London – Hiába játszott remekül a hét gólig jutó Nagy László (31) az olimpián szereplő férfi kézilabda-válogatottunkban, a spanyolok elleni csoportmeccsen ez is kevés volt a sikerhez.
A fokozatosan leeresztő magyar férfi kézilabda-válogatott 33-22-re kikapott a vb-harmadik, Eb-negyedik spanyol csapattól a londoni olimpia B csoportjának szombati, negyedik fordulójában, így majd két nap múlva az Eb-ezüstérmes szerbek ellen dől el, sikerül-e a negyeddöntőbe jutás.
Országos csúccsal az ötödik helyen végzett a Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összeállítású 4x100-as vegyesváltó szombaton, az úszóversenyek zárónapján a londoni olimpián.
A fokozatosan leeresztő magyar férfi kézilabda-válogatott 33-22-re kikapott a vb-harmadik, Eb-negyedik spanyol csapattól a londoni olimpia B csoportjának szombati, negyedik fordulójában, így majd két nap múlva az Eb-ezüstérmes szerbek ellen dől el, sikerül-e a negyeddöntőbe jutás.
Az Indiana államban található Indianapolisban rendezték meg a péntek esti SmackDown 676. adását, amelyben Randy Orton és Sheamus is pusztított. Vince McMahon bejelentette, hogy Booker T lesz a show igazgatója.
A vártnál jóval kevesebb, alig 80 ezer munkavállaló érkezett Németországba az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országokból, amióta egy éve, 2011. május 1-jén feloldották a térségi országok állampolgárait sújtó munkavállalási korlátozásokat.
Szergény – Csodával határos módon Mező Norbert (31) túlélte az őt ért villámcsapást. Pedig a testén több ezer voltos áram szaladt végig, amely a nyakánál hatolt be és a lábán távozott. A fiatal férfi sportolói múltjának, csapattársának és édesapjának köszönheti életét.
Budapest – Visszajár Klapka György (84) üzletébe a múlt héten elfogott tolvaj, sőt, már-már beköltözött a Vámház körútra, a munkatársak pedig nem tudják, mihez kezdjenek vele.
Gabrielle Douglas az első a világtörténelem során, aki afroamerikaiként olimpiai aranyat kapott a női tornászok egyéni összetett versenyén, mindezt 16 évesen sikerült elérnie.
Budapest ‒ Most szerdán ünnepelte a 68. születésnapját, méghozzá az egyiptomi Luxorban, de nem nyugdíjasként. Sőt a világhírű hollywoodi producernek esze ágában sincs nyugállományba vonulni. Filmügyi kormánybiztosként egyik találkozóról siet a másikra, alig volt ideje az interjúra, amelyben azt is elárulta, hogy rátalált a szerelem.
Vitézy Dávid egymagában döntött a BKV buszok új színéről – mondta el Dorner Lajos az Egyenes Beszédben. A VEKE elnöke szerint a „fiatalember” – Vitézy Dávid – feszegeti a határait, és azt próbálgatja, meddig mehet el, mennyit viselnek el a főnökei.
Gyenge piaci aktivitás mellett 0,2 százalékkal csökkent a BUX a héten, a vezető papírok ára vegyesen változott, erősödtek a gyógyszeripari részvények és az OTP, míg a Mol és a Magyar Telekom veszített értékéből. A hangulatot külföldi hírek mozgatták, de Richternél már beúszott a képbe a gyorsjelentés is.
Egyre nagyobb az izgalom az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA központjában. Onnan vezénylik le ugyanis a legújabb marsjáró leszállását. A két és fél milliárd dolláros, Curiosity nevű marsjáró azt kutatja majd, hogy volt-e valaha is élet a vörös bolygón.
Az olasz lakosság segítségét kérte a Monti-kormány a költségvetési megtakarításhoz. Bárki online jelezheti az általa észrevett közigazgatási pazarlást.
A Magyar Turizmus Zrt. által, a bel- illetve külföldi kommunikációs és marketing feladatokra kiírt két gyorsított tárgyalásos közbeszerzést az I.M.G. Inter Media Group Kft. illetve a Mediaedge:cia Hungary Kft. nyerte, a két feladat nettó értéke meghaladja a 3 milliárd forintot - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Újabb kemény vélemény érkezett német részről a görög eurótagsággal kapcsolatban. A bajor pénzügyminiszter szerint egyszerűen ki kell rakni Görögországot az euróövezetből. Támogatni őket ugyanis olyan, "mintha vizet locsolnánk szét a sivatagban." Korábbi értesülések szerint a német lakosság 71 százaléka van hasonló véleményen.
A versenyképes északi országok a magasabb inflációval és lassabb költségvetési konszolidációval tudnák segíteni a déliek válságkezelését. Ezekkel ugyanis könnyebbé válna a déliországok számára a...
Vasárnap rendezik meg a férfi egyes versenyének a fináléját, amelyben megismétlődik az idei wimbledoni döntő. Roger Federer első aranyérmére pályázik, míg Andy Murray egy 104 éves átok megtöréséért száll harcba.
A címvédő amerikai röplabda-válogatott ötszettes csatában vereséget szenvedett az orosz csapattól a londoni olimpia férfi röplabdatornájának szombati, negyedik fordulójában.
A biológiai sokféleség átlagosan 28 százalékkal csökkent 1970 óta, az emberiségnek pedig másfélszer nagyobb bolygóra lenne szüksége a fogyasztás jelenlegi mértékéhez a Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden közzétett, 2012. évi Élő Bolygó Jelentése (Living Planet Report) szerint.
Bármilyen biciklit ellopnak, legyen az ütött-kopott vagy teljesen új. Ennek megakadályozásáért sok mindent tehetünk, de olyan védelem nem létezik, ami megakadályozna egy igazán felkészült tolvajt - tudtuk meg a budapesti kerékpártolvajok üldözőitől. A Pénzcentrum.hu annak is utánajárt, hogy milyen lakatot érdemes vásárolni és azzal hova érdemes kikötni a kerékpárt vagy mikor éri meg biztosítást…
A londoni olimpia vasárnapi versenynapján - melyen 23 számban osztanak érmeket - két magyar aranyesélyes, a kalapácsvető Pars Krisztián, illetve a lólengésben érdekelt Berki Krisztián is szerepel majd.
A nyár a finomabbnál finomabb, friss gyümölcsök szezonja. Ha fogyasztásukat követően, rendszeresen kellemetlen tüneteket tapasztalunk, érdemes utána járni, mi okozza a panaszokat.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
A londoni olimpia vasárnapi versenynapján - melyen 23 számban osztanak érmeket - két magyar aranyesélyes, a kalapácsvető Pars Krisztián, illetve a lólengésben érdekelt Berki Krisztián is szerepel majd.
Hétfőn kezdődnek a kajak-kenu küzdelmek a londoni olimpián, egészen pontosan a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, ahol a 13 fős magyar válogatott legalább két aranyérem megszerzésének reményében száll vízre.
Több mint tíz allergén növény virágpora van jelen a levegőben, ráadásul egyre több tünetet okozó koncentrációban. Közeleg a parlagfűszezon is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján augusztus utolsó, illetve szeptember első hetében tetőzhet a parlagfű pollenkoncentrációja.
Mentőautót törtek fel egy Budapesti kórház előtt. A mentősök egy fejsérülést szenvedett embert kísértek be az ambulanciára ám amíg bent voltak valaki betörte az üveget és elvitte a GPS-t és a sofőr hátizsákját. A mentősöket nagyon felháborította az eset, mert a navigációs készülékkel gyorsabban odatalálnak a címre és ezen sokszor életek múlnak. Az utóbbi időben egyre több mentőautót fosztanak ki…
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Diónyi, sőt annál nagyobb jégdarabok is estek szombaton kora este az észak-borsodi Kazincbarcikán és környékén - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint a Sajó folyó mentén vonult a zivatar, érintve az ottani településeket.
Görögországot ki kell zárni az euróövezetből a bajor pénzügyminiszter szerint. Markus Söder szerint az euróövezetnek példát kell statuálnia és minden már út hamis.
Azért is szemléljük gyönyörködve a világ „kiképzett” ifjúsága már-már képtelennek tűnő küzdelmét, mert felcsillantja a reményt: aki küzd, nem adja fel, az bírja a kiképzést.