A MINI Rocketman elnevezésű koncepció Mr. Bean vezényletével egészen merész formában mutatkozott be a Genfi Autószalonon, de a gyártószalagok felé közeledve már egyre józanabbá válik a típus. A londoni olimpiai játékokra készülve pedig a BMW igencsak oroszlánrészt vállal a szervezési munkálatokban, s a jeles alkalom lehetőséget biztosít arra is, hogy a németek brit leányvállalatának újdonsága is…
Bizonyítékul arra, hogy a Volkswagen nagybevásárlásai időnként zsákutcába is futhatnak, a konkurencia leépítése miatt a tégelybe olvasztott SEAT számára továbbra sem talál szerepet a mohó óriás.
A Queen’s Clubban zajló füves pályás torna harmadik fordulójában Jo-Wilfried Tsonga vereséget szenvedett, Ivan Dodig-tól. A francia klasszis a harmadik játszmában ujjsérülést szenvedett, emiatt veszélybe került wimbledoni szereplése.
Az olaszok ízlését nem igazán szoktuk kétségbe vonni, s bár a taljánoknál sem minden fenékig Giugiaro, meg Bertone, azért a stílusbeli, illetve a komoly sportautós kérdésekben aligha tévednek. Harald Wester, a Maserati vezére pedig olyan döntésről szólt, ami ugyancsak előbbi felvetésünket támasztja alá: középmotoros Maserati készül.
Két jelentős méretű, összesen közel 18 ezer négyzetméterre szóló irodabérlet hosszabbítási tranzakciót zárt le Budapesten, a Cushman & Wakefield. A C&W egy jelentős amerikai bank képviseletében...
Könnyen elképzelhető, hogy a BL-győztes Chelsea megtalálta Petr Cech utódját. A londoniak 3 millió fontért szerződtették a Swindon Town 13 éves reménységét, Jared Thompsont.
Az elmúlt egy hét során heves, jégesővel járó viharok vonultak végig Magyarországon, a Generali biztosítótársasághoz érkezett bejelentések alapján a becsült kárösszeg meghaladja a negyedmilliárd forintot.
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője az AS nevű spanyol újságnak elmondta: számára csak és kizárólag a BL-trófea megnyerése számít a következő szezonban.
Az Európai Labdarúgó Szövetség döntése alapján a Hidegkúti-stadionban rendezheti az MTK az Európa Liga első és továbbjutás esetén második selejtezőkörét. Az első párharc meccsei július 5-én és 12-én lesznek, sorsolás június 25-én.
Nem volt sok szerencséje a brazil csillag Neymarnak csapata legutóbbi mérkőzése után. A fiatal sztárt az ellenfeleknek ritkán sikerül megállítania, most azonban egy operatőr csúnyán kibabrált vele, és izomból fejbeverte a támadót.
Az öt parlamenti frakció egyetértésével elsősorban a víz témáját képviseli majd a köztársasági elnök vezette magyar tárgyalódelegáció a fenntartható fejlődésről szóló, júniusi Rio+20 konferencián, amelyen Áder János egy 2013-ban, Magyarországon tartandó ENSZ-tanácskozást is kezdeményez majd a kérdésről.
Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke szerint monetáris unió nem tud hatékonyan működni fiskális és politikai unió nélkül, ami igaz az eurózónára is.
Büntetőfeljelentést tett az LMP-s Szabó Rebeka hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen a borsodi, a Fejér és a Bács-Kiskun megyei földbérletpályázatok miatt.
12 kis polipnak adott életet az a dél-koreai nő, akit evés közben termékenyített meg egy oktopusz. Elmondása szerint a vacsora után különös dolgot érzett a szájában.
Büntetőfeljelentést tett az LMP-s Szabó Rebeka hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen a borsodi, a Fejér és a Bács-Kiskun megyei földbérletpályázatok miatt.
A Telenor véleménye szerint a telefonadó aránytalan terhet ró a telekommunikációs szolgáltatásokra, így a társaság arra kényszerül, hogy áthárítsa az adót az ügyfeleire, áll a társaság közleményében....
A májusi 17,1 pontról a várt 13 pontra süllyedés helyett 2,3 pontig, tavaly november óta a legalacsonyabb szintre zuhant a New York-i körzet aktivitását tükröző Fed-index. Emögött a legtöbb fontos...
Az átalakuló fogyasztói szokások miatt egyre fontosabb a húsipari cégek alkalmazkodóképességének növelése, erre jó példa a Surjány-Hús Kft. nettó 1,3 milliárd forintból készült új utóérlelő és szárazáru üzeme – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a cégnél tett pénteki látogatása során, Törökszentmiklós-Surjányban.
Bár továbbra is igen komoly bizonytalanság és feszültség uralkodik a piacokon, azután, hogy a feltörekvő részvénypiacok az idei csúcsokról több mint 15 százalékot estek, teljesen ledolgozva az év...
Több kis párt, korábbi szándékát megváltoztatva, mégsem áll rajthoz a vasárnap esedékes görögországi parlamenti választásokon - jelentette be pénteken az országos választási bizottság.
Megszüntették a szolgálati viszonyát annak Köztársasági Őrezrednél objektumőrként alkalmazott tiszthelyettesnek, aki a gyanú szerint fenyegető e-mailt küldött a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak.
Ezerrel dübörög a foci Eb, ami mágnesként vonzza a dögösebbnél dögösebb szurkolólányokat. Nézd meg nálunk naponta az EURO 2012 legszexibb drukkercsajait az Eb Baby-k rovatban. Íme a csütörtöki felhozatal.
Szlovákia egyértelműen támogatni fogja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Montenegró és az Európai Unió között - közölte Miroslav Lajcák külügyminiszter.
Magyar Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, a honi tornaszövetség (MATSZ) első embere lett a Budapesti Sportszövetségek Uniójának (BSU) új elnöke.
Megszüntették a szolgálati viszonyát annak Köztársasági Őrezrednél objektumőrként alkalmazott tiszthelyettesnek, aki a gyanú szerint fenyegető e-mailt küldött a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) számításai szerint 52 milliárd forint hiányzik a 2013. szeptember 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan ahhoz, hogy jövő szeptemberben bevezethessék a pedagógus-életpályamodellt - közölte a PDSZ elnöke pénteken Budapesten.
Nyugalommal tölti el a befektetőket a hétvégi görög választások előtt, hogy a hírek szerint a jegybankok készen állnak összehangolt lépésekre abban az esetben, ha a görög választások kimenetele...
A közszférában dolgozók államilag támogatott gyűjtőszámlahitel szerződését legkésőbb 2012. július 1-jéig kell megkötni. A közszférában dolgozó Ügyfeleik számára javasolta az FHB BAnk, hogy írásbeli igénylésüket legkésőbb 2012. június 20-ig nyújtsák be....
Csökkenteni készül a munkanélküli segélyek felső határát Robert Fico kabinetje - derült ki a szlovák miniszterelnöknek a fejlesztési és szolidaritási tanács pénteki ülését követően tett kijelentéseiből.