2012. június 16. szombat

jún. 16
17:30
Világháborús tüzérségi gránát gyújtószerkezetét találták a Balatonban (ATV)
Második világháborús tüzérségi gránát detonátorral ellátott gyújtószerkezetére bukkantak fürdőzők a Balatonban Siófok nagystrandjánál szombaton – tájékoztatta Várkonyi Melinda, a tűzszerészek kommunikációs tisztje az MTI-t.
jún. 16
17:32
Az ellenzék demokrata részének összefogása mellett az MSZP és a DK (ATV)
A demokrata ellenzék összefogását szorgalmazta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció vezetője és Hiller István szocialista országgyűlési képviselő a Nagy Imre Társaság szombati fővárosi rendezvényén.
jún. 16
17:33
Megszületett Gyepesék kisfia (BorsOnline)
Két évvel kislányuk, Kyra születése után megérkezett a futballista Gyepes Gábor és felesége, a korábbi Eb-4. műkorcsolyázó Póth Diána második gyermeke.
jún. 16
17:33
Javul Balzsay füle (Blikk)
Budapest — Bizakodva tekint a jövőbe Balzsay Károly (32). A Bokszvilágszövetség (WBA) profi nagy­középsúlyú világbajnok ökölv­ívójának tavaly augusztusi címmér­kőzésén sérült meg a jobb füle, az ukrán Sztanyiszlav Kastanov (28) mázsás pofonjaitól beszakadt a dobhártyája.
jún. 16
17:35
Ronaldo bepöccent (Blikk)
Harkiv – Dühösen, rossz formában készül Cristiano Ronaldo (27) a portugál labdarúgó-válogatott sorsdöntő Eb-meccsére.
jún. 16
17:36
Kórházba került az amerikai liga legjobb játékosa (Sport365)
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 73. játéknapján a Texas Rangers legyőzte a Houston Astrost, de a mérkőzés előtt pár órával a csapat legjobbját Josh Hamiltont kórházba szállították. A New York Yankees remek sorozata Washingtonban folytatódott.
jún. 16
17:37
Rooney miatt szenved Hodgson (Blikk)
Kijev – Főhet a feje Roy Hodgsonnak (64)! No nem azért esett gondolkodóba az angol válogatott szövetségi kapitánya, mert együttese rosszul szerepel a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságon.
jún. 16
17:38
Halálhír: súlyos versenybalesetben halt meg a ralis navigátor - videó (Sport365)
Több nemzetközi ralisporttal foglalkozó hírportál is megerősítette, hogy életét vesztette Gareth Roberts wales-i navigátor.
jún. 16
17:39
Szurkolok az angoloknak! (Blikk)
jún. 16
17:41
Elkelt Nikolics (Blikk)
Zenta – Elkelt a labdarúgó-NB I legjobb játékosa! A Videoton színeiben 19 gólt szerző, s a Blikk tudósítóinak osztályzatai alapján a tavasz legkiválóbbjának választott Nikolics Nemanja (24) nem az átigazolási piacon cserélt gazdát, hanem megnősült: elvette menyasszonyát, Csécs Nórát (25).
jún. 16
17:45
Az utánpótlásért felel az eddigi pécsi vezetőedző (Agroinform)
Mink Olivér felel majd a PMFC és a vele együttműködő Kozármisleny utánpótlásáért, valamint vezeti az NB III-as csapatot.
jún. 16
17:48
Életveszélyben az ENSZ-megfigyelők Szíriában (ATV)
Fölfüggesztik a tevékenységüket a Szíriában működő ENSZ-megfigyelők, mert a misszió vezetője szerint fönnáll a veszélye annak, hogy életüket vesztik munkájuk közben.
jún. 16
17:51
Szirota Jennifert zavarja apró termete (Blikk)
BUDAPEST – Minél magasabb, annál jobb – véli Szirota Jennifer (18), a Csillag Születik legjobb női énekese. Jennifer korábban nem csupán a testsúlya miatt volt elkeseredve, sokáig zavarta apró termete is. A lány azonban mind a két problémára talált megoldást.
jún. 16
17:51
Megvénült Ben Stiller (BorsOnline)
Harminc évet öregítettek a hollywoodi komikuson a maszkmesterek, mindössze pár óra alatt. Ben a The Secret Life Of Walter Mitty című film főszerepéért változott meg ennyire.
jún. 16
17:51
Van remény, hogy Magyarország vonzóbb legyen a fiatalok számra (ProfitLine)
Van remény, hogy Magyarország 2014-re vonzóbb legyen a fiatalok számra, mint 2010-ben volt; a kormány megtette a kezdő lépéseket, de még nyitottabbá kell válnia a fiatalok számára - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Fidelitas országos választmányi ülésén szombaton Zánkán.
jún. 16
17:53
Egymilliárdot költött dióra Klapka (Blikk)
OSLI ‒ Diómágnássá nőtte ki magát Klapka György (84)! Egymilliárd forintja áll a bizniszben, pedig korábban csak annyit tudott a dióról, hogy a bejglit töltik meg vele.
jún. 16
17:54
Federer-Haas finálé lesz Halléban (Metropol)
A hazai közönség előtt szereplő Tommy Haas lesz a volt világelső svájci Roger Federer ellenfele a 750 ezer euró összdíjazású, füvespályás hallei férfi tenisztorna döntőjében, mivel szombaton a legjobb négy között két szoros játszmában nyert honfitársa, Philipp Kohlschreiber ellen.
jún. 16
17:54
Kiürítette a katasztrófavédelem a zirci kórház egy részét (Alternatív Energia)
Kiürítették a zirci kórház egy részét szombaton abban a katasztrófavédelmi gyakorlatban, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartott. A szituációs gyakorlaton a betegek egy része is részt vett.
jún. 16
17:55
Összeverekedett Rihannán két rapper (Blikk)
jún. 16
18:06
Az idősödés együtt jár a fogíny-problémákkal? (Infostart)
Az ínygyulladás a fogak elvesztésének egyik legfőbb oka. Ráadásul a kor előrehaladtával egyre nagyobb eséllyel kell szembenéznünk a problémával, amelybe azonban nem szabad belenyugodni. Mi a megoldás?
jún. 16
18:09
Itt az első földalatti hotel! (Blikk)
A hotelkomplexum 2015-re lesz kész
jún. 16
18:09
Pénteken egymilliót sorsolunk ki (BorsOnline)
Ne feledje: itt az idő, hogy a lapunk játékában szereplő Nyerő ötös játékszelvényeiből kirakja a nyerő ötöst, és mielőbb postára is adja. Már jövő pénteken kisorsolunk egymillió forintot!
jún. 16
18:09
Ellenzéki összefogásra szólított az MSZP és a DK (Gondola)
A harmadik magyar köztársaságot kivégezték, ezért újat kell építeni, és ehhez mindenkire szükség lesz, aki demokrata - jelentette ki Hiller.
jún. 16
18:09
Euroliga: újabb sima magyar vereség röplabdában (Sport365)
A magyar női röplabda-válogatott szombaton 3-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok szerb csapattól az Euroliga harmadik tornáján.
jún. 16
18:11
Különdíjas lett a magyar tetoválóművész (Blikk)
Krakkó—Miskolc —Megérte kolléganője karját kivarrni Nyeste Lehelnek (22), hiszen az ifjú művész a krakkói tetováló fesztivál különdíját söpörte be alkotásával.
jún. 16
18:11
Evezős Világkupa: Hajdú tizenegyedik lett Münchenben (Sport365)
A könnyűsúlyú egypárevezősök között versenyző Hajdú Zsuzsanna a 11. helyen végzett szombaton az evezősök idei harmadik Világkupa-viadalán, Münchenben.
jún. 16
18:13
Katonának szánták Miss World Hungary-t (Blikk)
Győr — Katona szülei mellett gyakran érezte úgy gyerekkorában az idei Miss World Hungary, hogy túlságosan szigorúan nevelik.
jún. 16
18:13
Hallei tenisztorna: Federer-Haas finálé lesz (Sport365)
A hazai közönség előtt szereplő Tommy Haas lesz a volt világelső svájci Roger Federer ellenfele a 750 ezer euró összdíjazású, füvespályás hallei férfi tenisztorna döntőjében
jún. 16
18:15
Elfogadta sorsát a soroksári gázoló (Blikk)
Budapest — Teljesen begubózott a baleset óta Gyurassza Máté (26), a soroksári gázoló.
jún. 16
18:15
Magyarország számára előnyös az energiahatékonysági direktíva (Portfolio)
Kovács Pál klíma- és energiaügyi államtitkár értékelése szerint Magyarország számára kedvező kompromisszum született az uniós energiahatékonysági jogszabályról az Európai Parlament és az...
jún. 16
18:15
Bad Gastein-i tenisztorna: francia-belga döntő lesz egyesben (Sport365)
A belga Yanina Wickmayer és a francia Alize Cornet jutott szombaton a döntőbe egyesben az ausztriai Bad Gasteinben zajló 220 ezer dollár összdíjazású női salakpályás tenisztornán.
jún. 16
18:17
Zsolt tervezi a Ferrari ellenfelét (Blikk)
Budapest — Távol-keleti pénzemberek és arab sejkek vásárolják azokat az autókat, amiket egy magyar szakember, Tárnok Zsolt tervez.
jún. 16
18:17
Tottenham: újabb megerősítést, Villas-Boas érkezhet (Sport365)
Angliai hírportálok arról cikkeznek, hogy André Villas-Boas lehet a Tottenham kispadjáról távozó Harry Redknapp utódja.
jún. 16
18:19
Repül a kutya! (Blikk)
Budapest – Nem mindennapi sportot űz Fodor István (27) és Prenner Nóra (22). A fiatalok kutyáikat tanították meg a frizbi művészetére. István és társa Fanni(3,5), a border collie már 20-25 versenyen van túl. A statisztikájuk is meglehetősen jó, hiszen minden megmérettetésen dobogón végeznek.
jún. 16
18:21
Az oroszok az első szombati összevetésben már jobbnak bizonyultak a cseheknél (Agroinform)
Bár a legtöbb szurkoló a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjára figyel, az orosz férfi kézisek kijutottak a vb-re.
jún. 16
18:24
Kiürítették a zirci kórház egy részét katasztrófavédelmi gyakorlat miatt (ATV)
Kiürítették a zirci kórház egy részét szombaton abban a katasztrófavédelmi gyakorlatban, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartott. A szituációs gyakorlaton a betegek egy része is részt vett.
jún. 16
18:39
Galambos Péter ezüstöt nyert a müncheni Világkupa-futamon (Agroinform)
A könnyűsúlyú egypárevezősök között versenyző Galambos Péter ezüstérmet szerzett, az evezősök Vk-viadalán Münchenben.
jún. 16
18:42
A kozmetikus tanácsai a nyári szezonra (Infostart)
Nyáron több megpróbáltatás és éri bőrünket. A napsugárzás, a meleg levegő és a fokozott verejtékezés kedvezőtlen hatásai ellen jó, ha még nyaralás előtt felkészülünk.
jún. 16
18:42
Tottenham: újabb megerősítés, Villas-Boas érkezhet (Sport365)
Angliai hírportálok arról cikkeznek, hogy André Villas-Boas lehet a Tottenham kispadjáról távozó Harry Redknapp utódja.
jún. 16
18:44
Öttusa: Kovács Sarolta erős mezőnyben második lett (Sport365)
Kovács Sarolta az olimpiai címvédő Lena Schöneborn mögött a második helyen végzett a Kreml Kupán, az öttusázók moszkvai nemzetközi versenyén.
jún. 16
18:45
Kritikus állapotban van a pestises férfi (BorsOnline)
Egy macskaharapás következtében kapta el a pestist egy oregoni férfi.
jún. 16
18:45
Kivetkőztek az Eb-szurkolók (Blikk)
Varsó – Alaposan kivetkőznek magukból a szurkolók a labdarúgó-Európa-bajnokságon. Lehet eső, lehet sár, Lengyelországban és Ukrajnában nem prűdek a viadalra látogató hölgyek.
jún. 16
18:48
Megadta magát a gyilkoló rendőr (Metropol)
Két óra egyezkedés után megadta magát a rendőrségnek az a rendőr, aki szombaton délelőtt három embert lelőtt, kettőt pedig megsebesített a szlovákiai Ógyallán.
jún. 16
18:57
Ellenzéki összefogásra szólított az MSZP és a DK Nagy Imre szobránál (ProfitLine)
A demokratikus ellenzék összefogását szorgalmazta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) vezetője és Hiller István szocialista országgyűlési képviselő a Nagy Imre Társaság szombati fővárosi rendezvényén.
jún. 16
18:57
Xavi szerint Jordi Alba napokon belül aláír a Barcelonához (Agroinform)
A spanyol válogatott ugyan az Európa-bajnokságon szerepel, de Xavinak volt ideje elejteni egy pletykát Jordi Albáról.
jún. 16
18:59
Paksy Tímea nyert, de nem valószínű, hogy utazhat Londonba (Agroinform)
Paksy Tímea nyerte a női kajak egyesek 500 m-es döntőjét a kajakosok és kenusok második olimpiai válogatóversenyén.
jún. 16
19:00
Pollenhelyzet - Az elmúlt hétvégéhez képest csökkent a terhelés (WebBeteg)
Az elmúlt hétvégéhez képest csökkent a pollenterhelés, az allergiásoknak most leginkább a csalánfélék okozhatnak tüneteket - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán szombaton.
jún. 16
19:00
Az RMDSZ szerint a „Tőkés-pártok” a megalkuvók (ATV)
Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára elutasította Tőkés László azon föltételezését, miszerint az RMDSZ titkos paktumot kötött volna a román hatalommal az autonómiatörekvések jegeléséről.
jún. 16
19:03
Victoria Beckham tövig nyomta (Blikk)
Vancouver — Pár perc erejéig pilóta lett Victoria Beckhamből (38).
jún. 16
19:03
Átsétált a Niagara felett! (Blikk)
Albany — Büszkék lehetünk, a magyar származású Nik Wallendának (33) sikerült először a világon átjutnia egy kifeszített drótkötélen a Niagara-vízesés felett.

Keresés