Sok bank kínál számlát az újszülötteknek a babakötvény igénybevételére, vagy tizennégy éves kor felett. Az óvodás, kisiskolás korosztálynak azonban kevés banknál lehet számlát nyitni, pedig ha belegondolunk, hasznos lehet, ha a gyerekek már fiatalon tudatosan kezelik a pénzügyeket. A gyermekek a nekik szóló számlák segítségével megtanulhatnak takarékoskodni, korszerű banki és pénzügyi ismeretekre…
Emelte bruttó 8 forinttal a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 447-448 forintra, a gázolajé pedig 443-444 forintra nőtt.
Szándékosan hajtott-e túl közel a parthoz a Costa Concordia kapitánya - erre a kérdésre is választ adhat a január 13-án sziklának ütközött és elsüllyedt hajó fekete dobozának most lezárult szakértői vizsgálata.
Elkezdődött a Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválja. A Kecskeméti Katona József Színház Buborékok című előadása a gondosan épített légvárak szétpukkanásáról regél. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A szuzai menyegző produkciója pedig azt mutatja meg, hogy a totális, vasmarkú diktatúra is miként vezethet el a tragikus káoszhoz, szétesettséghez.
Ittasan szúrta hasba unokáját a mezőszilasi K. Ferencné. Az 58 éves asszony már tíz éve nevelte fia három nagyobb gyermekét, de alkoholmámorában elszakadt nála a cérna.
Elképzelhető, hogy Mitt Romney, az amerikai republikánusok elnökjelöltje külpolitikai programja miatt vesztheti el a novemberi elnökválasztást- írja a Foreign Policy. Az elemzés szerint a gazdasági mutatók nem kedveznek Romney-nak akkor mértékben, mint ahogy remélték, így tarolnia kellene az el nem kötelezett szavazók között a győzelemhez. Ők viszont nem értenek egyet a republikánusok…
A pletykák szerint Cini nála fiatalabb férfival randizik. Ő állítja, nem igaz, de nem adta fel a reményt, hogy megfelelő társra találjon. Nem akarja eltartatni magát, de azt sem szeretné, ha neki kellene eltartania egy férfit. Okos, vicces és toleráns legyen, aki meg akarja hódítani!
Biszku Béla azt állítja, hogy 1956-ban semmiféle kapcsolata nem volt a karhatalommal, "se közvetve, se közvetlenül". Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának egykori tagja a HírTV-nek kedden, rózsadombi lakásában adott interjút.
Utolsó napirendi pontként a 2013-as költségvetésről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitáját folytatták le az Országgyűlésben kedden késő este. A képviselők három és fél órán keresztül vitatkoztak a büdzsé tervezetéről.
Októberben folytatódhatnak Magyarország hiteltárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval - írta Varga Mihály tárca nélküli minisztert idézve a Bloomberg hírügynökség.
Szándékosan hajtott-e túl közel a parthoz a Costa Concordia kapitánya - erre a kérdésre is választ adhat a január 13-án sziklának ütközött és elsüllyedt hajó fekete dobozának most lezárult szakértői vizsgálata.
A World Trade Center Emlékmúzeumnak kedden kellett volna megnyitnia, kiállításokkal az áldozatokról, a támadókról és a támadásról, és az azóta eltelt időben ehhez kötődő eseményekről. Azonban a múzeum építése a tizedik évfordulón, immár egy éve leállt. Az épület hét emelet mélyen húzódik a World Trade Center emlékpark alatt, ahol az elmúlt évben négy és félmillió ember látogatta meg a tavaly…
Iszlám szélsőségesek támadták meg helyi idő szerint kedd este az Egyesült Államok konzulátusát a líbiai Bengázi városában és nagykövetségét Kairóban. A líbiai támadásban a konzulátus egyik munkatársa - egy külügyminisztériumi alkalmazott - életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. Szemtanúk ugyanakkor több sebesültről tettek említést.
Vörösre sírt szemekkel érkezett az őt kísérő rendőrök gyűrűjében P. Adrián a Székesfehérvári Városi Bíróságra. Hollandiából hazatért édesanyja aggódó arccal várta az épület előtt, és szomorúságán az sem változtatott sokat, hogy harmincéves gyermekét a bíróság hazaengedte.
Sir Mervyn King, az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankjának jelenlegi kormányzója jövő júniusban távozik tisztségéből. George Osborne brit pénzügyminiszter a londoni parlamentben kedden bejelentette, hogy az állásra a kormány "igazságos és nyitott" eljárás keretében, hirdetés útján keres jelentkezőket.
Kedd délutánig a képviselők közel 60 új kapcsolódó módosító indítványt nyújtottak be a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz. Ezek közül a fontosabb kormánypárti javaslatok főként...
A WBC nehézsúlyú világbajnoka, Vitalij Klicsko még nem vonul vissza, de már elgondolkodott azon, hogy hamarosan befejezi pályafutását. Az ukrán ökölvívó minden bizonnyal elvállalja a David Haye elleni mérkőzést.
A jövőben a Koreai NDK-ban is közvetítik majd a labdarúgó Bundesliga mérkőzéseit. Ezzel a német bajnokságot már a nemzetközi szövetség majdnem minden tagjának lakói figyelemmel követhetik.
Újabb sikeres céggel bővül a Babos Tímea felkészülését és versenyzését segítő támogatói kör: a magyar teniszező csapata szerződést kötött a Peugeot Hungária Kft-vel.
Valamit rejtegetnek a Magyar Olimpiai Bizottságnál. Vagy csak nem tudják, mi a kötelességük. Csak egy biztos: megtagadták, hogy kiadják a szakvezetők, edzők és az adminisztráció jutalmait.
A fiatal magyar borásznemzedék lesz a főszereplője a szerdán kezdődő és vasárnapig tartó Budavári Borfesztiválnak, ahol Horvátország nedűivel is találkozni lehet majd. A kulturális kínálatban a világzene, a népzene és a jazz kapja a hangsúlyt - tudtuk meg László Ágnes sajtófőnöktől.
A Népszabadság Gyurcsány Ferenccel közöl interjút, a Magyar Nemzet cikkéből pedig kiderül: négy magyar egyetem is szerepel a felsőoktatási intézmények legfrissebb világranglistáján.
Októberben folytatódhatnak Magyarország hiteltárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval - írta Varga Mihály tárca nélküli minisztert idézve a Bloomberg hírügynökség.
A Land Rover bemutatta a világ legkifinomultabb, legjobb menetképességekkel rendelkező terepjáróját, a vadonatúj Range Rovert a nagyközönségnek. Az emblematikus Range Rover negyedik generációját a Richmond-i Királyi Balettiskolában (London) szervezett, pompázatos ünnepség keretében leplezték le.
Emelte bruttó 8 forinttal a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 447-448 forintra, a gázolajé pedig 443-444 forintra nőtt.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.