Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Az MSZP választmányi elnöke szerint a kormány a jövő évi költségvetéssel az elmúlt huszonkét évben példátlan megszorítást hajt végre. Botka László szombaton újságíróknak, pártja budapesti választmányi ülése előtt azt mondta: 2013-ban a GDP 40 százalékára nő az adóterhelés, ami egyszer sem fordult elő a rendszerváltozás óta.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 100 millió eurót oszt szét a klubok között a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság kapcsán. Ez az összeg közel kétszerese annak, mint amit négy éve, a legutóbbi kontinensviadal után kaptak az egyesületek.
A csillagos autómárka már közel egy éve hivatalosan bejelentette, hogy az E-osztály alapjaira épülő négyajtós, négyszemélyes CLS kupénak - amely többek között az Audi A7 ésa BMW 6-os Gran Coupé legnagyobb ellenfele – testvére születik, egészen pontosan egy puttonyos kivitel személyében. Áprilisban aztán már alig álcázva fotózták le a kémfotósok a négykerekűt, tegnap pedig a németek gyári fotók és…
Új sorozatunkban megrázó bokszsztorikkal foglalkozunk. A harmadik részben a legendás Roy Jones Jr esetével foglalkozunk, aki 1988-ban hatalmas csalással elveszítette az olimpiai döntőt, majd pár évvel később a NOB elismerte a győzelmét, de az aranyérmet sosem kapta meg.
Legkevesebb 35 sérültje van annak a Richter-skála szerint 6,6-es erejű földrengésnek, amely szombaton hajnalban rázta meg Kína nyugati részét, a Kazahsztánnal határos térséget - közölte a kínai földrengés-hálózati központ.
Egyetlen munkavállalónak sem kell kevesebb pénzért többet dolgoznia az új munka törvénykönyve miatt - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára...
A csillagos autómárka már közel egy éve hivatalosan bejelentette, hogy az E-osztály alapjaira épülő négyajtós, négyszemélyes CLS kupénak - amely többek között az Audi A7 ésa BMW 6-os Gran Coupé legnagyobb ellenfele – testvére születik, egészen pontosan egy puttonyos kivitel személyében. Áprilisban aztán már alig álcázva fotózták le a kémfotósok a négykerekűt, tegnap pedig a németek gyári fotók és…
Szorosabb együttműködést szorgalmaz a Kaszpi-tenger térsége és az Európai Unió között a magyar miniszterelnök. Rendkívüli intézkedéseket hoztak a hőség miatt a fővárosban. Őrizetbe vették a Röszkénél tömegbalesetet okozó kamion sofőrjét. A nap hírei 2012. június 30-án, szombaton.
Az amerikai Andy Roddick négy játszmában vereséget szenvedett a spanyol David Ferrertől szombaton, az angol nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.
Az élelmiszerek kiskereskedelmi eladása értékben 6 százalékkal emelkedett, mennyiségben pedig 1 százalékkal csökkent a 2011. decembere és 2012. májusa közötti hat hónapban az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Nielsen legújabb felméréséből.
A tartósnak ígérkező hőség miatt a fővárosban rendkívüli intézkedéseket hoztak: rendszeresen locsolják a fő- és tömegközlekedései útvonalakat, a síneket, a sűrűn lakott területeket, illetve több ponton vizet osztanak - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.
Helsinki ‒ Az olimpiai éremesélyesek között számon tartott atlétánk, Pars Krisztián (30) szenzációsan hangolt a július 27-én kezdődő londoni ötkarikás játékokra.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Minden bizonnyal az olasz férfi vízilabda válogatott szövetségi-kapitánya, Alessandro Campagna lesz a világ legerősebb klubcsapatának, a Ferla Pro Reccónak az új vezetőedzője. A tréner az olimpia után minden bizonnyal távozik.
Közel kétezer ember képzése és ötezer fő maximum öt hónapos, 100 százalékos bérköltség-támogatása valósulhat meg abból a 11,7 milliárd forintból, amelyet a kormány a fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához és rehabilitációjához nyújt - jelentette be Soltész Miklós szombaton Budapesten.
Ismeretlen tettesek ellopták az angol nyílt teniszbajnokságon hivatalból szolgálatot teljesítő vadászsólymot. A Rufus névre hallgató ragadozó feladata az volt, hogy puszta jelenlétével elriassza a pályák környékéről a galambokat.
A mindhárom csoportmeccsét megnyerő magyar férfi vízilabda-válogatott a világbajnok olaszokat is legyőzte az itáliai nemzetközi tornán: Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő legénysége szombat este három góllal verte a házigazdákat.
A tervek szerint 2015 közepére készülhet el az M86-os fűút Csorna és Szombathely között lévő, négysávosra bővített szakasza - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a megye országgyűlési képviselőjeként pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Két kisebb, úgynevezett ultrakönnyű, német lajstromú repülőgép sértette meg a magyar légteret szombat délelőtt, emiatt egy Gripen vadászgép felszállt Kecskemétről - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.