Krokodil,tehén, madár, svábbogár, macska és még a kutya is felkerült erre a listára. Eleve rossz két fejjel születni, de a legnagyobb szívás, ha ezen belül is nehezített pályán kell élnie egy élőlények.
Izgalomba jött az erdőt rendszeresen járó kecskeméti Kántor József, amikor egy női hátsót formázó hatalmas óriáspöfetegre bukkant Kerekegyháza közelében. Az ötven éve gombászó férfit azonban nem a vonzó női idom, hanem a ritka termés megtalálása hozta izgalomba.
A magyarok tájékozottabbak az átlagnál az idei olimpia helyszínét tekintve, viszont sokkal kevesebben tervezik, hogy elutaznak az ötkarikás játékokra, mint más európai nemzeteknél.
A Volkswagen és a Porsche fúziója során az érintett vállalatoknak akár több mint 1 milliárd eurós adófizetési kötelezettsége is keletkezhetne, de a Volkswagen vezetőinek sikerült egy olyan...
Azután, hogy csütörtökön a negyven vegyes számban ezüstérmet szerzett, Boros László szombaton a tízméteres, 30+30 lövéses viadalban bronzérmet nyert a Stockholmban zajló futócéllövő-világbajnokságon.
A Fidesz nem teljesítette választási ígéreteit, az ország politikai berendezkedését pedig egy orosz típusú centralizált demokrácia irányába mozdította el – jelentette ki Jávor Benedek, az LMP parlamenti frakciójának vezetője szombaton Szegeden.
Budapest - Elképzelhető, hogy Puzsér Róbert (37) a feltűnése után nyomban el is tűnik – már ami az RTL Klub képernyőjét illeti. A Csillag Születik (CSISZ) leghatározottabb zsűritagja még nem kapott új ajánlatot a csatornától. Sőt igazából semmilyet.
A Fidesz az ország politikai berendezkedését egy orosz típusú centralizált demokrácia irányába mozdította el, mondta az LMP parlamenti frakciójának vezetője szombaton Szegeden.
A pénteki szabadedzéseket Lewis Hamilton uralta, szombaton a harmadik tréninggel folytatódik a kanadai hétvége. Kövesd az eseményeket oldalunkon, élő, szöveges közvetítés formájában, kezdés délután négykor!
A 2010-es focivébéhez hasonlóan idén, az EURO 2012 idején is tombol a jóslási őrület. Két éve Paul, a polip tippelte meg a meccsek végkimenetelét, a lengyel-ukrán foci Eb-n azonban egy kisebb állatkert "tevékenykedik".
A színésznő kölcsönzött Porschéval rohant bele az előtte szabályosan közlekedő kamionba. Rommá tört, de ő és az asszisztense kisebb sérülésekkel megúszta.
Megszorításokat jelentett be Marco Doria, az olaszországi Genova polgármestere: nem fizeti többé az önkormányzat munkatársainak taxi- és presszóköltségeit.
A politikai és költségvetési kockázatok miatt 2014-re újra leminősítheti az Egyesült Államokat a Standard and Poor's. A hitelminősítő mostani döntésével ezúttal megerősítette az ország jelenlegi AA+...
A százmilliárd eurós nagyságrendet is elérheti az a támogatás, amelyről az euróövezeti országcsoporton belül megbeszélések folynak a spanyol bankszektor megsegítésével kapcsolatban.
Marija Sarapova nyerte a női egyest a francia nyílt teniszbajnokságon azzal, hogy a szombati döntőben két szettben, 6:3, 6:2-re győzött Sara Errani ellen.
A százmilliárd eurós nagyságrendet is elérheti az a támogatás, amelyről az euróövezeti országcsoporton belül megbeszélések folynak a spanyol bankszektor megsegítésével kapcsolatban.
Az orosz Marija Sarapova nyerte a női egyest a francia nyílt teniszbajnokságon azzal, hogy a szombati döntőben két játszmában, 6:3, 6:2-re győzött Sara Errani ellen.
Mint európai uniós forrásokra hivatkozó brüsszeli sajtójelentésekből kiderült, a zóna miniszterei elé került elképzelésekben kerek 100 milliárd eurós felső határ szerepel.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 66. játéknapján a New York Yankees földbe döngölte városi riválisát a Mets-et. A Seattle Mariners lenullázta a Los Angeles Dodgers csapatát. A Texas Rangers Josh Hamilton vezetésével nyert.
Az anyukájára várt a 22 éves joghallgató, amikor egy fiatalember becsalta a fák közé, és megerőszakolta. Az egész úgy kezdődött, hogy a lánynak nem volt buszjegye.
Azután, hogy csütörtökön a 40 vegyes számban ezüstérmet szerzett, Boros László szombaton a 10 méteres, 30+30 lövéses viadalban bronzérmet nyert a Stockholmban zajló futócéllövő-világbajnokságon.
Katasztrofális következményekkel járna, ha az ENSZ felhatalmazást adna, hogy fegyveres erővel rendezzék a Szíria konfliktust, állítja Moszkva, úgyhogy ezt meg is akadályozza, és ragaszkodik hozzá, hogy Irán is részt vegyen a rendezésben.
Marija Sarapova nyerte a női egyest a francia nyílt teniszbajnokságon azzal, hogy a szombati döntőben két szettben, 6:3, 6:2-re győzött Sara Errani ellen.
A középszakaszban csatlakozik majd a 2012/2013-as magyar bajnoksághoz a címvédő Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapata, mely a 2001-ben létrehozott, volt Jugoszláv tagországok élcsapatait tömörítő Adria-ligában játszik az ősztől.
Július elején megkezdődik és az év végéig befejeződik a francia csapatok kivonása Afganisztánból – erősítette meg szombaton François Hollande francia elnök, miután hajnalban egy öngyilkos merényletben négy francia katonát megöltek az ázsiai ország északkeleti részén található Kapisa tartományban.
Michael Schumachernek eddig szerencsétlenül sikerült a szezon, két pontot szerzett, ám a német pilóta nincs elkeseredve. A monacói időmérőn remekelt, ő lehet az idei 7. futamgyőztes.
Felmentette Áder János köztársasági elnök azt a Csongrád megyei bírót, aki tavaly súlyos kritikával illette a bírói szervezetet, ezért a bíróság fegyelmi eljárást indított ellene, és felmentését kezdeményezte - írta az Origo hírportál.
Eltörölte a beépítési kötelezettséget a szeptember végéig gazdára találó erdőkertesi telkek esetében a helyi önkormányzat a fővároshoz közeli község vonzóbbá tétele érdekében - közölte a település polgármestere az MTI-vel.