2012. április 9. hétfő

ápr. 9
9:36
Mikor lesz 500 forint a benzin? (Pénzcentrum)
Kedvezőtlen csillagállás esetén hamarosan elérheti akár az 500 forintot is a benzin kiskereskedelmi átlgára Magyarországon. Mivel az üzemanyagár már most is egyre inkább megterheli a magyar családok pénztárcáját, így nem csoda, hogy mind többen, s többen teszik le az autójukat. Ugyanakkor nem mindenki teheti meg, hogy végleg feláll a volán mögül, hiszen sokaknak munkaeszköze az autó. Így számos…
ápr. 9
9:39
Angliában húsvét hétfőn is harcolnak a csapatok a BL-helyekért (Agroinform)
Húsvét hétfőn tovább folytatódik a harc a BL-helyekért, pályára lép a Tottenham, a Newcastle, valamint a Chelsea is.
ápr. 9
9:45
Összeveszett a nejével, kiugrott az ablakon (BorsOnline)
Belgrád belvárosában akart véget vetni életének egy szerb férfi. Egy hotel negyedik emeleti ablakából ugrott a járdára. Sok szemtanúja volt az esetnek, videót is készítettek páran.
ápr. 9
9:45
A harmadik kalapba kerültek Fazekasék (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott a harmadik kalapba került a londoni olimpia csoportbeosztásának sorsolását illetően azzal, hogy vasárnap második helyen végzett a göteborgi selejtezőcsoportban.
ápr. 9
9:48
Nukleáris tárgyalások: Ankara még nem tud róla (Metropol)
Ankara nem tud hivatalosan arról, hogy házigazdája lesz az április 14-ére tervezett iráni nukleáris tárgyalásoknak — közölte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő vasárnap az északnyugat-kínai Urumcsiban török újságírók előtt.
ápr. 9
9:48
Az örökifjú Raúl már húszgólos (Metropol)
Három hónappal szerződésének lejárta előtt két góllal erősítette tovább tárgyalási pozícióját a Schalke 04 labdarúgócsapatánál a spanyol klasszis támadó, Raúl.
ápr. 9
9:51
Az angolok ma sem pihennek, kupadöntőben a kosarasok - Ezt látod élőben (Sport365)
A hétfői élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
ápr. 9
9:54
Raúl 34 évesen régi formáját idézi (ATV)
Három hónappal szerződésének lejárta előtt két góllal erősítette tovább tárgyalási pozícióját a Schalke 04 labdarúgócsapatánál a spanyol klasszis támadó, Raúl.
ápr. 9
9:57
Meleg a süti – Suzuki Swift Sport teszt (Auto Pult)
Nem mond igazat, aki azt állítja, hogy sosem kívánt még meg igazi sportkompaktot, vagy ahogy angolul nevezik, "hot hatch"-et (forró ferdehátút). Ez ugyanis még az a kategória, ahol a hétköznapi praktikum biztosított, de a sportos vér is ereinkben csörgedezhet. Ezúttal a hasonló elveket valló új Swift Sport látogatott el hozzánk, ami azért nem túlzottan forró, viszont hidegnek sem nevezhetjük.…
ápr. 9
10:03
Mik a tojásallergia tünetei? (Infostart)
Magyarországon a tojás a tej mellett az egyik leggyakoribb allergén kisgyermekek és felnőttek körében is. Az Orvostkeresek.hu összeállításában a témával kapcsolatos gyakori kérdésekre keresik a válaszokat a szakértők.
ápr. 9
10:03
25 tonna irodaszert lopott (Blikk)
ápr. 9
10:09
Európa vezető tőzsdéi zárva vannak hétfőn, Budapest is (ProfitLine)
Európai vezető tőzsdéi, a brit, a német és a francia zárva vannak hétfőn, és nem nyit ki a budapesti, a varsói és a bécsi börze sem. New Yorkban azonban a szokásos időben kezdődik a hétfői tőzsdei munkanap.
ápr. 9
10:11
3,6 százalékra gyorsult az infláció Kínában (ProfitLine)
A vártnál némileg nagyobb volt az infláció Kínában márciusban; az éves bázison számított 3,6 százalékos emelkedés meghatározó oka továbbra is az élelmiszerárak növekedése - tájékoztatott az országos statisztikai hivatal hétfőn.
ápr. 9
10:12
Ilyen kozmetikumokat vásárolnak a fiatalok (Privátbankár)
A fiatalok legalapvetőbb kozmetikai cikkei közé tartozik a fogkrém, a sampon, a tusfürdő és a dezodor, a 20-25 éves korcsoportra ugyanakkor sokkal jellemzőbb a regeneráló jellegű termékek megvásárlása, míg a 15-19 évesek jobban ügyelnek a száj- illetve fogápolásra.
ápr. 9
10:12
Megszakították a hírblokkot a Kossuth Rádióban (ATV)
Meglepő stílusban és kommentárokkal olvasta fel a híreket a Kossuth Rádió bemondója, Auth Magda húsvét vasárnapján.
ápr. 9
10:15
Megvan Cocu első trófeája, könnyedén nyerte a kupadöntőt a PSV - videó (Agroinform)
A Heracles nem tudott ellenfele lenni ez eindhoveni együttesnek a Holland Kupa vasárnapi fináléjában.
ápr. 9
10:21
Sportszelet sportcsokis mázzal (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 37 dkg liszt 5 dkg zsír 12 dkg porcukor 2 evőkanál kakaópor 1 egész tojás 1/2 csomag sütőpor 1 csapott evőkanál szódabikarbóna kevés tej A krémhez: 8 dl tej 10 dkg liszt 25 dkg porcukor 25 dkg margarin 1 rumaroma A mázhoz: 5 dkg margarin 3 evőkanál tej 15 dkg porcukor 2 evőkanál kakaópor 3 darab sportszelet
ápr. 9
10:23
Ila szelet (Mindmegette)
Hozzávalók egy 25×39 cm-es tepsihez: 8 db tojás 25 dkg porcukor 20 dkg darált dió (mandula vagy mogyoró is lehet) 2 szelet csokoládé (Sport szeletet használtam) 5 dkg mazsola 3 dkg vaj 5 dkg finom zsemlemorzsa 1/2 csomag sütőpor A mázhoz: 10 dkg tortabevonó csokoládé + 1 evőkanál étolaj 5 dkg fehér csokoládé + 1 teáskanál étolaj
ápr. 9
10:24
Nem adományoznak a kínaiak (Metropol)
Az elmúlt év botrányai következtében jelentős mértékben visszaesett az adományozási hajlandóság Kínában - az érintett szervezetek a helyzet megoldására az átláthatóság növelését ígérik.
ápr. 9
10:24
Székelyföldön töltötte a húsvéti ünnepeket Harry herceg (Kripto Akadémia)
A székelyföldi Miklósváron töltötte a húsvéti ünnepeket Harry herceg, II. Erzsébet brit uralkodó unokája, aki a harmadik a trónöröklés sorrendjében.
ápr. 9
10:24
Prukner: Fogd rá a nyuszira! (Sport365)
Óriási feltámadást produkált vasárnap este a Ferencváros, hiszen 2-0-ás hátrányból felállva, az utolsó pillanatokban szerezte meg a győztes gólt a házigazda Zalaegerszeg ellen. Prukner László gyakorlatilag kiszaladt a világból, Détári szerint el kell felejteni az első félidőt.
ápr. 9
10:30
A belgák használják a legtöbb papírt - Pazarol az unió? (Portfolio)
A világon Belgiumban a legnagyobb az egy főre jutó papírhasználat, ami minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy az uniós szerveknek a legtöbb dokumentumot több nyelven is elő kell állítaniuk. A...
ápr. 9
10:30
A Jobbikban cáfolják, hogy Szegedi Csanád váltaná Vona Gábort (ATV)
A pártigazgató kacsának nevezte azt az értesülést, miszerint a radikális szárnyat képviselő Szegedi Csanád elindulna Vona Gáborral szemben a Jobbik elnöki székéért. Az információt maga az érintett is cáfolta. Igaz, csak második nekifutásra.
ápr. 9
10:32
Egyhavi mélyponton tölti a húsvétot a forint (Portfolio)
Bár a múlt pénteki, vártnál jóval gyengébb amerikai munkaerőpiaci adat óta a határidős amerikai részvényindexek talpra álltak, a devizapiacokra továbbra sem jellemző a kockázati étvágy egyértelmű...
ápr. 9
10:39
Hasba szúrtak egy férfit Geszten (BorsOnline)
Életveszélyes sérülést szenvedett a férfi, akit szóváltás közben az utcán hasba szúrt vitapartnere a Békés-megyei Geszten.
ápr. 9
10:39
Recept: Sportszelet sportcsokis mázzal (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 37 dkg liszt 5 dkg zsír 12 dkg porcukor 2 evőkanál kakaópor 1 egész tojás 1/2 csomag sütőpor 1 csapott evőkanál szódabikarbóna kevés tej A krémhez: 8 dl tej 10 dkg liszt 25 dkg porcukor 25 dkg margarin 1 rumaroma A mázhoz: 5 dkg margarin 3 evőkanál tej 15 dkg porcukor 2 evőkanál kakaópor 3 darab sportszelet
ápr. 9
10:39
Ankarát még nem tájékoztatták, hogy Isztambulban lesznek az iráni tárgyalások (Infostart)
Ankara nem tud hivatalosan arról, hogy házigazdája lesz az április 14-ére tervezett iráni nukleáris tárgyalásoknak - közölte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő vasárnap az északnyugat-kínai Urumcsiban (Urumqi) török újságírók előtt.
ápr. 9
10:41
Recept: Ila szelet (Mindmegette)
Hozzávalók egy 25×39 cm-es tepsihez: 8 db tojás 25 dkg porcukor 20 dkg darált dió (mandula vagy mogyoró is lehet) 2 szelet csokoládé (Sport szeletet használtam) 5 dkg mazsola 3 dkg vaj 5 dkg finom zsemlemorzsa 1/2 csomag sütőpor A mázhoz: 10 dkg tortabevonó csokoládé + 1 evőkanál étolaj 5 dkg fehér csokoládé + 1 teáskanál étolaj
ápr. 9
10:42
Székelyföldön ünnepelt Harry herceg (Metropol)
A székelyföldi Miklósváron töltötte a húsvéti ünnepeket Harry herceg, II. Erzsébet brit uralkodó unokája, aki a harmadik a trónöröklés sorrendjében.
ápr. 9
10:42
Névszavazás indult Keszthelyen (Alternatív Energia)
Interneten szavazhatnak a keszthelyiek arról, hogy a város jelentősen átalakuló központi tere új nevet kapjon, vagy maradjon a jelenlegi Fő tér elnevezés.
ápr. 9
10:42
Az első negyedévi eva előleget csütörtökig kell befizetni (ProfitLine)
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.
ápr. 9
10:43
Recept: Zöldségleves sajtgaluskával (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db sárgarépa 1 db fehérrépa 1 kis fej zeller 3 leveskocka pár szem bimbóskel pár karfiolrózsa A galuskához: 2 db tojás 6 evőkanál búzadara 4 db natúr kockasajt
ápr. 9
10:48
Menetrendszerinti Wizz Air-rel ment nyaralni a herceg (ATV)
Először látogatott Romániába az angol trónörökös, akit Kálnoky Tibor láthat vendégül.
ápr. 9
10:51
Hatodik és tizenötödik hely a Vanek-testvérektől a marokkói sprintversenyen (Agroinform)
Vanek Margit hatodik lett a marokkói Larachében rendezett sprinttávú triatlonversenyen.
ápr. 9
10:57
Bugyiválasztása miatt cikizik Christina Miliant – fotó (BorsOnline)
Nem ő az utolsó híresség, aki akaratlanul bugyit villant, de talán az első, akit azért macerálnak, mert az alsóneműje nem megy a ruhájához.
ápr. 9
10:57
Recept: Rakott káposzta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg vecsési káposzta 30 dkg főzött rizs 50 kg sertéscomb 1 fej vöröshagyma só őrölt bors pirospaprika csöves piros paprika majoránna ételízesítő 1 nagy pohár tejföl (450 gr) 1 db tojás olaj
ápr. 9
10:57
Két óra a várakozási idő Záhonynál (Infostart)
Kétórás torlódás alakult ki az Ukrajna felé kilépő személyforgalomban a záhonyi határállomáson hétfő délelőtt - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
ápr. 9
10:57
A Citynek elege lett balhés Balotelliből (Sport365)
Roberto Mancini, a Manchester City vezetőedzője elveszítette türelmét az Arsenal elleni rangadón kiállított Mario Balotellivel szemben.
ápr. 9
10:59
Recept: Töltött-göngyölt-rántott karaj sonkával, spenóttal és sajttal (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 vastagabb szelet karaj 3-6 szelet sonka reszelt sajt leveles spenót koktélparadicsom újhagyma só bors oregánó vagy bazsalikom A bundázáshoz: liszt tojás zsemlemorzsa olaj a sütéshez
ápr. 9
10:59
Serena Williams nyert Charlestonban (Sport365)
Az ötödik helyen kiemelt amerikai a cseh Safarovát verte simán 6:0, 6:1-re a fináléban.
ápr. 9
11:00
Két óra a várakozási idő Záhonynál (Metropol)
Kétórás torlódás alakult ki az Ukrajna felé kilépő személyforgalomban a záhonyi határállomáson hétfő délelőtt - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
ápr. 9
11:01
Recept: Diós batyuk (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt 25 dkg margarin 6 tojássárgája A töltelékehez 6 tojásfehérje 25 dkg darált dió 20 dkg cukor
ápr. 9
11:01
Videó: Pepe újra megvadult (Sport365)
Pepe saját csapattársát is megrúgta idegességében, amikor egy szabálytalanság miatt földre került.
ápr. 9
11:09
Nem mondtuk, hogy már megnyertük a bajnokságot - Casillas (Agroinform)
Aitor Karanka másodedző keményen kritizálta a játékvezetést a Real Madrid-Valencia rangadó után.
ápr. 9
11:15
Darák: Magyarországon sincs a kötelező erő megsértésének szankciója (Infostart)
A Kúria elsősorban magas színvonalú, meggyőző szakmai munkájával és nyitottságával biztosíthatja a jogegységet, nem pedig az alsóbb fokú bíróságra formálisan kötelező jogi aktusokkal. Ezt a célt szolgálják a legfelsőbb bírói fórumon létrejött jogelemző csoportok, amelyek egy-egy jogterület ítélkezési gyakorlatának legégetőbb problémáit igyekeznek tisztázni - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke az…
ápr. 9
11:15
A Porschénak gyárt tükröket a mosonmagyaróvári SMR (ProfitLine)
A Porsche számára gyárt személyautó tükröket az SMR Automotive Mirror Technology Bt. - közölte az indiai tulajdonú, mosonmagyaróvári társaság vezérigazgatója az MTI-vel.
ápr. 9
11:17
Csak szakirányító felügyeletével lehet levegőből permetezni (ProfitLine)
Csak szakirányítás mellett, és rendkívül indokolt esetben lehet a mező- és erdőgazdaságban levegőből növényvédő szert permetezni - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
ápr. 9
11:18
Húsvéti, tavaszi népszokásaink (Gondola)
Húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe: a keresztény egyház ilyenkor emlékezik meg Jézus feltámadásáról, és ilyenkor köszöntjük a tavaszt, a természet újjáéledését is.
ápr. 9
11:18
Bizalmatlansági indítvány a belenei atomerőmű miatt (Metropol)
Regnálása óta a negyedik bizalmatlansági indítvánnyal néz szembe a héten a Boriszov-kormány.
ápr. 9
11:18
Külföldi rendszámmal közlekedő autósokat ellenőriznek (Metropol)
Az észak-magyarországi régió megyéiben eddig kilenc olyan autós akadt fenn az ellenőrzéseken, aki külföldi rendszámmal, jogszerűtlenül használta személygépkocsiját - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.

Keresés