Szívritmuszavar miatt kórházban ápolják Alain Delont. Az interneten szerda délelőtt futótűzként terjedt hír nyomán a francia filmsztár titkársága annyit közölt, hogy a színész tízperces műtéti beavatkozáson esett át a Párizs közeli Neuilly-ben található Amerikai Kórházban.
A vártnál nagyobb mértékben csökken az amerikai szolgáltatóipari aktivitás márciusban. Az ISM szolgáltatóipari beszerzőmenedzser-index értéke 56 százalékra csökkent a februárban mért 57,3 százalékról. Az elemzői várakozások 56,9 százalékra számítottak.
A Görög Labdarúgó Szövetség szerdán elutasította a Rudolf Gergelyt is foglalkoztató Panathinaikosz fellebbezését, ezzel biztossá vált, hogy a kapus Megyeri Balázst is alkalmazó Olimpiakosz három fordulóval a zárás előtt megnyerte a bajnokságot.
Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásával nem üzemel a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapja; az internetes oldalon olvasható közlemény szerint az új köztársasági elnök megválasztását követően indul újra a portál.
A NÉBIH a márciusi ellenőrzések során közel tízmillió forint bírságot szabott ki, a húsvétot megelőző időszakban kiemelt, a teljes élelmiszerláncra kiterjedő országos ellenőrzésekre kerül sor - közölte a hatóság.
Magyarország — Azt hiszi, betolakodóval küzd, pedig csak a tükörképével: elsőre mókásnak tűnik, de a tavasszal saját magával viaskodó madár veszélyben van.
Belátható időn belül létrejöhet az agrárbank Magyarországon a kormány szerdai ülésén hozott döntés eredményeként - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kabinet ülését követően az...
Első intézkedéseként harminc százalékkal csökkenti a saját és kormánya tagjainak fizetését, valamint három hónapra befagyasztja az üzemanyagárakat Francois Hollande szocialista elnökjelölt, amennyiben május 6-án államfővé választják a franciák - olvasható abban a szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumban, amely a baloldal jelöltje által az első évben tervezett reformok részletes menetrendjét…
Az alkalmazotti állomány 14 százalékának, kétezer dolgozójának elbocsátását jelentette be az amerikai Yahoo. Értesülések szerint a cég új vezérigazgatója, Scott Thompson célja megszüntetni azokat a munkahelyeket, amelyekre nincs szükség, hogy megfordítsa a pénzügyi nehézségekbe került cég sorsát.
Életének 71. évében elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese - tudatta az intézmény kedd este.
Nagy küzdelemre számít Hornok Miklós magyar DK-kapitány a lettek elleni Davis Kupa-találkozón, amelyre péntektől vasárnapig Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban kerül sor.
Az elmúlt negyedévhez képest kevésbé borúsan ítélik meg a gazdasági kilátásokat a kis-és középvállalkozók. A legtöbben attól félnek, hogy drágulni fognak a hitelek, leginkább az IMF-tárgyalások elhúzódása miatt; a vezetők kétharmada szerint a kormánynak változtatnia kell a bankokkal szemben folytatott politikáján.
Az elmúlt egy napban a jelentõs nemzetközi befektetõi hangulatromlás ellenére is délig viszonylag stabil volt a forint az euróval szemben, aztán mérsékelt gyengülést szenvedett el. A...
A válság hatására átalakul a fogyasztói magatartás, a gazdasági kényszer erősíti a vásárlói tudatosságot, és ennek pozitív társadalmi következményei vannak - hangsúlyozta Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem professzora szerdán a Henkel cég fogyasztói felmérését ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten....
2012 elején komolyan elkezdett javulni az életbiztosítási piac helyzete, a Brokernet már hivatalosan is a válság végét érzi - mondta Dr. Farkas András címzetes értékesítési vezérigazgató a Portfolio...
Az LMP szerint a parlamentnek joga és erkölcsi kötelessége is tiszteletben tartani a párt népszavazási kezdeményezését támogató 160 ezer ember akaratát, ezért ki kell írnia a referendumot - mondta szerdán az MTI-nek Vágó Gábor.
A pécsi vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt. 327 millió forint adózás utáni eredményt ért el tavaly, túlteljesítve a 302 millió forintra vonatkozó előzetes üzleti tervét.
A szíriai erőszakcselekményekben szerdán tizennyolcan, előző nap pedig nyolcvanan haltak meg, többségükben civilek, dacára az Aszad-rezsim ígéretének, hogy elkezdi végrehajtani Kofi Annan nemzetközi megbízott béketervét - közölte másnap egy jogvédő szervezet.
Az LMP szerint a parlamentnek joga és erkölcsi kötelessége is tiszteletben tartani a párt népszavazási kezdeményezését támogató 160 ezer ember akaratát, ezért ki kell írnia a referendumot - mondta Vágó Gábor.
A MetaTrader4 korunk egyik legnépszerűbb forex és CFD kereskedési platformja, amelyet könnyű kezelhetősége, profi grafikonrajzolója, és a rá programozott több száz alkalmazás emelte fel a kereskedési...
Bérgyilkost fogadott a hamiltoni embercsempész banda, hogy megölesse a Kanadába csábított áldozatait, valamint két rendőrt és az ügyükben eljáró ügyészt - közölte szerdán internetes kiadásában a Hamilton Spectator.
Jelentős hangulatromlás következett be tegnap a világ tőkepiacain, melynek fő oka a FED nyiltpiaci bizottságának márciusi kamatdöntést követő jegyzőkönyve, melyből kiderült, hogy a jegybankárok...
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint "nyitott a pálya", többes jelölés is elképzelhető a Fidesz-KDNP április 16-i frakcióülésén, amelyen megvitatják, hogy kit vagy kiket jelöl Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a köztársasági elnöki posztra.
Óriási érdeklődés kísérte világszerte az Amerikai pite mozi új részének érkezését, ám az egykor parádés tinivígjáték mára önmaga karikatúrájává alacsonyult. Legfeljebb a nosztalgia mentheti meg.
Magyarország — Nem kell ódzkodnunk a nagy boltláncok saját márkás narancsleveitől: minőségben nem maradnak el a neves gyártók által kínált dzsúszoktól.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint "nyitott a pálya", többes jelölés is elképzelhető a Fidesz-KDNP április 16-i frakcióülésén, amelyen megvitatják, hogy kit vagy kiket jelöl Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a köztársasági elnöki posztra.