2012. április 22. vasárnap

ápr. 22
20:45
Rudolf és Megyeri csapata is győzelemmel zárt (Agroinform)
Befejeződött a görög bajnokság alapszaka, az utolsó fordulóban a Panathinaikosz és az Olimpiakosz is nyerni tudott.
ápr. 22
20:51
Sebastian Vettel magára talált (BorsOnline)
Már a szombati időmérőn feltűnt, a címvédő Sebastian Vettel mennyire magára talált. Ezt igazolta az idény negyedik futamán: idei első sikerét aratta, amivel összetettben az élre ugrott.
ápr. 22
20:51
Már most botrány van az olimpia miatt (Infostart)
Alig több mint három hónappal a londoni nyári olimpiai játékok kezdete előtt máris botrányt okozott a brit főváros repülőtereinek hírhedten lassú útlevélkezelése, miután egy vezető olimpiai sportdiplomata órákat volt kénytelen sorban állni Heathrow-n.
ápr. 22
20:51
Botlott a Man United, megint nyílt az angol bajnokság! (Infostart)
A Manchester United - biztos vezetést kiengedve a kezéből - csak 4-4-es döntetlent játszott az Everton ellen, a Manchester City ellenben idegenben legyőzte a Wolverhamptont, így már csak három pont a különbség a két élcsapat között. A következő fordulóban egymás ellen meccselnek majd az Etihad Stadionban. Ha a City megnyeri az utolsó három mérkőzését, szinte biztosan bajnok lesz.
ápr. 22
20:53
Élve nyúzzák meg a pelyhes bundájú bébiket (BorsOnline)
Németországban kampányolt a kölyökfókák üzemszerű lemészárlása ellen a bögyös Baywatch sztár, Pamela Anderson.
ápr. 22
20:54
Sarkozy és Hollande a második fordulóban (Gondola)
Egyetlen jelöltnek sem sikerült megszereznie a szavazatok több mint 50 százalékát a francia elnökválasztáson.
ápr. 22
21:00
Pesthidegkút nemzetiegyüttműködik: a Fidesz nyert az időközin (ATV)
Kormánypárti képviselőjelölt nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Budapest II. kerületében; a pesthidegkúti 13-as számú egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Makra Krisztina 744 voksot, a szavazatok 57,06 százalékát szerezte meg a vasárnap esti, egyelőre nem hivatalos eredmény szerint.
ápr. 22
21:03
Egy félidő alatt döntött a Loki a Kaposvár ellen (Agroinform)
3-0-s Kaposvár elleni sikerével továbbra is a Debrecen áll az OTP Bank Liga élén.
ápr. 22
21:05
A PSG egy hatossal borzolta a kedélyeket - videó (Agroinform)
A Ligue 1 vasárnapi meccsén a PSG 6-1-es győzelmet aratott az utolsó előtti helyen álló Sochaux ellen.
ápr. 22
21:09
A németek megint jól jártak (Infostart)
A németek Európában mindenki másnál kevesebb kamatot fizetnek az államadósságért, miközben elemzők szerint immár nem kérdéses, hogy Spanyolország is nemzetközi mentőcsomagra szorul majd.
ápr. 22
21:12
Egy félidő alatt elintézte a DVSC a Kaposvárt (Metropol)
Eredményes első félidei játékának köszönhetően magabiztosan nyert az éllovas Debrecen a Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
ápr. 22
21:21
Elutasítja az Európai Parlament a dízeladó emelésének tervét (ProfitLine)
Elvetette csütörtökön egy jelentésben az Európai Parlament az Európai Bizottságnak azt a tervét, hogy az unióban idővel jelentősen megemeljék a dízel-üzemanyagok adóját.
ápr. 22
21:21
Botrány az ETO-DVTK sajtótájékoztatóján - videó (Agroinform)
A találkozó után Szentes Lázár összeszólalkozott a hazaiak egyik játékosával, aki nehezen viselte a vádakat.
ápr. 22
21:23
Nem tartja megvalósíthatónak az európai hitelminősítőt a német pénzügyminiszter (ProfitLine)
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter nem lát esélyt egy európai hitelminősítő intézet létesítésére az amerikai konkurencia ellensúlyozása érdekében.
ápr. 22
21:27
Férfimustra: Mourinho a legjobb pasi (BorsOnline)
A hét közepén eldől, melyik két csapat játssza május 19-én a Bajnokok Ligája müncheni döntőjét.
ápr. 22
21:27
Kifutón a VV-s lányok (Blikk)
ápr. 22
21:27
Ropogós sült oldalas (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg csíkokra vágott oldalas só 1 fej fokhagyma 1 fej hagyma 50 dkg zsír
ápr. 22
21:27
NB I: győzött a Győr és a Debrecen is (Infostart)
A labdarúgó NB I vasárnapi játéknapján a Győr és a Debrecen is kapott gól nélkül nyert, tovább tart a két csapat párharca.
ápr. 22
21:29
Paradicsomos káposzta IV. (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 kisebb fej káposzta 2 nagy paradicsompüré (konzerv) só cukor olaj liszt 6-7 szem köménymag
ápr. 22
21:30
Miskolcon is nyer a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje (Gondola)
Előzetes, nem hivatalos eredmény alapján a Fidesz-KDNP jelöltje, Takács Gábor nyerte meg Miskolc Megyei Jogú Város 02.választókerületének képviselőválasztását.
ápr. 22
21:30
Megszűnik a cseh kormánykoalíció (Metropol)
A három koalíciós párt elnöke vasárnap este arról egyezett meg, hogy április 27-ével felmondják a koalíciós szerződést.
ápr. 22
21:30
Czink egy győzelemre van a főtáblától (Metropol)
Czink Melinda legyőzte Jani Réka-Lucát a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztorna selejtezőjében, így már csak egy győzelemre van a főtáblától.
ápr. 22
21:30
Kormánypárti képviselő nyerte a II. kerületi időközi képviselő-választást (Metropol)
Kormánypárti képviselő nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Budapest II. kerületében. A pesthidegkúti 13-as számú egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Makra Krisztina a szavazatok 57,06 százalékát (744 voks) szerezte meg a vasárnap esti, egyelőre nem hivatalos eredmény szerint.
ápr. 22
21:30
Labdarúgó NB I: Egy félidő alatt elintézte a DVSC a Kaposvárt (Sport365)
Eredményes első félidei játékának köszönhetően magabiztosan nyert az éllovas Debrecen a Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
ápr. 22
21:31
Csokoládés Charlotte (Mindmegette)
Hozzávalók: A 2 piskótához: 10 tojás (5-5 db) 12 evőkanál cukor (6-6) 2 csomag vaníliás cukor 1-1 csipet só 1-1 kupak vanília-aroma fél-fél tasak sütőpor 2-2 evőkanál kakaópor 5-5 evőkanál liszt 1-1 evőkanál tej A pisótatekercs töltelékéhez: 5 dl tej 1 csomag vaníliás pudingpor (főzős) 3-4 evőkanál cukor 2 kupak vanília-aroma A krémhez: 1,2 liter tej 3 csomag csokis pudingpor 9 evőkanál cukor van…
ápr. 22
21:32
Baloldali államfője lehet Franciaországnak (Metropol)
A szocialista Francois Hollande vezet a szavazatok 28,4-29,3 százalékával a franciaországi elnökválasztás első fordulójában, a második helyen Nicolas Sarkozy áll 25,5-27 százalékkal a közvélemény-kutató intézetek felmérései (exit poll) szerint, így ők ketten jutnak be a május 6-i második fordulóba.
ápr. 22
21:32
Férfi kézilabda NB I: Megküzdött az előnyért a Szeged (Sport365)
Mindössze egyetlen góllal nyert a Szeged a Csurgó ellen a Budapest Bank férfi kézilabdaliga elődöntőjében zajló párharc első mérkőzésén.
ápr. 22
21:33
Triplacsokis keksz (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg liszt fél kiskanál sütőpor fél kiskanál só 4 evőkanál kakaópor 1 csomag csokis pudingpor 10 dkg margarin 6 evőkanál kristálycukor 3 csomag vaníliás cukor 2 tojás 1 kiskanál rumaroma 1 kiskanál vanília-aroma 1 kiskanál mandulaaroma 1 kiskanál instant kávé 15 dkg étcsoki 5 dkg fehér csoki A díszítéshez: 5 dg fehér csoki
ápr. 22
21:34
MLB: Humber a szerencsés 21-es (Sport365)
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 18. játéknapján a Chicago White Sox kezdődobója, Philip Humber tökéletes játékot produkált. A liga történelmében ő a 21., olyan dobó, aki perfect game-et ért el. A New York Yankees másodjára is legyőzte a Boston Red Soxot.
ápr. 22
21:36
Női röplabda NB I: Egyenlített a Gödöllő a döntőben (Sport365)
A Gödöllő nyerte a női röplabda NB I döntőjének második felvonását a vendég Vasas ellen vasárnap, így 1-1-re kiegyenlített.
ápr. 22
21:39
A Fenerbache nyerte a Galatasaray elleni szuperrangadót - videó (Agroinform)
A török Süperliga rájátszásának 2. fordulójában a Fenerbache 2-1-es győzelmet aratott a Galatasaray vendégeként.
ápr. 22
21:45
Csak két órán át vezette a Győr a tabellát (Blikk)
ápr. 22
21:48
Lemondhatunk az európai hitelminősítőről? (Privátbankár)
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter nem lát esélyt egy európai hitelminősítő intézet létesítésére az amerikai konkurencia ellensúlyozása érdekében.
ápr. 22
21:48
Miskolcon is nyert a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje (Gondola)
Előzetes, nem hivatalos eredmény alapján a Fidesz-KDNP jelöltje, Takács Gábor nyerte meg Miskolc Megyei Jogú Város 02.választókerületének képviselőválasztását.
ápr. 22
21:54
Egyik jelölt gazdasági programja sem hiteles a francia elnökválasztásban (ProfitLine)
A francia elnökválasztás két fő jelöltjének, Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőnek és szocialista kihívójának, Francois Hollande-nak a gazdasági programja egyaránt hiteltelen, és ha győzelme esetén Hollande valóban az európai pénzügyi stabilitási megállapodás felülvizsgálatára törekedne, az újabb euróválságot okozhat - vélekedtek vasárnapi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
ápr. 22
21:54
A Hatoslottó nyerőszámai a 16. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 16. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten sem volt telitalálat, így az elvihető főnyeremény összege tovább halmozódik. Egy hét múlva 1 milliárd 135 millió forint keresi majd szerencsés gazdáját....
ápr. 22
21:57
Szentes Lázárnak nem fűlik a foga a diósgyőri kispadhoz - videó (Agroinform)
A miskolciak Benczés Miklós leváltása után sem találják őszi formájukat, Szentes reméli, gyorsan meg lesz az utód.
ápr. 22
22:03
Madonna dublőrrel helyettesíti saját lányát (BorsOnline)
Madonna már nemcsak maga, de nagylánya számára is hivatásos hasonmást fogadott fel. A dublőrök elkísérik a híres családot világkörüli turnéjukra. Az énekesnő így akarja megóvni gyermekét a lesifotósoktól.
ápr. 22
22:03
Öttusa Vk: Demeter Bence kilencedik (Sport365)
Demeter Bence a kilencedik, öccse, Demeter Gergely pedig a 31. helyen végzett vasárnap a rosztovi öttusa Világkupán, az idei sorozat negyedik állomásán.
ápr. 22
22:05
Műúszás: Olimpiai kvótát szerzett a Czékus, Kiss műúszópáros (Sport365)
Ötkarikás indulási jogot szerzett a Czékus Eszter, Kiss Szofi szinkronúszópáros a Londonban rendezett olimpiai selejtezőn vasárnap.
ápr. 22
22:21
Megújultak a Renault modellek (BorsOnline)
Minden autó életében eljön a pillanat, amikor frissítésre van szüksége. A francia gyártó ezúttal a könnyebb utat választotta. Megtehette, hisz a Mégane Európa egyik legsikeresebb modellje.
ápr. 22
22:27
Átalakult a Malért, de a céljai változatlanok (ProfitLine)
A régi tagok döntő többségének megtartása mellett átalakult a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért), de a célja nem változott, továbbra is egy új nemzeti légitársaság létrejöttét segítené elő - nyilatkozta a civil szervezet elnöke, Vécsei Mihály vasárnap az MTI-nek.
ápr. 22
22:36
Két olimpiai B-szint férfi 20 km-es gyaloglásban (Sport365)
Rácz Sándor és Helebrandt Máté is olimpia B-szintet jelentő eredményt ért el 20 km-es gyaloglásban a csehországi Podebradyban rendezett versenyen.
ápr. 22
22:39
Óriások lepték el a várost - bizarr fotó (BorsOnline)
Költséges, ámde roppant látványos ünnepségsorozattal tisztelgett Liverpool városa a Titanic-katasztrófa áldozatai előtt. Egy megható történetet jelenítettek meg óriási marionettbábok segítségével.
ápr. 22
22:48
Megszűnik a cseh kormánykoalíció (Portfolio)
Néhány napon belül megszűnik a cseh kormánykoalíció. A három koalíciós párt elnöke vasárnap este megállapodott, hogy április 27-ével felmondják a koalíciós szerződést - közölte Petr Necas...
ápr. 22
22:51
Kötelesék kétgólos hátrányból verték a Standard Liége-t (Agroinform)
A belga Jupiler League felsőházi rájátszásának 5. fordulójában jó napot zártak a magyar légiósok.
ápr. 22
22:53
A Juventus esélyt sem adott a Romának (Agroinform)
Sikerével a Juventus meglépett a címvédő Milan előtt, és immáron 37 mérkőzése veretlen a Serie A-ban.
ápr. 22
22:57
Megérkezett Amerika partjaihoz a japán cunami hordaléka (Blikk)
ápr. 22
23:00
Elfogta a rendőrség a balatonakarattyai gyilkosságok gyanúsítottját (Gondola)
Budapesten elfogta a rendőrség a balatonakarattyai kettős gyilkosság gyanúsítottját. Szerelemféltés állhatott a gyilkosságok hátterében.
ápr. 22
23:00
Az első magyar Mercedes 20,11 millióért kelt el jótékonysági árverésen (ProfitLine)
Kiemelkedő érdeklődés és rekordot hozó licitet követően 20,11 millió forintért talált gazdára a Magyarországon gyártott első Mercedes-Benz B-osztályú személyautó a Vatera online piacterén. A gyár a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak (NGYSZ) ajánlotta az autóért kapott árat.

Keresés