2012. július 24. kedd

júl. 24
21:27
Keller László bírósághoz fordul, ha kizárják az MSZP-ből (Metropol)
A megyei közgyűlés tagjának kizárása egyelőre nem jogerős. Még csak a párt etikai testülete döntött így.
júl. 24
21:28
Váratlanul meghalt a ghánai államfő (hirado.hu)
Az elnököt 68 esztendős korában érte a halál.
júl. 24
21:30
Kamatvágás lehet az IMF-megállapodás előtt (hirado.hu)
Az MTI által megkérdezett szakértők szerint elképzelhető, az MNB kamatcsökkentésbe kezd még azelőtt, hogy megállapodnánk az IMF-fel.
júl. 24
21:32
Keller László bírósághoz fordul, ha kizárják az MSZP-ből (hirado.hu)
A volt pénzügyminisztériumi államtitkár, Törökbálint egykori polgármestere és volt országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés tagja nem jogerős kizárásáról a nol.hu egyik blogja számolt be.
júl. 24
21:36
Szerencsés flótás a Városmajorban (Spa Trend Online)
Keresztes Tamás, az egyik legtehetségesebb fiatal színész, a Szerencsés flótás című produkcióban új szerepben mutatkozik be a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Fajsúlyos alakításai mellett tud komédiázni, akár marháskodni is, és autodidakta muzsikusnak sem utolsó. Méltán kapott idén Jászai-díjat.
júl. 24
21:39
Sok helyzet és egy Coulibaly-gól a Skënderbeu elleni első félidőben - videó (Agroinform)
Az első félidőben remekül játszó Debrecen kiegyenlítette hátrányát az albán bajnokkal szemben, bízunk a jó folytatásban.
júl. 24
21:41
Inzaghi döntött, befejezi aktív pályafutását (Agroinform)
Az AC Milan veterán támadója a klub utánpótlás csapatának edzőjeként kap feladatot a jövőben.
júl. 24
21:42
Az amerikai hírszerzés nem tudja, kik a szíriai felkelők (hirado.hu)
A hírszerzési információk hiányosságai akadályozzák az amerikai segítségnyújtást.
júl. 24
21:42
Új irányítói szervezetet hoz létre a Mol-csoport (ProfitLine)
Új irányító szervezetet hoz létre a Mol a vállalatcsoport stratégiai vezetésére, a mintegy ötszáz fős nemzetközi csapat a tervek szerint október 1-jére áll fel - erősítette meg Szollár Domokos Mol-szóvivő a Népszabadság információját az MTI-nek.
júl. 24
21:43
107 sportoló nem lehet ott doppingvétség miatt (Agroinform)
A WADA szerint összesen 107 sportoló nem vehet részt a pénteken kezdődő londoni nyári olimpián doppingvétség miatt.
júl. 24
21:44
Egészségügyi dolgozók tüntettek Pozsonyban (hirado.hu)
A béremelésért folyó tüntetések sorozatával még tavaly tavasszal kezdték el küzdelmüket az egészségügyi dolgozók.
júl. 24
21:45
J.Lót egy tapasztalt vén rókáért dobták (BorsOnline)
Mariah Carey érkezik Jennifer Lopez helyére az American Idol zsűrijébe.
júl. 24
21:46
Novák Előd: Szegedi Csanádnak le kellene mondania (hirado.hu)
A Jobbik alelnöke szerint a párt európai parlamenti képviselőjének le kellene mondania, és bocsánatot kellene kérnie.
júl. 24
21:54
BL-selejtező: Bombameglepetés - a luxemburgi bajnok kiejtette az osztrákot (Sport365)
Bombameglepetésre a luxemburgi bajnok kiejtette az osztrákot a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának keddi visszavágóján.
júl. 24
21:56
BL-selejtező: kiesett a szlovák bajnok (Sport365)
A szlovák Zilina 2-0-ás vereséget szenvedett az izraeli Hapoel Kiryat Shmona vendégeként a BL-selejtező 2. fordulójának keddi visszavágóján, így kiesett, mivel egy hete hazai pályán csak egygólos előnyt szerzett.
júl. 24
21:58
London 2012: Hosszú Katinka 400 vegyesen aranyban bízik (Sport365)
Hosszú Katinka bízik a magyar úszóhagyományok folytatásában, és 400 m vegyesen az aranyérem megszerzésére is képesnek érzi magát a londoni nyári olimpián.
júl. 24
22:00
Elhunyt Boros János (hirado.hu)
Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tudatta az MTI-vel.
júl. 24
22:00
A nap kommentje: "szívesen bevállalom Tottit, vigyétek csak a feleségét" (Sport365)
Szerkesztőségünk úgy gondolta, hogy mindenképpen új rovatot kell szentelnünk Olvasóinknak, akik nap mint nap kommentelnek, lájkolják és megosztják cikkeinket a Facebookon.
júl. 24
22:03
13 éves kislányt ütött el egy autóbusz (BorsOnline)
Súlyosan megsérült az a 13 éves lány, akit kerékpárjával egy autóbusz ütött el Hajdúszoboszló belterületén
júl. 24
22:15
Ma is lepofozták az európai tőzsdéket (ProfitLine)
Folytatódott az esés az európai tőzsdéken, a friss hírek továbbra is rosszak voltak, habár nem okoztak meglepetést. A ma közzétett előzetes felmérés szerint az euróövezeti magángazdaság teljesítménye már hatodik hónapja csökken, és az euróövezeti kockázatokra hivatkozva a Moody's hitelminősítő negatívra rontotta stabilról Németország, Hollandia és Luxemburg lehető legjobb adósosztályzatának…
júl. 24
22:15
Újabb mínuszos nap az amerikai piacokon (Portfolio)
Az eurózóna jövőjével kapcsolatos aggodalmak és a kedvezőtlen vállalati hírek miatt folytatták esésüket a vezető amerikai tőzsdeindexek. Kevesebb, mint egy órával piaczárás előtt még 1,5 százalék...
júl. 24
22:15
Filkor is tagja volt a Schalke otthonában diadalmaskodó Milannak - videó (Agroinform)
A milánóiak Emanuelson góljával nyertek Gelsenkirchenben, a magyar középpályás a 72. percben lépett pályára csereként.
júl. 24
22:17
Az agilis Varga góljával továbbjutásra áll a Debrecen - videó (Agroinform)
Varga találatával, összesítésben 2-1-es vezetést szerzett a Debrecen a Skënderbeu elleni BL-selejtező visszavágóján.
júl. 24
22:18
Így segít a kormány az állattartókon (hirado.hu)
Holnap dönthet a kormány arról a javaslatról, mely segítené az elmúlt hetek meleg és száraz időjárása miatt bajba került gazdákat.
júl. 24
22:20
Borászokkal találkozott Orbán Viktor (hirado.hu)
Az adminisztrációs terhek csökkentése, és a minőségpárti magyar borászat megerősítése mellett kötelezték el magukat a felek.
júl. 24
22:21
Aggasztó: női holtestet találtak Máltán (BorsOnline)
Szörnyű hír érkezett a földközi-tengeri szigetországból: női holttestre bukkantak kedd este. Máltán pár nappal ezelőtt egy magyar, múlt héten pedig egy orosz hajadon tűnt el.
júl. 24
22:27
London 2012: botrányosan sok a doppingvétség (Sport365)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) számításai szerint összesen 107 sportoló nem vehet részt a pénteken kezdődő londoni nyári olimpián doppingvétség miatt.
júl. 24
22:33
Mourinhóék könnyed győzelemmel indították a szezont - videó (Agroinform)
A Real Madrid 5-1-re győzött a harmadosztályú Real Oviedo ellen, a kulcsemberek közül csak Higuaín és Di María játszott.
júl. 24
22:39
A Loki 3 góllal érkezett a következő állomásra! (Blikk)
Nyíregyháza - Tizenkét éves átkot tört meg a DVSC focicsapata. A debreceniek 3-0-ra nyertek az albán Skënderbeu ellen a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, s ezzel 3-1-es összesítéssel bejutottak a következő fordulóba, amelyben a fehérorosz BATE Boriszov és a macedón Vardar Skopje szerda esti továbbjutójával mérkőznek.
júl. 24
22:39
18 rendőr mentett ki egy guminőt (BorsOnline)
Negyven percig tartott az akció és ezer ember nézte végig. Ciki.
júl. 24
22:48
Könnyed győzelemmel jutott tovább a Debrecen (Infostart)
A Debrecen azokat igazolta, akik úgy gondolták a BL-selejtező előtt, hogy a magyar bajnok lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint albán ellenfele. Nem lehetett ráismerni az első találkozó szereplőire, a Loki sokkal jobban, a Skenderbeu gyengébben futballozott, mint Korcéban. A DVSC-Teva 3-0-ra győzött, s 3-1-es összesítéssel továbblépett.
júl. 24
22:51
Gyurtáék már úsztak is egy jót Londonban (Agroinform)
Késő délelőtt érkeztek, és kora este már edzettek is a londoni olimpián vízbe szálló magyar úszók.
júl. 24
22:53
20 millió eurót ajánl az Arsenal Cazorláért (Agroinform)
A Guardian értesülései szerint a Premier League-ben szereplő együttes meg is egyezett a spanyol válogatott játékossal.
júl. 24
23:00
Bajnokok Ligája: Háromgólos győzelem és debreceni továbbjutás (Sport365)
A Debreceni VSC 3-0-ra legyőzte Nyíregyházán az albán Skenderbeu együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának keddi visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel továbbjutott a BL-selejtezők harmadik körébe.
júl. 24
23:06
Magyar futballista játszott az AC Milanban (Infostart)
Több mint hetven éve nem játszott magyar futballista az AC Milan első csapatában, mérkőzésen. Most igen: Filkor Attila a 72. percben beállt a Schalke elleni felkészülési találkozón.
júl. 24
23:09
Hosszú Katinka a legfényesebb éremben bízik (Agroinform)
Hosszú bízik a magyar úszóhagyományok folytatásában, 400 m vegyesen az aranyérem megszerzésére is képesnek érzi magát.
júl. 24
23:11
Az átszervezés és a hozzáállás is segített - Kondás Elemér (Agroinform)
Varga József és Kondás Elemér is kiemelte a Nyíregyházára elutazó debreceni közönség szerepét a továbbjutásban.
júl. 24
23:13
Coulibaly-dupla és egy Varga-gól a Skënderbeu ellen - videó (Agroinform)
A Debrecen 3-0-s hazai győzelmével megfordította a Skënderbeu elleni párharcát a BL selejtezőjének második fordulójában.
júl. 24
23:27
Magabiztosan jutott tovább a Basel, a Partizan és a Maribor is (Agroinform)
A svájci, a szerb és a szlovén bajnok is kettős győzelemmel lépett a BL-selejtező következő fordulójába.
júl. 24
23:29
Újra negyven felett lőttek a briteknek Nagy Lászlóék (Agroinform)
Az olimpia rajtja előtt három nappal magabiztosan győzte le a magyar válogatott a brit csapatot tesztmérkőzésen.
júl. 24
23:33
Ledolgozta hátrányát és továbbjutott a Loki (BorsOnline)
Gyorsan ledolgozta az első, albániai mérkőzésen összeszedett egygólos hátrányát a Loki, és a továbbjutása sem forgott igazán veszélyben. A folytatás azonban jóval nehezebb lesz.
júl. 24
23:33
London 2012: újabb sima győzelem a brit kézisek ellen (Sport365)
Ahogy két hete Kunszentmártonban, úgy most a londoni olimpia rajtja előtt három nappal is magabiztosan győzte le a magyar férfi kézilabda-válogatott a brit csapatot tesztmérkőzésen a Copper Box elnevezésű ötkarikás versenyhelyszínen.
júl. 24
23:35
BL-selejtező: simán továbbjutott a Basel (Sport365)
A svájci Basel simán, kettős győzelemmel jutott tovább az észt Flora Tallinn ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójából, miután a keddi, hazai visszavágón 3-0-ra nyert.
júl. 24
23:37
London 2012: Gyurtáék már túl az első londoni edzésen (Sport365)
Késő délelőtt érkeztek, és kora este már edzettek is a londoni olimpián vízbe szálló magyar úszók.
júl. 24
23:39
London 2012: edzőjét hibáztatja a sérült címvédő (Sport365)
Combsérülés miatt nem vehet részt a londoni olimpián Andrej Aramnau fehérorosz súlyemelő, a 105 kg-os súlycsoport pekingi aranyérmese.
júl. 24
23:41
DVSC-Skenderbeu: igazi arcát mutatta a Loki - nyilatkozatok (Sport365)
A Debrecen 3-1-es összesítéssel jutott tovább a BL selejtezők 3. körébe, miután legyőzte a Skenderbeu-t 3-0-ra kedden este Nyíregyházán. Kondás Elemér szerint az első találkozóhoz képest a megszokott arcát mutatta a csapat.
júl. 24
23:45
Megtartotta Webert a Nashville (Agroinform)
A Nashville Predators bejelentette, hogy Shea Webert nem engedik el, és megtartják a Flyers által kínált szerződéssel.
júl. 24
23:47
Huszti még nem fért be a Hannoverbe (Agroinform)
A Hannover együttese 1-0-ra legyőzte a szerb Rad Beogradot felkészülési mérkőzésen.
júl. 24
23:49
Megyeri újabb meccse kapott gól nélkül (Agroinform)
Az Olimpiakosz legyőzte a portugál Farensét felkészülési mérkőzésen, végig Megyeri Balázs őrizte a görög bajnok kapuját.

Keresés