Már egy ideje hivatalosan is lerántották a leplet a Land Rover Range Rover új generációjáról, ezúttal pedig már a magyar alapárakat is rendelkezésre bocsátotta az importőr. Az elődök hangulatát továbbra is magán hordozó óriási luxusterepes legnagyobb újdonsága az alumínium karosszéria, melynek köszönhetően az alapmodell az elődhöz képest 420 kilogrammot dob le magáról.
Az idei egy százalékos felajánlásokból majdnem kétmilliárd forinttal kevesebb jött össze, ez 21 százalékos zsugorodás az előző évhez képest, köszönhetően a csökkenő szja-nak.
Mit arról már beszámoltunk, a német labdarúgó válogatott 2-1-re nyert Bécsben Ausztria ellen. A házigazdák támadója, Marko Arnautovic a 88. percben egyenlíthetett volna - ehhez csak 3 méterről kellett volna betalálnia a kapuba. Nem sikerült...
Bankfelügyeleti hatáskör megadását indítványozza a frankfurti székhelyű Európai Központi Banknak (EKB) az Európai Bizottság (EB) - jelentette be szerdán közleményben az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke október 8-ára hívná össze az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer - "stabilitási mechanizmus", ESM - kormányzó tanácsának alakuló ülését.
Nem talált bűncselekményt a Központi Nyomozó Főügyészség a 2006-os zavargások idején a honvédségi tömegoszlató eszközök rendőrségi átadása kapcsán, így Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester bűncselekmény hiányában történő múlt heti felmentése után újabb, a jobboldali média által évek óta fújt lufi pukkadt ki - olvasható az ellenzéki párt közleményében.
A tisztán elektromos változattal a Peugeot újabb szakaszba lépett, olyan Partner modelleket kínál a vállalati ügyfeleknek, amelyek a legkörnyezetkímélőbb igényeknek is megfelelnek. Az új elektromos...
Sikertelen kényszerleszállást hajtott végre egy An-28-as repülőgép Kamcsatkán, a balesetben tízen meghaltak - közölte a rendkívüli helyzetek orosz minisztériumának regionális központja.
Elkészült a FŐGÁZ épületenergetikai üzletágának első fűtéskorszerűsítési fejlesztése egy budapesti, II. kerületi társasházban; a vállalat további beruházásokat indít.
Sikertelen kényszerleszállást hajtott végre egy An-28-as repülőgép Kamcsatkán, a balesetben tízen meghaltak - közölte a rendkívüli helyzetek orosz minisztériumának regionális központja.
Az új horvátországi kőolajlelőhelyek jelentősen hozzájárulnak az ország ellátásához, de nem válthatják ki az INA szíriai olajkitermelését - mondta a cég kutatási igazgatója.
Még idén nyilvánosságra hozza az uniós országok közti gazdasági és monetáris unió elmélyítéséről szóló tervet az Európai Bizottság - hangsúlyozta egy mai beszédében José Manuel Barroso, az Európai...
Az Európai Unió helyzetét értékelve José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a gazdasági és monetáris unió megvalósítását, a fiskális és a politikai unió, a föderáció irányába történő elmozdulás szükségességét hangsúlyozta szerdán Strasbourgban, az Európai Parlamentben.
Április óta összesen 29 ezer alkalommal ellenőrizték a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény betartását, az augusztus 31-ig kiszabott bírságok összege várhatóan meghaladja a hétmillió forintot.
Amint az az augusztus végi MNB kamatdöntésről szóló közleményből, illetve a sajtótájékoztató üzenete alapján is sejthető volt, a monetáris tanács négy külső tagja összefogva leszavazta a belső tagok...
A márkától megszokott kiegészítőkkel és új színnel érkezett meg az R-Design csomag a Volvo V40-hez is, amely az alapvetően is enyhén sportosra hangolt modell vezetési örömszerző oldalát emeli ki még jobban.
A magyar származású Karch Kiralyt nevezték ki az amerikai női röplabda-válogatott szövetségi kapitányává. Megbízatása a 2016-os riói olimpia végéig szól.
A Financial Times szerint az IMF és az EU feltételrendszere "sokszor elismételt és türelmesen elmagyarázott", Magyarországnak hozzá kellene látnia azok teljesítéséhez. A gazdasági lap úgy fogalmaz: itt az ideje, hogy Budapest szembe nézzen a jövő évi költségvetés "kétes számaival".
A kormány kiemelten fontosnak tartja a MAL Zrt. munkahelyeinek megőrzését és Ajka fűtésének biztosítását, és ennek érdekében akár kész megvásárolni a Bakonyi Erőművet - számol be a Kormányszóvivő...
Közös határozati javaslatot terjesztett be szerdán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa elé az iráni nukleáris tárgyalásokban részt vevő hat ország, az iráni atomprogrammal kapcsolatos aggodalmaikat hangoztatva.
Sokkoló jelenet borzolta a kedélyeket a Peru-Argentína világbajnoki selejtezőn! Fernando Gago, a Real MAdrid korábbi, a Valencia jelenlegi játékosának nyakára olyan szerencsétlenül esett rá a hazaiak labdarúgója, Rinaldo Cruz, hogy az argentint kórházba kellett szállítani!
Németországban éves szinten 2,1 százalékra gyorsult az infláció augusztusban a júliusi 1,7 százalékról - közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal. Júliushoz képest 0,4 százalékkal emelkedtek az árak.
Négy hónap után először ismét emelkedtek az importárak az USA-ban. A kereskedelmi tárca adatai szerint a júniusi 0,7 százalékos csökkenést követően 0,7 százalékos emelkedést jelzett a hó/hó index. ...
Magyarország még mindig lefele menő hullámban van, hiába az új adórendszer, a vélt növekedés. A jelenlegi tendenciával súlyos leszakadásra számíthatunk.
Felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki nem jogerősen robbanóanyaggal való visszaélés miatt Tölgyesi Krisztián korábbi olimpikon cselgáncsozóra a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A férfi kocsijában robbanószerkezeteket találtak négy évvel ezelőtt október 23-án a fővárosban.
Amint az az augusztus végi MNB kamatdöntésről szóló közleményből, illetve a sajtótájékoztató üzenete alapján is sejthető volt, a monetáris tanács négy külső tagja összefogva leszavazta a belső tagok...
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti megnyitójában kijelentette, hogy Magyarország most erősebb, és több mozgástere van, mint 2008-ban, amikor az ország legutóbb a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult segítségért, ám a kedden közzétett lehangoló inflációs adatok azt mutatták, hogy a fogyasztói árak 6 százalékkal nőttek az augusztussal zárult egy évben, és ez a legmagasabb inflációs ráta az…
A pozitív tartományban indulhat a kereskedés a határidős amerikai indexek nyitás előtti állása alapján. A kedvező hangulatot az európai hírek táplálják, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy a...
Az LMP szerint több tízezer megváltozott munkaképességű dolgozó veszítheti el állását, amennyiben a kormány nem utalja ki minél gyorsabban az érintett szervezeteknek és vállalkozásoknak a költségvetésben erre a célra elkülönített és még fel nem használt, összesen 8 milliárd forintos bértámogatást.
A monetáris tanács négy külsős tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület legutóbbi augusztusi kamatdöntő ülésén - derül ki nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből.