A görög választási eredménytől megbokrosodva emelkedtek nap elején az európai börzék, azonban a spanyol kötvényhozamok további emelkedése később nyomás alá helyezte az indexeket. A BUX index ebből...
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rendezik meg az idei, 13. országos strandvízilabda-bajnokságot, amelynek négy állomása lesz, az úgynevezett szuperdöntőt pedig a Margitszigeten bonyolítják le július 15-én.
A "vöröscsillag-perben" 6400 euróra büntették a magyar államot a perköltséggel együtt. Egy kormánypárti javaslat szerint ezt az összeget a pártok költségvetési támogatásából fizethetik ki.
Arn Gréta feljutott a főtáblára hétfőn az eastbourne-i füvespályás tenisztorna női versenyében, miután a selejtező harmadik fordulójában két játszmában, simán nyert a hazai közönség előtt szereplő Jade Windley ellen.
A szocialisták szerint az állam teljesen ki akar vonulni a területről, amit az is jelez, hogy a kormány megfelezné az államilag elismert szakképesítések számát.
Közösség tagja ellen elkövetett erőszak miatt jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék hétfőn egy 19 éves kaposvári fiatalembert, aki bőrszíne miatt rátámadt egy egyenlítői-guineai származású fiatalemberre. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlott pártfogói felügyeletét.
Ha zombikról és képregényekről beszélünk, valószínűleg még négykerekűek tekintetében is csak keveseknek ugrik be a Hyundai neve. Viszont ha a sorozatok is szóba kerülnek, a Dr. House-ban nyújtott epizódszerepéből eszünkbe juthat a korai márka. Pedig ez még csak a kezdet.
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rajtol a hét végén az idei strandvizilabda-idény. Ez a sportág még nem olimpiai szám, ám a kánikulára való tekintettel, gyorsan nő a népszerűsége.
Linz — Megzsaroltak! – nyilatkozta Joachim Natschläger, a Nachwerft diszkó tulajdonosa, és ezzel kész volt a botrány Pamela Anderson (44) ausztriai látogatása körül.
Budapest - Furcsa élményben lehetett részük vasárnap este a tévénézőknek, az RTL Klub és a TV2 esti híradójára kapcsolók azt hihették, káprázik a szemük.
A magyar befektetők mondhatók elsősorban aktívnak a hazai vállalatfelvásárlási piacon, jellemzően ők vásárolnak a távozó külföldi cégektől, kereslet pedig leginkább közepes méretű cégekre van. Ebbe a sorba illeszkedik az a napokban sikeresen lezárult tranzakció, amelynek során a tiszaújvárosi ARRK Hungary Kft. autóipari beszállítói céget a magyar magántulajdonban lévő CEPEI befektetői csoportnak…
A Fidesz-frakció kezdeményezi, hogy a jövő héten házszabálytól való eltéréssel fogadja el az Országgyűlés a jegybanktörvény módosítását, amelyet a kormány terjeszt a parlament elé - közölte Rogán Antal frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.
A görög parlamenti választások nyomán csökkent annak a rövid távú kockázata, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből (Grexit), de ez a veszély hosszabb távlatban továbbra sem szűnt meg, és ezért tartós piaci fellendülés a viszonylag piacbarát választási eredmény ellenére sem várható - vélekedtek hétfői értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Budapest — Régi ismerősöket pillantott meg olvasó-riporterünk, amikor kinézett az utcára a kávézóból. A szemközti villamosmegállóban Torgyán József (79) egykori kisgazda pártelnököt látta meg egy hatalmas sporttáskával a kezében, mellette felesége, Cseh Mária (75) állt.
A vádirat szerint egy használtcikk-kereskedőt és egyikük rokonát rabolta ki, illetve lopta meg az a három gyöngyösi, illetve Gyöngyös környéki férfi, akiknek első fokú tárgyalása hétfőn kezdődött meg az Egri Törvényszéken.
A hétfő hajnali erősödéshez képest jelentősen gyengült napközben az euró a dollárral szemben egyrészt a görög kormányalakítási tárgyalások kockázatai, másrészt a második görög hitelprogram...
Rögtön bejelentése után hatalmas nemzetközi botrányt kavart az Adidas legújabb cipője. A német sportipari óriás augusztusban megjelenő terméke ugyanis igazán félreérthető dizájnt mondhat magáénak....
Bár a nagyobb részvénypiacokon már reggel elfogyott a lendület, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe sokkal jobban teljesített, mint a többi tőzsde. A Mol és az OTP egyaránt kiemelkedően drágult.
A nol.hu információi szerint egy Kövér Lászlónak címzett levélben mond le magas magyar állami kitüntetéséről Elie Wiesel magyar származású Nobel-békedíjas író. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke hétfőn az MTI-nek megerősítette, hogy az író június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, hogy lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről. A levélre a házelnök…
A bajorok legnagyobb szedánja, a 7-es széria frissülése egyben az Alpina B7 ráncfelvarrásához is vezetett. Az erősebbé váló sportlimuzin premierje stílszerű lesz, ugyanis a németek az augusztusban esedékes Pebble Beach Concours d’Elegance kiállításon mutatják meg első ízben az újdonságot.
Noha a Volvo garázsában a teljesítmény nem idegen tényező, igazán vérmes sportmodellt rég láttunk már a svédektől. Ha csak egyetlen példánnyal is, de ezúttal a svédek újfent bebizonyítják, hogy képesek a legnagyobb hagyományokkal rendelkező modellekkel is versenyezni: íme hát az S60 Polestar.
Athén — Továbbra is bizonytalan Görögország sorsa. Hiába nyert ugyanis meggyőző többséggel az Új Demokrácia (ND), egyáltalán nem biztos a kormánykoalíció.