Tizenhat éves lányom kicsi kora óta dundi. Nemrég megismert egy fiút, aki eddig jó hatással volt rá, hiszen rávette a mozgásra. De mostanában már szinte egyáltalán nem akar enni, hogy gyorsabban fogyjon. És ahogy vékonyodik, egyre utálatosabb velünk. Félek, hogy emiatt a fiú miatt teljesen elveszítjük.
2013-tól kormányzati tervek szerint Magyarországon is bevezetésre kerül a használatarányos útdíj, melynek lényege, hogy az üzemeltető a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázza a fizetendő összeget az adott útszakaszon közlekedőknek. Mindez persze nem csak morális és közlekedéspolitikai, de bizony műszaki jellegű kérdéseket is felvet, s bizony a döntéshozók csak a legritkább esetben…
Madrid — Nekivetkőztek a Bayern-focisták! A müncheni labdarúgók félmeztelenül ünnepelték, hogy a Real Madrid elleni tizenegyespárbajt követően bejutottak a Bajnokok Ligája május 19-i fináléjába.
A hatéves Didier Montalvo szokatlan betegséggel jött világra. Egész hátát, mint egy teknőspáncél borította be egy hatalmas anyajegy. Egy orvosnak sikerült eltávolítania a gyerek testének 40 százalékát borító kinövést.
Őrizetbe vették, majd nem sokkal később előzetes letartóztatásba helyezték a szombathelyi szatírt. A fiatal férfi szexuális támadásokat hajtott végre fiatal lányok és nők ellen. A 21 éves férfi hétfőn délután két játékból hazatérő kislányt támadott meg lakásuk lépcsőházában.
Új, 5.400 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokkal bővült a jármű hűtőket gyártó Modine Hungária Kft. Mezőkövesdi gyára, a beruházás értéke 10 millió euró volt.
Az idei évben jócskán kijutott a hosszúhétvégékből, és még hátra van a következő hónapokban is néhány nap extra szabadság. Ilyenkor jóval többen mozdulnak ki akár csak egy-két napra is, megugrik a belföldi, és a közelebbi külföldi utazások száma is. Utasbiztosítást viszont még mindig csak az utazók harmada, negyede köt, főleg a rövid hétvégi kiruccanásokra. Pedig egy nap alatt is történhet olyan…
A munkaügyi központ csütörtökön átutalta a felszámolás alatt lévő Malévnál a márciusi bérek kifizetéséhez szükséges támogatást a felszámolónak - áll Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MTI-nek eljuttatott válaszában.
A Nabucco gázvezeték projekt költségeit 60 százalékkal csökkentik, erről a következő héten dönt a vezeték megépítésére és működtetésére szerveződött konzorcium - számol be az MTI a Financial Times...
Az európai felnőtt lakosság 20 százaléka szenved krónikus fájdalmaktól, ami azt jelenti, hogy a felnőttek egyötödének már nem kielégítő az életminősége! De vajon tudjuk-e, pontosan milyen fájdalmat élünk át és hogyan is csillapíthatjuk azt?
A dohányzásról leszokásban segítséget nyújtó honlapot indított az egészségügyi államtitkárság - közölte Szócska Miklós államtitkár szerdán, a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.
A görög kormány egy évvel kitolná a középtávú költségvetési hiánycél megvalósításának határidejét; a felvetésről tárgyalásokat folytatott nemzetközi hitelezőivel - írta a Ta Nea balközép napilap csütörtökön.
Ragaszkodik a Fidesz a magánszemélyek végkielégítését sújtó 98 százalékos különadó megtartásához, amelyet a Széll Kálmán Terv 2.0 az elképzelések szerint megszüntetne - jelentette ki a kormánypárt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Széll Kálmán-terv 2.0 a családi támogatások nominális értékének fenntartásának lehetőségét említi. Darvas Ágnes szociológus szerint ez a cél ellentétben áll a társadalmi felzárkóztatás stratégiájával.
A 48 kg-os Csernoviczki Éva bronzérmet nyert, a 66 kg-ban címvédő Ungvári Miklós pedig ötödik lett csütörtökön a cseljabinszki cselgáncs Európa-bajnokságon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása.
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése Strasbourgban határozatban szólította fel a tagállamokat, hogy biztosítsák a véleménynyilvánítás és a tájékoztatás szabadságát az interneten és az online média világában, a közszolgálati és a kereskedelmi szférában egyaránt.
Közel hetente azonosítanak be új, illegális kábítószert az EU tagállamaiban, ahol a hatóságok küzdelmét megnehezíti az interneten való terjesztés - közölte az EU illetékes lisszaboni központja csütörtökön.
Olvasva a sajtóban megjelelenő nyilatkozatokat, írásokat az embernek olyan érzése kezd lenni, hogy az IMF-megállapodás megkötése egy csapásra a megoldja problémáinkat. A Széll Kálmán Terv (SzKT) 2.0...
A varsói Lengyelország-Közép-Európa-Kína Gazdasági Fórumon részt vevő országok - köztük Magyarország - miniszterelnökei megállapodtak, hogy Kína és a kelet-közép-európai térség országainak kapcsolatait hosszú távú, stratégiai szempontból, a kölcsönös tisztelet, egyenlőség és a kölcsönös előnyök jegyében fogják továbbfejleszteni - olvasható a találkozóról kiadott zárónyilatkozatban.
Megfelezte a filmforgatásra vonatkozó közterület-használati díjat az erzsébetvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén; a döntéstől Vattamány Zsolt polgármester azt várja, hogy még több film készül a városrészben.
A munkaügyi központ csütörtökön átutalta a felszámolás alatt lévő Malévnál a márciusi bérek kifizetéséhez szükséges támogatást a felszámolónak - áll Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MTI-nek eljuttatott válaszában.
Átszúrta a combját a vaskerítés egy 15 éves fiúnak tegnap kora este, amikor leszakadt alatta a borostyán, amin a közeli fákra próbált felkúszni. Nagyanyja szerint a barkácsoló kedvű fiú azért mászott fel, hogy bekamerázza a madárfészkeket.
Egyedülálló javuláson ment keresztül Koman Vladimirral a Monaco. A két hónappal ezelőtt még kieső helyen álló hercegségbeli csapat még a feljutást is megcsíphati a francia másodosztályban.
Csütörtök este a Radio City Music Hall-ban kezdetét veszi az NFL 2012-es Draft-ja. Vajon ki lesz az idei játékosbörze első választottja? Egyes hírek szerint az Indianapolis Colts Andrew Luckot fogja választani, igaz Robert Griffin III is esélyes az 1/1-re.
Közel 1000 rendező lesz jelen a jövő keddi Vodafone Belvárosi Nagydíjon, amelynek keretein belül Jenson Button, a Forma-1-es McLaren csapat brit pilótája száguld végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán.
Hollywood nagyágyújának élete mindig is a nők körül forgott. Sorozatunk negyedik részében megtudhatják, milyen volt Bruce Willis élete, mielőtt rátalált a második nagy szerelem.
Kedvező fejlemény az Európai Bizottság bejelentése arról, hogy megkezdődhetnek a tárgyalások Magyarországgal a pénzügyi segítségről, ám a segítség tényleges megszerzéséhez vezető folyamat "bizonytalan lesz", és az EU-döntés nyomán sem múltak el az országgal kapcsolatos hosszú távú aggályok - közölte csütörtöki londoni állásfoglalásában a Fitch Ratings.
A Money Moon a Bamosz szakmai támogatásával idén 13 kategóriában díjazta a legjobb hazai alapokat és alapkezelőket. A Concorde Alapkezelő szerezte meg idén az év legjobb alapkezelőjének járó díjat, illetve a legjobb magyar részvény-befektetési alap is az alapkezelőé volt.
E hét végén már 25 fok is lehet napközben, azaz megkezdődik a hamisítatlan sörszezon. Az alábbiakban azt mutatjuk be, milyen úton kerül a nyár legnépszerűbb itala a kriglibe, de tippeket adunk ahhoz is, hogyan készíthet ütős, illetve kíméletesebb söralapú koktélokat.
Videóra vette, ahogy állatokkal izgatta magát, majd lemészárolta őket. Az olasz rendőrség letartóztatta a 40 éves anyát, majd végül felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és 128 ezer forintnyi bírságot kellett fizetnie.
Márciusban 4,1 százalékkal emelkedett a függőben lévő lakásértékesítések száma az USA-ban, ami 2010 áprilisa óta a legnagyobb növekedés, és meghaladja az előzetes várakozások felső határát is. Az...