A Budapest Bank Békéscsaba a norvég Stabaekkel találkozik a női kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupájának (KEK) harmadik fordulójában, míg az ÉTV-Érd a fehérorosz Gorodnicsanka gárdájával csap össze az EHF Kupa második körében.
Hetedik egymást követő alkalommal is szinten tartotta az irányadó rátát a monetáris tanács a mai kamatdöntő ülésén. A döntés megegyezik a piaci várakozások konszenzusával, hiszen a legtöbb elemző úgy...
A Balatonfürednek észt ellenféllel kell megküzdenie a férfi kézilabda EHF Kupa selejtezőjének első fordulójában, míg a második fordulóban bekapcsolódó tatabányai csapat belga vagy norvég együttessel találkozik majd.
Hosszú idő után most először nem volt borítékolható a Monetáris Tanács döntése, a testület végül a kisebb meglepetést választotta - 7 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot. Az ülés jegyzőkönyve csak két hét múlva lesz nyilvános, az mindenesetre nagyon valószínű, hogy szoros eredmény született a héttagú tanácsban. A forint meg sem moccant a bejelentésre.
A pályakezdő munkanélküliek tíz százalékot meghaladó részének támogatott foglalkoztatási lehetőséget biztosít a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ - jelentette be a szervezet igazgatója.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) szereplő New York Rangers végre megtalálta Marián Gáborík helyettesét, ugyanis szerződtette a Columbus Blue Jackets kapitányát, Rick Nash-t. A szélső lett a Rangers legjobban fizetett játékosa.
A hétfõi jelentõs nemzetközi befektetõi hangulatromlásnak ma sincs igazi korrekciója, sõt inkább a kockázatkerülés újbóli erõsödésének jelei mutatkoznak. Emiatt a...
Annak ellenére, hogy számos sztár elhagyta a nyáron a BL-győztes Chelsea-t, a csapat cseh válogatott kapusának, Petr Cech-nek eszében sincs máshova igazolni.
Ismeretlen tettes ellen, közokirat-hamisítás miatt indított nyomozást a rendőrség abban a Semmelweis Egyetem (SE) testnevelési karát (TF) érintő államvizsgabotrányban - írja a hvg.hu. Az SE rektora az ügyben belső vizsgálatot indított.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2012. július 24-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat, azaz maradt a 2011. december 21-től érvényben lévő 7 százalékos kamatszint.
A meghirdetett mennyiségben, csökkenő hozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kedden az Államadósság Kezelő Központ heti rendszerességgel tartott aukcióján.
Csehországban az idei év közepén összesen 4,64 millió személygépkocsit tartottak nyilván. Az autók átlagéletkora tovább emelkedett, s megközelíti a 14 évet - közölte a cseh autóipari szövetség (SAP) kedden Prágában.
Az Új Széchenyi Terv keretében 1 milliárd forint támogatással 20 ezer négyzetméteres csarnok épült a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó Luk Savaria Kft.-nél, a bokrétaünnepséget kedden tartották a szombathelyi cégnél.
Háromperces harangszóval üdvözli az olimpia kezdetét London jelképe, a Big Ben, mely első ízben fog soron kívül megszólalni VI. György király 1952-es temetése óta.
Egyre márkásabb ruhákat hordanak a koldusok és az ingyenkonyhák vendégei Spanyolországban, mert egyre több középosztálybeli ember kényszerül kéregetésre - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap kedden....
Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba – állítja egy most megjelent nemzetközi jelentés. A kutatást vezető brit közgazdász szerint szinte példátlan, hogy egy ország a tejes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje, anélkül, hogy abból bármiféle bevétele származzon.
Két magyar javaslatot is elfogadott az Európai Unió adatvédelmi reformjával kapcsolatban az Európai Unió Tanácsa, illetve az Európai Bizottság a Bel- és Igazságügyi Tanács ciprusi informális ülésén - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Nyáron sokan szívesebben viselnek a szemüvegük helyett kényelmes kontaktlencsét. A választásban segít dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze, kontaktológusa.
Minimális negatív irányú elmozdulást mutatnak a határidős amerikai piacok, miután oldódni látszik a két kereskedési napja tartó pesszimista részvénypiaci hangulat. A Dow 18, a Nasdaq 6, az S&P 500 4...
A miniszterelnök arra számít, hogy öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek például pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból.
Egyoldalúnak tartja a német pénzügyminisztérium a Moody's Investors Service helyzetértékelését az euróövezeti gazdaság állapotáról, amelyre hivatkozva a hitelminősítő intézet a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Németország lehetséges legjobb, "Aaa" szintű kormánykötvény-osztályzatának kilátását.
Bárki tekerhet Dr. Magyar Zoltánnal és Katus Attilával egy csapatban, a Coca-Cola Testébresztő csapatának szervezésében. (x) Dr. Magyar Zoltán és Katus Attila is tagja lesz annak a kerékpáros csapatnak, amelyik július 23-án vág neki a Budapest-London távolságnak. A cél: az olimpia és a szabadidősport összekapcsolásával egy látványos utcai eseményen felhívni a figyelmet a mozgásra és négy nap…
Irigylésre méltó vagy felháborító a felső tízezerhez tartozó gyerekek élete? Szociológiai tanulmánynak sem utolsó: egy szemfüles internetfüggő lelkes gyűjtögetésbe fogott, és elkezdte összeszedni a piszkosul gazdagabb kamaszok Instagramra (erre az okostelefonról is könnyen használható fotómegosztó programra) posztolt képeit. Rich Kids Of Instagram Sokkal több pénzük van mint neked, és íme,…
Marquard Media Magyarország Kft. – „Éva magazin – 8000-es” nyereményjáték hivatalos játékszabálya 1. A játék szervezője A Marquard Media Magyarország Kft. – „Éva magazin – 8000-es” nyereményjáték (a továbbiakban „Játék”) szervezője a Marquard Media Magyarország Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7., a továbbiakban : „Szervező”) 2. A Játékban résztvevő személyek A Játékban részt vehet…
"A tandíjnak ellensége vagyok, és az is maradok" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fidelitas vezetőivel és tagjaival folytatott keddi budapesti megbeszélésen, ahol szólt arról is, hogy nem támogatja az új felsőoktatási rendszer bevezetésnek elhalasztását. Jelezte ugyanakkor, hogy szerinte politikailag nem végeztek jó munkát, mert a felsőoktatás átalakításának vitája nem a célokról,…
Tizenegy bombázó nő, akik már a puszta megjelenésükkel is doppingolják a labdarúgókat. Íme a Top11 barátnőkből, feleségekből álló képzeletbeli futballcsapat.
A piaci konszenzussal összhangban a 7%-on álló irányadó ráta változatlansága mellett döntött mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, és az ezt indokló közlemény végén a testület...
Közel 110 ezer felsőoktatási képzésre jelentkező fiatal tudja meg ma este, hogy sikerült-e bejutnia az áhított egyetemre vagy főiskolára. Aki esetleg ma este azzal szembesül, hogy idén nem jut be, érdemes jelentkezni valamilyen OKJ-s felnőttképzésre. Jövőre jelentősen átalakul az OKJ-s képzések rendszere, kevesebb szakképesítés marad és növekszik a kötelező óraszám - írja a portálunkhoz…
A francia görkorcsolyaruha feltalálója, Jean Yves Blondeau sikeresen gördült le szerelésében Kína Tianmen nevű hegyéről. A ruhára szerelt görkorcsolyák segítségével Blondeau jórészt hason csúszott le, legyűrve a 99 hajtűkanyart vasárnap.