2012. április 30. hétfő

ápr. 30
18:57
Gyengültek a nyugat-európai tőzsdeindexek, erősödött a forint (Privátbankár)
Mínuszban zártak a vezető európai tőzsdemutatók hétfőn, miután az előző négy napot emelkedéssel fejezték be. Amerika is veszteséggel nyitott, a forint viszont tovább erősödött.
ápr. 30
18:57
Bajban a diplomások (Infostart)
Két diplomásból egynek nincs munkája vagy alulfoglalkoztatott az Egyesült Államokban. Az amerikai munkaerőpiac változásai különösen keményen sújtják az első egyetemi diplomával rendelkezőket, akik egyre inkább csak olyan állásokban tudnak elhelyezkedni, amelyekhez nem kell felsőfokú végzettség.
ápr. 30
18:57
Argentínával egy csoportban az amerikai kosárválogatott (Agroinform)
A nőknél a szintén címvédő amerikaiak Kínát és Angolát kapták ellenfélül.
ápr. 30
19:12
NYT: Jelentősen csökkent egy Irán elleni háború esélye (Kripto Akadémia)
"Jelentősen csökkent" annak az esélye, hogy a közeljövőben katonai konfliktus törjön ki az iráni nukleáris program miatt - írta hétfőn amerikai hivatalos személyekre és elemzőkre hivatkozva a The New York Times (NYT).
ápr. 30
19:12
LMP: Zátonyra futott a Magyar Rádió cenzúra-kísérlete (Alternatív Energia)
Az LMP szerint sikerült megakadályozni, hogy a Magyar Rádióban (MR) cenzúrázzák az Ütköző című műsor egyik adását.
ápr. 30
19:14
Széll Kálmán Terv 2.0 - Tiltakozó demonstrációt szervez a Jobbik (Alternatív Energia)
Demonstrációt tart a Széll Kálmán Terv 2.0 ellen a Jobbik május 12-én - közölte az MTI-vel hétfőn Vona Gábor, a párt elnök-frakcióvezetője.
ápr. 30
19:18
Labdarúgó Eb: az ukrán rendőrök miatt aggódik az AI (ATV)
Az ukrán kormánynak sürgős rendőrségi reformokat kell kezdeményeznie még a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság előtt, különben az ukrajnai mérkőzésekre látogató szurkolók is veszélybe kerülnek "az ellenőrzés alól kicsúszott" ukrán rendőri erők részéről - áll az Amnesty International hétfőn Londonban kiadott állásfoglalásában.
ápr. 30
19:18
Nagy sikerrel zárult a Fighters'run akadályfutó verseny (Sport365)
Nagy sikerrel bonyolították le vasárnap a Békéscsaba melletti pósteleki erdőben a Fighters'run elnevezésű akadályversenyt.
ápr. 30
19:18
Arn Gréta egyesben kiesett, Marosi Katalin párosban továbbjutott (Agroinform)
Arn Gréta három játszmában kikapott az ukrán Leszja Curenkótól a Budapest Grand Prix első fordulójában.
ápr. 30
19:20
Jégkorong: A szlovák „góliát” ott lesz a VB-n (Sport365)
Pénteken kezdődik a finn-svéd közös rendezésű IIHF Jégkorong Világbajnokság. A hivatalos bejelentés szerint a svéd válogatottban ott lesz az Ottawa Senators csapatkapitánya, Daniel Alfredsson is. A szlovák nemzeti csapatban Zdeno Chára jelezte részvételét.
ápr. 30
19:21
Boszniában elítélték az első nőt háborús bűnökért (Blikk)
ápr. 30
19:30
Ötvenezres közönség az Omega együttes sepsiszentgyörgyi koncertjén (Spa Trend Online)
Ötvenezres közönség előtt tartotta meg az idén 50 éves Omega együttes Sepsiszentgyörgyön 2012-es turnéjának első határon túli fellépését, amely egyben az április 21-től vasárnapig, kilenc napon át tartó 21. Szent György Napok zárókoncertje volt.
ápr. 30
19:30
Megcsonkított holttest: halálra rémültek az áruházi dolgozók (Pénzcentrum)
Horrorfilmbe illő jelenet történt a napokban az Egyesült Államokban: az amerikai posta véletlenül egy halott nő megcsonkított holttestét szállította egy áruházlánc központjába....
ápr. 30
19:36
Megszabadul a Vertutól a Nokia (ProfitLine)
A Nokia eladja a Vertu elnevezésű, luxustelefonokat gyártó leányvállalatát - írta hétfőn a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap.
ápr. 30
19:36
Marchetti is megkapta eltiltását (Agroinform)
Botrányba fulladt az Udinese-Lazio mérkőzés az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában.
ápr. 30
19:51
Arturo Vidal: Real Madrid? Már most a világ legjobb csapatában vagyok (Sport365)
A Juventus középpályása félreérthetetlenül közölte azt, hogy nem vágyik el sehova, még a Real Madridban sem. A kijelentése viszont valószínűleg néhány embert megdöbbent.
ápr. 30
19:53
EURO 2012: az Amnesty International szerint a labdarúgó Eb-re is veszélyt jelent az ukrán rendőrbűnözés (Sport365)
Az ukrán kormánynak sürgős rendőrségi reformokat kell kezdeményeznie még a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság előtt, különben az ukrajnai mérkőzésekre látogató szurkolók is veszélybe kerülnek "az ellenőrzés alól kicsúszott" ukrán rendőri erők részéről - áll az Amnesty International hétfőn Londonban kiadott állásfoglalásában.
ápr. 30
19:54
Leszoknak lassan a munkaadók a közösségi oldalakról? (Infostart)
Az amerikai munkaadók 37 százaléka ellenőrzi a hozzájuk jelentkező álláskeresőket a közösségi oldalakon - derül ki a CareerBuilder felmérésének eredményéből. A cég három évvel ezelőtti vizsgálatában még 50 százalékra becsülte ezek arányát.
ápr. 30
19:54
Kövér: a magyar kormány Kínára stratégiai partnerként tekint (ATV)
Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök hétfőn udvariassági látogatáson fogadta Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettest a Sándor-palotában.
ápr. 30
19:54
Nyolcfős csapattal játszotta bajnokiját az Uniao de Leiria (Agroinform)
Az Uniao de Leiria játékosainak nagy része sztrájkolt a több hónapja elmaradó fizetések miatt.
ápr. 30
20:09
Rekordprofitra tett szert a Hankook Tire (ProfitLine)
Rekordprofitra tett szert a magyarországi gyártóbázissal is rendelkező Hankook Tire az első negyedévben, elsősorban a külföldi eladások növekedésének köszönhetően.
ápr. 30
20:11
Megállt a betétkivonás Görögországban (ProfitLine)
Megállt a betétkivonás Görögországban márciusban - derül ki az Európai Központi Bank hétfőn publikált adataiból.
ápr. 30
20:12
Schwarzenberg: nehéz lesz Ukrajna európai helyzete, ha romlana Timosenko állapota (ATV)
Ukrajna európai pozícióinak meggyengüléséhez vezetne, ha jelentősen rosszabbodna a bebörtönzött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök egészségi állapota - állítja Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter.
ápr. 30
20:21
HPV fertőzés a szájban - Orvos válaszol (WebBeteg)
A szájüregben milyen elváltozásokat okozhat a HPV? A felső fogsornál lévő, panaszmentes, 1 cm átmérőjű kiemelkedés kialakulhat a fertőzés miatt? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
ápr. 30
20:24
Budapest megtorpant (Alternatív Energia)
Rossz irányba mennek a dolgok, a fejlődés megtorpant, Budapest hanyatlik - még a Fidesz-szimpatizánsok majdnem fele is ilyen borúsan látja lakóhelye jelenét-jövőjét a Policy Solution fővárosi felmérése szerint. Kiderült, hogy a BKV-ról aláírt kormány-főváros szerződés minden választói csoport akaratával ellentétes, mert még a jobboldaliak sem értenek egyet az állam kivonulásával a cég…
ápr. 30
20:24
Lakóparki rakéták (Kripto Akadémia)
London egyik sűrűn lakott negyedébe telepítene légvédelmi rakétákat a nyári londoni olimpiai játékok biztosítása érdekében a brit védelmi minisztérium, számolt be róla tegnap a BBC brit közszolgálati adó.
ápr. 30
20:30
A többség már tudja, hova megy nyaralni (Infostart)
Az utazni szándékozó magyarok többsége márciusban már nekifogott a nyaralás megtervezésének: öt válaszadóból négy már eldöntötte, hogy megy-e idén nyaralni, és konkrét elképzeléssel is rendelkezik leendő úti céljáról - derül ki a KutatóCentrum által végzett internetes felmérésből.
ápr. 30
20:30
Súlyos kompbaleset Indiában (Infostart)
Indiában 35 ember meghalt, amikor felborult egy folyami komp az ország északkeleti részén. A rendőrség szerint a balesetben 165-en eltűntek.
ápr. 30
20:30
A Szolnok nyert és vezet Keleten (Agroinform)
A Szolnok 2-1-re nyert hétfőn a vendég Orosháza ellen, sikerével pedig élre ugrott a Keleti csoportban.
ápr. 30
20:32
Szerb-magyar pólómeccs a szabadkai uszodaavatón, hamarosan kerethirdetés (Agroinform)
Nem hivatalos mérkőzésen 5-5-ös döntetlent játszott hétfőn a szerb és a magyar férfi vízilabda-válogatott.
ápr. 30
20:33
Ausztrál milliárdos újra megépítené a Titanicot (Blikk)
ápr. 30
20:34
Öt középpályással száll harcba a United (Agroinform)
A hazaiaknál nincs meglepetés a kezdő tizenegyben, a vendégeknél ellenben felforgatta az együttest Ferguson.
ápr. 30
20:42
Kövér László fogadta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettest (Kripto Akadémia)
Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök hétfőn udvariassági látogatáson fogadta Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettest a Sándor-palotában.
ápr. 30
20:42
Görögországban 11,8 százalékkal esett a kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
Görögországban jelentősen csökkentek a kiskereskedelmi eladások februárban, mert a kormány megszorító intézkedéseinek hatására a lakosság visszavett kiadásaiból.
ápr. 30
20:42
Manchester City: Tévez elszántan harcol a klubért a jövőben is (Sport365)
Azok után, hogy januárban úgy tűnt, Carlos Tévez elhagyja a Manchester Cityt, mostanra biztossá vált, hogy az argentin gólzsák mégis a klubnál marad.
ápr. 30
20:44
Budapesti tenisztorna: Arn Gréta kiesett (Sport365)
Arn Gréta három játszmában kikapott hétfőn az ukrán Leszja Curenkótól a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztorna első fordulójában.Az összecsapás 2 óra 4 percig tartott.
ápr. 30
20:48
A BSE lett a bronzérmes (Agroinform)
A BSE a bronzcsata hétfői, ötödik mérkőzésén három szettben legyőzte a vendég Békéscsabát.
ápr. 30
21:00
Peking szerint nem növekedett Japán kontinentális talapzata (Kripto Akadémia)
Kína kétségbe vonta, hogy az ENSZ illetékes bizottsága Tokió kérésére hivatalosan elfogadta a szigetországhoz tartozó kontinentális talapzati terület bővítését.
ápr. 30
21:06
A City otthon is legyőzte, és megelőzte a Unitedet (Agroinform)
Kompany fejese döntött a derbin, két körrel a vége előtt a City vezet. Az MU szurkolhat a Newcastle-nak és a QPR-nak.
ápr. 30
21:15
Férfi torna Eb: Megvan a magyar csapat (Sport365)
Kialakult a május 23-27-én sorra kerülő, montpellier-i férfi torna Európa-bajnokságra utazó magyar csapat, amelyet Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila és Babos Ádám alkot majd.
ápr. 30
21:15
Véget ért az analóg műholdas műsorszórás korszaka Németországban (ProfitLine)
Németországban hétfőn véget ért az analóg műholdas műsorsugárzás korszaka, a közszolgálati és a magán csatornák ezentúl csak digitális formátumban sugározzák adásaikat.
ápr. 30
21:17
ÉLŐ: Manchester City - Manchester United, Premier League, 36. forduló (Sport365)
A Manchester United játékosai csalódottak, amiért elherdálták jelentős előnyüket a Cityvel szemben. A bajnoki cím szempontjából azonban a mai mérkőzés lehet a döntő.
ápr. 30
21:24
Véralvadási betegség állhat a vetélés mögött? (Infostart)
Azoknak a nőknek, akiknek a terhességét vetélés szakította meg, érdemes részt venniük egy vérvizsgálaton, amely az úgynevezett anti-foszfolipid szindróma jeleit kutatja.
ápr. 30
21:24
Elhunyt Zádor Ervin olimpiai bajnok vízilabdázó (Infostart)
Elhunyt Zádor Ervin, aki az 1956-os melbourne-i olimpián a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjaként aranyérmet szerzett.
ápr. 30
21:24
Elhunyt a melbourne-i vízilabdadöntő hőse (Agroinform)
Elhunyt Zádor Ervin, aki az 1956-os melbourne-i olimpián a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjaként aranyérmet nyert.
ápr. 30
21:27
Kiviültetvényt telepítenek Becsehely közelében (Blikk)
ápr. 30
21:42
Magyarországon tárgyal a kínai miniszterelnök-helyettes - a nap hírei (Infostart)
Kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett a kínai miniszterelnök első helyettese. Válságstáb egyeztetett a Külügyminisztériumban a Szíriában elrabolt magyar állampolgárokról. Megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord is. A nap legfontosabb hírei április 30-án.
ápr. 30
22:06
ÉLŐ: Manchester City - Manchester United 1-0, Premier League, 36. forduló (Sport365)
A Manchester United játékosai csalódottak, amiért elherdálták jelentős előnyüket a Cityvel szemben. A bajnoki cím szempontjából azonban a mai mérkőzés lehet a döntő.
ápr. 30
22:08
Balhé után nyilatkozatstop, bojkottálják a foci Eb-t - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
ápr. 30
22:10
Labdarúgó NB II: Sikerével élen a Szolnok (Sport365)
A Szolnok 2-1-re legyőzte hétfőn a vendég Orosházát a labdarúgó NB II 25. fordulójában, sikerével pedig élre ugrott a Keleti csoportban.

Keresés