A Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözli a Magyarország és az Európai Bizottság között zajló tárgyalásokon elért haladást, és kész megkezdeni a hiteltárgyalásokat, amint a megfelelő lépések megtörténnek az MNB függetlenségének biztosítására - közölte az MTI-vel Iryna Ivaschenko, a IMF budapesti képviseletének vezetője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,88 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 18.184,64 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A gyorsasági motor felső kategóriájának hétszeres világbajnoka, Valentino Rossi a Ducatinál folyamatos lejtmenetben van, ami kísértetiesen hasonlít a F1-es Michael Schumacher szenvedéséhez.
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 3-4 db tojás 2 mokkáskanál só 2 dl víz 4 db közepes méretű vöröshagyma 4 dkg vaj 3 evőkanál étolaj fél mokkáskanál őrölt bors 15 dkg reszelt sajt
A felszámolók névjegyzékébe továbbra is pályázattal lehet bekerülni, de a pályázatokat értékelő bizottság 3-ról 7 tagúvá bővül, az elnökét nem a pénzügyért, hanem az igazságügyért felelős miniszter adja, és kikerül a bizottságból a felszámolók érdekképviseletének a küldötte - a névjegyzékkel kapcsolatos feltételeket meghatározó, módosításokat tartalmazó kormányrendelet tervezete a kormány…
A Kaposvár megvédte címét a férfi röplabda NB I-ben: Demeter György csapata a finálé harmadik, csütörtöki felvonásán - ezúttal hazai környezetben - simán nyert a Kecskemét ellen.
Az olaj és gázkitermelésének növelésével a PetroChina 5,8%-os első negyedéves profitbővülésről számolt be. A 39,2 milliárd jüanos profit meghaladta az öt elemző által adott várakozás 34,8 milliárdos...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözli a Magyarország és az Európai Bizottság között zajló tárgyalásokon elért haladást, és kész megkezdeni a hiteltárgyalásokat, amint a megfelelő lépések megtörténnek az MNB függetlenségének biztosítására - közölte Iryna Ivaschenko, a IMF budapesti képviseletének vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország - Enni szeret a magyar, ezért a Magyar Gasztronómiai Egyesület a IV. Hagyomány és Evolúció szakácsversenyén a szigorú zsűri végül Horváth Szilveszternek (37), a győri La Maréda főszakácsának adta át csütörtökön az egymillió forintos ösztöndíjat.
Nem csitul Svájcban a bevándorlással kapcsolatos vita. Közvetlenül azután, hogy a parlament jóváhagyta az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott nyolc kelet-közép-európai országból érkező bevándorlók számának korlátozását, csütörtökön egy képviselőnő németellenes kirohanása kavart vihart.
Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán két sima játszmában nyert a negyedik helyen kiemelt Olga Govorcova, Olga Szavcsuk fehérorosz, ukrán duó ellen a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztorna párosviadalának csütörtöki negyeddöntőjében.
Meghalt annak a személyautónak a vezetője, amely egy kamionnal ütközött össze a 37-es számú főúton Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szerencs és a bekecsi elágazás között.
Mivel az ételallergia és az ételintolerancia részben hasonló tüneteket okoz (émelygés, hányás, görcsös hasi fájdalom, hasmenés), gyakran összekeverik a kettőt.
Csütörtök délután olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi irodavezetője egy szerdai budapesti konferencián nyilatkozott a legutóbbi brüsszeli...
Nincs újdonság Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Nabuccóval kapcsolatos kijelentésében, mert egy ideje már világos, hogy nem ez a csővezeték fog elsőnek megépülni a keletről Európába tervezett gázvezetékek közül - mondta Richard Morningstar, az amerikai külügyminisztérium eurázsiai energetikai ügyekben illetékes különmegbízottja csütörtökön Washingtonban.
A gépjárművek regisztrációs adójának januári csökkentése elindította a márkakereskedők körében a reexportot, ezt a folyamatot az Opel importőri szinten nem támogatja - mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten újságíróknak.
Fegyvernek tűnő eszközzel próbálta meg kirabolni csütörtök délután egy férfi a Zala megyei Bagod benzinkútját, a kutassal dulakodásba keveredett támadó azonban zsákmány nélkül menekült el - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, megerősítve a Zalai Hírlap online információját.
Május elseje után a betegszállítás elrendelésére jogosult szakembereknek az 1820-as számot kell tárcsázniuk akkor, ha egyszerű betegszállításra van szükség.
A Mol elnök-vezérigazgatója szerint a konvergenciaprogram elfogadásával stabilizálódhat Magyarország pénzügyi környezete, ez pedig jótékony hatással lehet a cég eredményére 2012-ben. Hernádi Zsolt szólt arról is, hogy a Mol nem volt elégedett a Nabucco projektcég működésével, ezért döntöttek úgy, hogy kiszállnak a finanszírozásból.
Az európai problémák miatt meglehetősen optimista egyes amerikai részpiacok kilátásait illetően a válság előtt jól időzített figyelmeztetéseivel elhíresült Meredith Whitney. A szakértő arra is...
A harmadik mérkőzés dönt a bajnoki címről a férfi vízilabda ob I-ben, miután a finálé második összecsapásán, csütörtökön a címvédő ZF-Eger hazai környezetben 10-7-re nyert a TEVA-Vasas-UNIQA ellen, és ezzel egyenlített a párharcban.
Rafael Nadal és Andy Murray is magabiztos győzelmet aratott a Barcelona Open Banco Sabadell torna harmadik fordulójában. A negyeddöntőben már mindkét teniszező számára egy nehezebb feladat vár.
A múltkori parádés mérkőzés után ma ismét összecsapott a Vasas és az Eger csapata, hogy eldöntsék ki Magyarország legjobb vízilabda csapata. Az érmeket és a kupát nem tudták még kiosztani.
Titkos választásokat tartott a Hamász radikális palesztin mozgalom a Gázai övezetben, a központi vezetőség megválasztása első lépéseként - közölték csütörtökön nevük elhallgatását kérő források.
A 65. évfordulóját ünneplő cannes-i filmfesztivál nagy filmklasszikusok felújított változataival is szórakoztatja a közönséget a Croisette-en a 12 napos fesztivál során.
A Sky Sports információi szerint Pep Guardiola bejelentette az FC Barcelona vezetőségének, hogy a szezon végén elhagyja a csapatot. A hivatalos bejelentés pénteken már megtörténhet.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei szervezete az Erdélyi Magyar Néppártot és a Magyar Polgári Pártot okolja amiatt, hogy Kolozsváron nem sikerült választási együttműködést kialakítani a magyar pártoknak.
A Magyar Ápolási Egyesület egy év haladékot adott a kormánynak az ápolói bérek felzárkóztatására - közölte Bugarszki Miklós, a szervezet elnöke csütörtökön.
Nincs újdonság Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Nabuccóval kapcsolatos kijelentésében, mert egy ideje már világos, hogy nem ez a csővezeték fog elsőnek megépülni a keletről Európába tervezett gázvezetékek közül - mondta Richard Morningstar, az amerikai külügyminisztérium eurázsiai energetikai ügyekben illetékes különmegbízottja csütörtökön Washingtonban.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint egy elővigyázatossági hitelkeretről szóló megállapodás javítani fogja Magyarország adósságfinanszírozási pozícióit.
A címvédő és házigazda Eger legyűrte a korábbi bajnok Vasast a Vodafone férfi ob I döntőjének csütörtöki második összecsapásán a Bitskey uszodában, így a két nyertes meccsig tartó párviadal döntetlenre áll, s következhet a harmadik csata a felek között vasárnap.