Lukas Rosol három játszmában nyert a nyolcadik helyen rangsorolt szerb Viktor Troicki ellen az egymillió euró összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna keddi játéknapján.
Felszólították a brit bankokat a hatóságok, hogy teszteljék, miként tudnának megbirkózni azzal, ha több euróövezeti ország is felhagyna a közös deviza használatával - közölte kedden a brit pénzügyi...
2010 óta Európában egyre kevesebbet költenek az egészségügy állami finanszírozására, Magyarországon már 2007 óta tart ez a folyamat. Egy nemzetközi tanulmány szerint 2000 és 2009 között évente átlagosan öt százalékkal nőtt az összes egészségügyi kiadásra szánt pénz az OECD országokban.
Magyarországon a legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index a negyedik egymást követő negyedévben, ötvenhat vizsgált ország közül - állapította meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat májusi felmérése.
Újabb tanulmányok igazolják, hogy az alvás mennyisége és minősége kapcsolatban lehet a szellemi leépüléssel - számoltak be róla kutatók az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján hétfőn.
Kedd este 20.30-kor megkezdi nemzetközi kupaszereplését a magyar bajnok DVSC-TEVA labdarúgócsapata, melyre a világverőnek nem nevezhető, albán KS Skenderbeu csapata vár a BL-selejtező második körében.
Eldőlt, hogy Zlatan Ibrahimovic a PSG-ben folytatja a pályafutását - jelentette be a párizsi együttes mai sajtótájékoztatóján a klub sportigazgatója, Leonardo. Az AC Milantól távozó csatár három évre, évi 12 millió euróért érkezik.
Remek formában van Serena Williams, aki Wimbledon után Stanfordban is nyerni tudott. Az egykori világelsőt tartják a londoni olimpia egyik favoritjának. Az amerikai teniszező duplázhat majd, ugyanis párosban is elindul.
Megkezdődtek az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között Budapesten. A miniszterelnök szerint egy új gazdasági rendszert épít fel a kormány. Rendezettnek ítélte az Izrael és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatokat a zsidó állam miniszterelnöke és a magyar államfő.
A PannErgy Nyrt. bejelentette, hogy 2012. július 16-án 3450 darab saját részvényt vásárolt 579 Ft/db átlagáron, valamint 2012. július 17-én 8550 darab saját részvényt vásárolt 579 Ft/db átlagáron a...
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak szeme láttára egy szolgálatban lévő rendőr meglopott két drogterjesztőt Budapesten - értesült az MTI Hírcentrum.
A kormány, határozatban kezességet vállalhat akár magánszemély, akár vállalkozás tartozására, az erről szóló rendelet módosításával a kormány könnyítette a bank adóssal szembeni kötelezettségeit - a módosítás a keddi Magyar Közlönyben jelent meg, és szerdától hatályos.
Bűnszövetkezés vádjával az olasz rendőrség kedden letartóztatta az egyik legnagyobb dél-itáliai sajtgyártó vállalkozót, a mozzarellakirályként ismert Giuseppe Mandarát.
Kedd este 20.30-kor megkezdi nemzetközi kupaszereplését a magyar bajnok DVSC-TEVA labdarúgócsapata, melyre a világverőnek nem nevezhető, albán KS Skenderbeu csapata vár a BL-selejtező második körében.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Ferencváros közös megegyezéssel szerződést bontott Liban Abdival, így már biztos, hogy a norvég-szomáliai labdarúgó a következő szezonban nem a magyar csapatban szerepel majd.
Az otthonteremtésre felvehető hitel kamatlába a szerdától beadott kölcsönkérelmeknél megemelkedik - a módosító kormányrendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. A felszámítható kamatot a kormány...
Épp a minap szolgálhattunk azzal a hírrel, hogy a Seat garázsából a középkategória népes - és nem mellesleg erős - mezőnyébe érkezik az új generációs Leon, most pedig már frissebb és bővebb információhalmazzal szolgálhatunk. Noha a hivatalos debütálás a Párizsi Autószalonon lesz esedékes, a gyártó már közzétette az autóról és annak sportverziójáról készült fotókat és adatokat.
A nagyközönség előtt csak a szeptemberi Párizsi Autószalonon fog bemutatkozni, de a Nissan már most fellebbentette a fátylat a Nissan Note új generációjáról. A kis egyterű az eddigi irányvonalat letisztultabb köntösben viszi tovább.
A legfrissebb hírek szerint komoly esély van arra, hogy a januárban bemutatott Lexus LF-LC tanulmány gyártásba kerül. A 2+2 üléses, kétajtós kupé az SC második generációjának búcsújával megjelent űrt pótolná be a palettán.
Kedd este 20.30-kor megkezdi nemzetközi kupaszereplését a magyar bajnok DVSC-TEVA labdarúgócsapata, melyre a világverőnek nem nevezhető, albán KS Skenderbeu csapata vár a BL-selejtező második körében.
Mint azt Dieter Zetsche, a Mercedes-Benz döntéshozója a napokban megrendezett raststatti konferencián elmondta, a márka terjeszkedése lassan újabb üteméhez ér, s az offenzíva különös figyelmet igyekszik fordítani a kompakt modellek további szerepvállalására.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Szinte még meg sem száradt a festék az Opel új sportkompaktján, az Astra OPC-n, máris a legnagyobb ellenféllel kell szembenéznie. A brit EVO magazin arra volt kíváncsi, hogy a két, hasonló képességekkel rendelkező sportgép az egyszerű gyorsulási próbán mit tud egymás ellen. Az eredményt lentebb eláruljuk.
A luxemburgi Dudelange nagy meglepetésre 1-0-ra legyőzte hazai pályán az osztrák Salzburgot a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának keddi, első mérkőzésén.
A vásárlók Audi iránti bizalma végtelen lehet, hiszen a márka megnyitotta első digitális autószalonját, ami a hivatalos közlemény szerint ötvözi a virtuális világ, és az ügyfélorientált gondolkodásmód minden előnyét, valójában pedig a vásárlók úgy hoznak majd döntéseket, hogy magát a terméket csak képernyőkön, vagy éppen részegységeiben látják.
Az esetek többségében a terhességi diabétesz visszafejlődik a szülés után, ám - mivel a kismama cukorbetegsége a magzatra is hatással van - fontos a mielőbbi felismerés és a megfelelő kezelés.
Ütemterv szerint halad a munka az NB I-es újonc Egri FC otthonában, így jó esély mutatkozik arra, hogy ne kelljen Debrecenben rendeznie hazai mérkőzéseit a hevesi csapatnak.
Házon belüli saját privátbankot hoz létre a Goldman Sachs a módosabb lakossági és céges ügyfelek kiszolgálására, amely betétgyűjtéssel és hitelezéssel is foglalkozik majd - írta kedden a Wall Street...
Meredek eséssel kezdték a keddi kereskedési napot az amerikai részvényindexek, miután a Fed elnöke a szenátus pénzügyi bizottsága előtt aggodalmas hangot ütött meg az amerikai gazdaság...
Kedd este 20.30-kor megkezdi nemzetközi kupaszereplését a magyar bajnok DVSC-TEVA labdarúgócsapata, melyre a világverőnek nem nevezhető, albán KS Skenderbeu csapata vár a BL-selejtező második körében.
A magyar bajnok DVSC-TEVA 1-0-s vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája selejtező második fordulójának első mérkőzésén az albán Skenderbeu otthonában. A hazaiak a helyzetek alapján két-három góllal is nyerhettek volna.
Czink Melinda nagy csatában legyőzte a selejtezőből feljutott kazah Szeszil Karatantcsevát az egyesült államokbeli Carlsbadban zajló, 740 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna keddi első fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
A Debrecen 1-0-ra kikapott az albán Skenderbeu vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén. A visszavágót egy hét múlva Nyíregyházán rendezik.