el az üzemet - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
ápr. 15
13:03
Elhunyt Mihail Voronyin (Blikk)
ápr. 15
13:12
A német szociáldemokraták elnöke kiállt Günter Grass mellett (ATV)
Kiállt Günter Grass mellett a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke. Sigmar Gabriel szerint a szociáldemokrata kötődésű író Izraelt bíráló versével szemben megfogalmazott kritika túlzó és esetenként hisztérikus, maga a szerző pedig nem antiszemita.
ápr. 15
13:15
Vasárnap Szellő Imre lép ringbe olimpiai kvótáért Trabzonban (Agroinform)
Kovács László szövetségi kapitány szerint az, aki kijut Londonba, könnyebben szerezhet érmet, mint itt Trabzonban.
ápr. 15
13:21
Helyet cserél a parkolósáv és a kerékpársáv az Andrássy úton (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn megkezdi az Andrássy út belső szakaszán a forgalmi rend átalakítását. A munkák eredményeként megcserélik a parkolósávot és a kerékpársávot. Az intézkedés célja a forgalombiztonság és a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása.
ápr. 15
13:24
MSZP: a vonalbezárásokkal "egy stadionnyi pénzt sem lehet megspórolni" (Alternatív Energia)
Az új vasúti menetrend visszavonását és a felelős államtitkár lemondását követelte vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A hétfőn életbe lépő új menetrend szerint országszerte 410 vasúti járatot törölnek.
ápr. 15
13:24
ÉLŐ: Japán-Magyarország, Divízió I-es világbajnoki mérkőzés (Sport365)
Ma délután 13 órakor megkezdi menetelését a magyar jégkorong-válogatott, az első ellenfél Japán lesz. Nézd nálunk a mérkőzést!
ápr. 15
13:26
Győr-Berettyóújfalu döntő lesz a futsal Magyar Kupában (Sport365)
A Magyar Kupa veszprémi elődöntőjében a bajnokság első két helyezettje harcolta ki a fináléba kerülést.
ápr. 15
13:33
Közeleg az áprilisi Diákhitel igénylés határideje (ProfitLine)
Fontos dátum a még Diákhitellel nem rendelkező egyetemisták/főiskolások számára április 16-a (hétfő), hiszen ez a tavaszi félév utolsó előtti Diákhitel igénylési határideje. Azok a hallgatók, akik ezt a hitelbírálat nélkül elérhető, speciálisan a diákok igényeihez kialakított kölcsönt szeretnék – akár egy összegben is igényelni – még jövő hét elején megtehetik. A felvehető hitelösszeg akár 200…
ápr. 15
13:33
Djordjevic egy pillanatra elvesztette az eszméletét, de nincs nagy baj (Agroinform)
A Győri ETO védője a Ferencváros elleni szombati mérkőzés 78. percében összefejelt az ellenfél egyik játékosával.
ápr. 15
13:35
Újpesten elfogytak a kifogások - nyerni kell! (Agroinform)
Újpesten elfogytak az alternatívák, nyerni kell a Honvéd ellen, különben fenyegető közelségbe kerül a kiesés.
ápr. 15
13:39
Négyéves kislány 159-es IQ-val (Blikk)
ápr. 15
13:51
Mario Balotelli kész orvosi segítséget kérni (Agroinform)
A 21 esztendős olasz válogatott csatár a mostani szezonban 11 sárga és 2 piros lapot gyűjtött be.
ápr. 15
13:57
A Fradi üzent a Viborgnak (Sport365)
A Ferencváros női kézilabda csapata a Viborg ellen játsza az idei KEK-döntőt. A klub szimpatizánsai egy pólóra nyomott laza térképpel üzentek a dánoknak, hogy mire készüljenek.
ápr. 15
13:59
Videó: Angliát lenyűgözte a magyar kosárlabda (Sport365)
A "Britain's Got Talent" című műsor nézőit és zsűrijét egyaránt lenyűgözte a magyar fiatalokból álló kosarasgárda, akik elképesztő ugrásokat és trükköket mutattak be.
ápr. 15
14:00
Grass-ügy - A német szociáldemokraták elnöke kiállt Günter Grass mellett (Kripto Akadémia)
Kiállt Günter Grass mellett a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke. Sigmar Gabriel szerint a szociáldemokrata kötődésű író Izraelt bíráló versével szemben megfogalmazott kritika túlzó és esetenként hisztérikus, maga a szerző pedig nem antiszemita.
ápr. 15
14:01
ÉLŐ: WTCC Marokkó Nagydíj, első futam (Sport365)
Szurkoljatok nálunk Michelisz Norbetnek, a magyar pilóta a 13. helyről indul a futamon. Kezdés 14 órakor!
ápr. 15
14:06
Csökkent az autóértékesítés Romániában (ProfitLine)
Romániában csökkent a személyautók és haszonjárművek értékesítése az idei év első három hónapjában az egy évvel korábbihoz képest.
ápr. 15
14:06
Megnőtt a bizonytalanság - Mit mond a kötvényguru? (Portfolio)
A múlt hét során a tőzsdéken érezhetően megnőtt a volatilitás, amely mögött a Pimco társ vezérigazgatója, Mohamed El-Erian szerint elsősorban a további jegybanki likviditásfokozással kapcsolatban...
ápr. 15
14:06
Félmillió lakásba csak hálni jár a lélek Magyarországon (Pénzcentrum)
A 2011-es népszámlálás előzetes adatai alapján Magyarországon az elmúlt 10 évben közel 8 százalékkal, vagyis több mint 300 ezer darabbal nőtt a lakások száma. Mindeközben az előzetes adatok szerint megállapítható, hogy a jelenlegi 4,39 millió magyarországi lakásból mindössze 3,88 millió számít lakottnak, vagyis 500 ezernél is több a hivatalosan "nem lakott" lakások száma....
ápr. 15
14:09
Tovább tart a Valencia kálváriája (Agroinform)
A Denevérek kiütéses, 4-0-ás vereséget szenvedtek az Espanyol otthonában.

Keresés