Igazi szuperdöntőre kerül ma sor a férfi kézilabda Magyar Kupában, a címvédő Veszprém a nagy rivális Szegeddel csap össze. Nézd oldalunkon a meccset, kezdés 16 órakor!
Siófok – Öt forduló óta tart a siófoki csoda. A Horváth Károly (59) szakmai igazgató és ifj. Mihalecz István (37) vezetőedző által irányított futballcsapat legyőzte a Paksot, a Kaposvárt, a Diósgyőrt és a Pécset is, és döntetlent játszott a listavezető Debrecen otthonában.
Megerősítette a lengyel gazdasági minisztérium, hogy a kanadai autóalkatrész-gyártó Magna International érdeklődik a varsói FSO Zeran személygépkocsi-gyár iránt - derül ki a Rzeczpospolita napilap hétvégi kiadásából. A kanadai beruházóért a magyarokkal versengenek a lengyelek.
Németországnak többet kellene tennie az euróövezet megtartásáért Soros György szerint. A magyar származású üzletember a Welt am Sonntag című német lapnak azt mondta, hogy a takarékosság és az árstabilitás Németországban jól működött, a mostani körülmények közepette azonban Európára bajt hoz.
Kihúzták a Hatoslottó 15. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így egy hét múlva 1 milliárd 28 millió forint keresi majd gazdáját....
Az alapvető jogok biztosa szerint az alaptörvénnyel és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével is ellentétes a szabálysértési törvénynek az a rendelkezése, amely a fiatalkorúak esetében lehetővé teszi az elzárás, illetve a szabálysértési őrizet elrendelését; Szabó Máté, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában eddig kétezer értékesítésre gyártott személygépkocsi készült el, első szállítmánya hétfőn hagyja el az üzemet. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az első 50 darab B osztályú Mercedes a magyar kereskedőkön keresztül magyar vásárlókhoz kerül.
A tervezett 2013 helyett csak 2014-ben, a következő Országgyűlés megalakulásával lépnének hatályba a parlamenti képviselőkre vonatkozó új javadalmazási szabályok, ha a Ház elfogadja a fideszes Gulyás Gergely ezzel kapcsolatos, vasárnap benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítványát.
Remek rajtot vett vasárnap a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon: Kevin Primeau szövetségi kapitány együttese 5-1-re nyert a japán csapat ellen a vasárnapi nyitómérkőzésen.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 11. játéknapján a Texas Rangers legyőzte a Minnesota Twins csapatát. Az arlingtoni alakulatban ismét a japán csodafegyver, Yu Darvish volt a kezdődobó. A Boston Red Sox újabb fölényes győzelmet aratott.
Befektetési banki üzletágában dolgozói negyedét bocsáthatja el a Credit Suisse - írja a Reuters egy svájci lapra hivatkozva. A társaság jövő héten, első negyedéves gyorsjelentésével egyidőben...
Legalább tízezren gyűltek össze a ferencvárosi Salkaházi Sára rakparton, ahonnét a tömeg a Szabadság hídon át Budára vonult. Tudósítónk szerint volt olyan pillanat, amikor a sűrű tömeg eleje már, a vége még nem volt a Szabadság hídon. Filmfölvételünk koradélután, az Andrássy úton, a Terror Háza Soá-megemlékezésén készült.
Bajorország és Észak-Rajna-Vesztfália profitált a legtöbbet a német vállalatok eredményeinek javulásából: ebben a két tartományban fizették a legtöbb társasági adót tavaly. A német pénzügyminisztérium adatai szerint Bajorországban több mint 4 milliárd eurót fizettek az államkasszába a cégek, ezzel a teljes társaságiadó-bevétel negyedét adták.
London — Hatalmas sikert aratott a brit Csillag Születikben – ottani nevén Britain's Got Talent – egy magyar kosárlabda-akrobatika csapat, a Face Team nevezetű formáció ugyanis szó szerint lenyűgözte nemcsak az ítészeket, de a közönséget is.
Budapest — 4000 lépcsőfok Londonért. Hetente háromszor ennyit tesznek meg a női vízilabdázók, hogy ott legyenek az olimpián. Merész András (48) együttese készül a trieszti selejtezőre.
Több ezer ember, köztük Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnökének jogköreit gyakorló alelnök, parlamenti politikusok, közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a Szabadság híd pesti hídfőjénél, a Salkaházi Sára rakpartról az Élet menete. A felvonulással a holokauszt magyarországi…
A Tatabánya szerezte meg a harmadik helyet a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel a vasárnapi bronzmérkőzésen legyőzte a Balatonfüredet a budapesti Sportmax2-ben.
A tervezettnél egy évvel később, 2014-ben, a következő Országgyűlés megalakulásával lépnének hatályba a parlamenti képviselőkre vonatkozó új javadalmazási szabályok. Erről nyújtott be módosító indítványt a fideszes Gulyás Gergely, miután megegyezett a javaslatról a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja.
Több ezer ember, köztük parlamenti politikusok, közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a Szabadság híd pesti hídfőjénél, a Salkaházi Sára rakpartról az Élet menete. A felvonulással a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek.
Szurkoljatok nálunk Michelisz Norbetnek, a magyar pilóta az első futamon a 9. helyen ért célba, az állórajtos második futamot pedig a 13. helyről kezdi.
A másodikként kiemelt John Isner és a negyedikként rangsorolt Juan Monaco csaphat össze az első helyért a houstoni, 442 500 dollár összdíjazású salakpályás tenisztornán.
Livorno — Értetlenül áll a világ Piermario Morosini (†25) tragédiája előtt. Az olasz labdarúgó szombaton a másodosztályú Pescara–Livorno bajnoki 31. percében esett össze, majd a kórházba szállítását követően elhunyt.
Nagy Péter 192 kg-os teljesítménnyel bronzérmet szerzett szakításban, lökésben 220-szal a nyolcadik, összetettben pedig 412 kilóval hetedikként végzett a plusz 105 kilogrammosok kategóriájában a törökországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokság zárónapján.
Kiskunhalas — Közel másfél millió forint – ennyi pénzt gyűjtött össze két év alatt Pintér Gábor (16), és még csak nem is magának. A tini srác az ő korában szokásos lázadások helyett jótékonysági rendezvényeket szervez, a befolyt összeget pedig rászorulóknak adja.
Emlékezünk a mai napon a magyar nemzet történelmének megrázó és kegyetlen tragédiájára, a fővárosban és szerte az országban közel 70 évvel ezelőtt történt embertelenségekre - írja az MSZP közleményében.
Július elsejétől a betegség ideje alatt is felmondhatnak a munkáltatók a keresőképtelen beteggé váló munkavállalóiknak az új Munka törvénykönyve szerint - hívta fel a figyelmet a napokban a Pénzcentrum.hu. Így akár egyhavi fizetésüktől is eleshetnek az érintett dolgozók. A gyermeket várók csak akkor élveznek védettséget, ha a felmondás előtt tájékoztatták a munkáltatójukat a várandóságról. Íme…
Az Atlanti-óceán északi vizein, a Titanic hajótörésének helyszínén emlékeztek meg vasárnap minden idők leghírhedtebb tengeri szerencsétlenségének századik évfordulóján a másfélezernél több áldozatról, és Nagy-Britanniában is emlékező rendezvényeket tartottak.