Az új földtörvény társadalmi vitára bocsátott koncepciójának fő célja a családi gazdaságok dominanciáján alapuló földtulajdon-szerkezet kialakítása - mondta Kurucz Mihály, a koncepció egyik kidolgozója az MTI-nek.
Az argentin labdarúgó-válogatott Lionel Messi vezérletével 4-0-ra győzött Ecuador ellen a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozatban, így immár egyedül vezeti a tabellát.
Biztosra vehető a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének közlése szerint az, hogy hétfőn - az eredeti tervekkel ellentétben - nem tartja meg az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására benyújtott kormányzati javaslat zárószavazását.
Egyértelművé teszi a vasárnapi munkavégzés lehetőségét a kereskedelemben az új Munka törvénykönyve július 1-jei hatályba lépéséhez kapcsolódóan a parlamenthez pénteken benyújtott módosító javaslat az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közlése szerint.
Az Autó Pult szerkesztői sem panaszkodhatnak, hiszen a budapesti hétvége a brutálisan erős Nissan Juke-R bűvöletében telik, azonban a nemzetközi szaksajtót egy pillanatra minden más ellenében elvakította egy tesztalany felbukkanása.
A magyar női válogatott Fehéroroszország ellen játssza utolsó Eb-selejtezőjét a sorozatban, és egyben elbúcsúztatja világklasszis kapusát, Pálinger Katalint
Maria Lapiedra, a Barcelona labdarúgócsapat volt elnökének, Joan Laportának a jegyese egy spanyol talkshow-ban szerepelt, amikor a műsorvezető váratlanul lerántotta róla a ruhát. A hölgyön nem sok fehérnemű volt - mondjuk ez nem meglepő, figyelembe véve, hogy a 28 éves szépség 70 felnőtt filmben szerepelt korábban, illetve több realityben is megmutatta már magát.
Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök egy új, közös fiskális hatóság létrehozását javasolja, bár tisztában van azzal, hogy ez csakis hosszú távon jelenthet megoldást az eurózóna problémái számára. ...
Egy év alatt beletört a bicskája a vendéglátó-ipari vállalkozásba VV Lacinak: bezárta a tavaly nyár óta Komáromban üzemeltetett Club Lazarust. Az üzleten 8 millió forintot bukott - írta a Blikk. VV Laci A Cetelem Körkép 2012 című tanulmány szerint a magyar családok mindössze 6 százaléka teheti meg, hogy havonta elmenjen étterembe....
Egyértelművé teszi a vasárnapi munkavégzés lehetőségét a kereskedelemben az új Munka törvénykönyve július 1-jei hatályba lépéséhez kapcsolódóan a parlamenthez pénteken benyújtott módosító javaslat az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közlése szerint.
A jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását kéri a nemzetközi hiteltárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Három új vezetőt nevezett a BRFK-nál Hatala József országos rendőrfőkapitány. Életfogytig tartó börtönre ítélték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt. A nap legfontosabb hírei június 2-án.
A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) igazgatóhelyettesének értékelése szerint az országban az általános gazdasági körülmények jók, a kínai gazdaság növekedése a vártnak megfelelően alakul.
Biztosra vehető a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének közlése szerint az, hogy hétfőn - az eredeti tervekkel ellentétben - nem tartja meg az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására benyújtott kormányzati javaslat zárószavazását.
Basár el-Asszad szíriai elnök szerint országa a gyarmati korszak óta nem tapasztalt, rendkívül komoly válsággal áll szemben. A szíriai elnök most először szólalt meg nyilvánosan a húlai mészárlás óta. Asszad szerint az atrocitáshoz a rezsimnek semmi köze.
Nem változnak a vasárnapi munkavégzés feltételei, vagyis a munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg, továbbá havonta legalább egy pihenőnapot vasárnapra kell beosztani. A vasárnapi rendes munkaidőben végzett munka után 50 százalék bérpótlék jár.
Újabb öt évig vezetheti a szombathelyi Weöres Sándor Színházat a teátrum alapítója Jordán Tamás. A direktor szeretné, ha megvalósulna az, amiért az egészbe belevágott, vagyis a szombathelyi teátrum egy központi találkozóhellyé, agorává válna, amely képes változtatni a város mentális állapotán.
Nem csitultak a kedélyek Egyiptomban, ahol a tüntetők elégedetlenek a Hoszni Mubarak volt elnökre, valamint környezetére kiszabott ítélettel. A tömeg szerint a bíróság gúnyt űz belőlük – Mubarakot szombaton életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a kairói különleges törvényszék, miután bűnösnek találta több mint 800 tüntető halálában, akik a 2011-es forradalom idején vesztették életüket.
A Manchester United csapatkapitánya, Nemanja Vidics zöld utat kapott az orvosoktól, így ha minden a tervek szerint halad, a következő szezon rajtjánál ott lehet a "vörös ördögök" csapatában.
Nagybajom - Összehozza Vida Judit (21) családját a Blikk! A lány volt az első, aki a Blikk Bumm nyereményjátékkal 300 ezer forint értékű Agip–üzemanyagutalványt nyert. Judit napokon keresztül tépdeste a címlapon található matricát, de sajnos nem volt szerencséje.
A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) igazgatóhelyettesének értékelése szerint az országban az általános gazdasági körülmények jók, a kínai gazdaság növekedése a vártnak megfelelően alakul. Tu Jing (Du Ying) a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy Kína az idén stabil és viszonylag gyors növekedést produkál majd, igaz, lefelé húzó erők ellen kell küzdeni.
Minden idők legmagasabb bevételét érték el az európai profi futballklubok a 2010/11-es szezonban, áll a Deloitte tanulmányában. A top ligák rangsorában az első az angol Premier League, a második a...
Sorozatban már a harmadik héten dőlt rekord az euró/dollár viszonylatában a nemzetközi devizapiacon, mivel az eurózóna adósságválságának mélyülése miatt egyre nagyobb volumenben fogadnak a piaci...
A közszférában a bérek januári, 20 százalékos emelését, valamint a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetésének egy évvel való elhalasztását követelték pedagógus szakszervezetek vasárnap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott pedagógusnapi demonstráción.
Biztosra vehető a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének közlése szerint az, hogy hétfőn - az eredeti tervekkel ellentétben - nem tartja meg az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény...
Kevesebb, mint egy hét múlva kezdődik az Európa-bajnokság. Az alábbi összeállításban azokról a játékosokról olvashattok, akiknek pályafutásában a nagy áttörést jelentheti a kontinenstorna.
Izrael atomrobbanófejjel ellátott rakétákkal szereli fel Németországból származó tengeralattjáróit - írta vasárnap megjelent számában a Der Spiegel című német hetilap.
A korábbival megegyező tartalommal, de már házszabályszerűen fogadhatja el az Országgyűlés hétfőn az államfő által megfontolásra visszaküldött, a tömegkommunikációról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény módosítását a közigazgatási és igazságügyi miniszter vasárnap beterjesztett zárószavazás előtti javaslata nyomán.
A közszférában a bérek januári, 20 százalékos emelését, valamint a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetésének egy évvel való elhalasztását követelték pedagógus szakszervezetek vasárnap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott pedagógusnapi demonstráción.
Pálinger Katalin búcsúmérkőzésén - amely egyben tét nélküli Európa-bajnoki selejtező is volt - a magyar női kézilabda-válogatott 28-21-re legyőzte a fehérorosz csapatot vasárnap Dabason.
Ismét Hongkong vezeti a nemzetgazdaságok versenyképességi ranglistáját, Magyarország pedig két helyezést lépett előre a 2012-es rangsorban - közölte vasárnap a svájci IMD üzleti főiskola WCC nemzetközi versenyképességi kutató intézete.
Egyre több külföldi kockázati tőke befektető lép be az orosz elektronikus kereskedelmi piacra, köszönhetően annak, hogy számos tanulmány bizonyítja, hihetetlen növekedés előtt áll ez a piac. A...
Ezúttal egy barcelonai mosókonyhából átalakított gyöngyszemmel folytatódik mini lakásokat bemutató cikksorozatunk. Az aprócska ingatlan mindössze 25 négyzetméteres, de az ügyes kialakításnak köszönhetően ez vélhetően senkinek nem tűnik fel. Mi azonnal beköltöznénk. És Te?...
A második, szombati nap is kimagasló eredményeket hozott az atléták Gyémánt Liga-sorozatának negyedik állomásán, az egyesült államokbeli Eugene-ben, ahol a kínai Liu Hsziang (Liu Xiang) csak az erős hátszél miatt nem futott világcsúcsot.
A magyar női válogatott Fehéroroszország ellen játsszotta utolsó Eb-selejtezőjét a sorozatban, és 28-21-es győzelemmel búcsúztatta világklasszis kapusát, Pálinger Katalint
A Repsol Honda ausztrál versenyzője, Casey Stoner szerezte meg a pole pozíciót a Katalán Nagydíj időmérő edzésén. A címvédőt két Yamahás, Jorge Lorenzo és Cal Crutchlow követi. Minden bizonnyal érdekes futam előtt állunk.
A Milan alelnöke Adriano Galliani szeretné végleg lezárni a Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva távozásáról szóló pletykákat és megerősítette, hogy a svéd klasszis megkapja a következő szezonra a 10-es számú mezt.
Pálinger Katalin búcsúmérkőzésén – amely egyben tét nélküli Európa-bajnoki selejtező is volt - a magyar női kézilabda-válogatott 28-21-re legyőzte a fehérorosz csapatot vasárnap Dabason.