2012. szeptember 12. szerda

szept. 12
16:33
Előzetesbe került a Magyar Honvédség egyik főtisztje (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezték a Magyar Honvédség (MH) egy jogász végzettségű főtisztjét befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) budapesti regionális osztályának főügyész-helyettese szerdán az MTI-vel.
szept. 12
16:35
A napraforgó az aszály legnagyobb túlélője (Portfolio)
A szántóföldi növények 2012. évi hozamait az előző évi hasznos téli csapadék hiánya, valamint az ez évi vegetációs periódus rendkívül száraz időjárása együttesen alakította negatív irányba. Ez a...
szept. 12
16:36
MNB - A külsős tagok szavaztak a kamatcsökkentés mellett (ProfitLine)
Az MNB monetáris tanácsának 2012. augusztus 28-i üléséről készült rövidített jegyzőkönyvből kiderült, hogy az előzetes találgatásoknak megfelelően a 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett a négy külsős tag szavazott.
szept. 12
16:39
Martonyi: Megfelelő történelmi kutatásnak kell feltárnia Horthy hibáit (Infostart)
Martonyi János szerint a kormánynak nem áll szándékában Horthy Miklós rehabilitálása, ehhez sem a szándék, sem az alap nincs meg; megfelelő történeti kutatásnak kell megmutatnia, milyen helyes vagy helytelen lépéseket tett, illetve hibákat követett el a kormányzó.
szept. 12
16:39
Kettős mérce a nemzetközi jogvédelemben (is) (Gondola)
Gyávák a nemzetközi jogvédő szervezet vezetői. Gyávaságuk miatt alkalmatlanok a jogvédő szerep betöltésére.
szept. 12
16:45
Az észtek a bíróban keresik a törökök elleni vereség okát (Agroinform)
Az észtek kapitánya szerint Marcin Borski tevékenysége jelentősen csökkentette csapata egyébként is csekély esélyeit.
szept. 12
16:47
Új újoncok és erőviszonyok – 1. heti erőrangsor (Agroinform)
Heti összefoglalónkban az NFL aktuális fordulójának legérdekesebb eseményeit mutatjuk be saját erőrangsorunkkal.
szept. 12
16:48
Nyílik az EKB pénztárcája - csak kérni kell, és jön a pénz (Privátbankár)
A német alkotmánybíróság szerdai döntésével újabb akadály hárult el az elől, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elkezdhessen kötvényeket vásárolni a periféria országaiban, ennek megfelelően a piaci hatások pozitívak voltak - mondta Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. Az érintett országok nem kapkodnak: nem feltétel nélkül jár ugyanis a pénz.
szept. 12
16:49
Visszavonul az egykori világelső és Roland Garros-győztes spanyol (Agroinform)
Az októberi valenciai tenisztorna után felhagy a tenisszel a 32 éves Juan Carlos Ferrero.
szept. 12
16:51
Megerősítették: a kormány megvenné a Bakonyi Erőművet (2.) (Portfolio)
A kormány kiemelten fontosnak tartja a MAL Zrt. munkahelyeinek megőrzését és Ajka fűtésének biztosítását, és ennek érdekében akár kész megvásárolni a Bakonyi Erőművet - számol be a Kormányszóvivő...
szept. 12
16:51
9 millió forint értékű élelmiszert vontak ki a forgalomból (Pénzcentrum)
Június 25. és augusztus 31. között került sor a 2012. évi nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésekre - tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)....
szept. 12
16:53
Több gépjárműadót hagynának az önkormányzatoknál (Portfolio)
Módosító javaslatot nyújtott be az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz szerdán. Ebben azt indítványozza, hogy az eredetileg tervezett 40% helyett...
szept. 12
16:54
Megmenti a kapuvári húsipari céget a kormány (HR Portál)
A kormány a Gyulai Húskombinát után a Kapuvári Hús Zrt.-t is nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánítja - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Pászli Tibor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, a gyár érdekképviseleti vezetője ma azt mondta, nem álltak le, de jelentősen csökkent a termelés.
szept. 12
16:57
Londoni elemzők: Nem csökkent az euróövezet szétesésének kockázata (Infostart)
Nem csökkenti, sőt közvetve akár növelheti is az euróövezet legalább részleges felbomlásának esélyét a német alkotmánybíróság szerdai döntése arról, hogy Németország részt vehet a jelenlegi stabilitási mechanizmust (EFSF) felváltó, állandó euróövezeti pénzügyi mentőrendszerben (ESM), bár Spanyolország és Olaszország rövid időn belüli eurótávozásának kockázata kisebb lett - vélekedtek szerdai…
szept. 12
16:57
Nem sikerült a kényszerleszállás, tízen meghaltak (Infostart)
Sikertelen kényszerleszállást hajtott végre egy An-28-as repülőgép Kamcsatkán, a balesetben tízen meghaltak - közölte a rendkívüli helyzetek orosz minisztériumának regionális központja.
szept. 12
16:57
Reakciók Barrosó EU-s értékelésére (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió helyzetét értékelve José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a gazdasági és monetáris unió megvalósítását, a fiskális és a politikai unió, a föderáció irányába történő elmozdulás szükségességét hangsúlyozta szerdán Strasbourgban, az Európai Parlamentben.
szept. 12
17:09
Az MSZP gratulál a TEK-nek Luke Skywalker elfogásáért (ProfitLine)
Az MSZP gratulált a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetőjének, amiért szerda délelőtt "jelentős összegeket nem kímélve a Budapesti Műszaki Egyetemen elfogták Luke Skywalkert".
szept. 12
17:09
Menti a kormány a kapuvári húsgyárat (Portfolio)
Miután szerdán ismertté vált, hogy szinte teljesen leállt a termelés a 400 embert foglalkoztató kapuvári húsgyárban, a kormány arról döntött, hogy nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű...
szept. 12
17:09
Brad Pitt, Ostenburg-Morawek és Luke Skywalkwer: fejezetek a TEK életéből (ATV)
Mint arról korábban az atv.hu beszámolt, a Terrorelhárítási Központ szerdán ismét kitett magáért. Ezúttal a Műegyetemen hajtottak végre akciót: elvittek egy jelmezbe öltözött hallgatót, aki padjára tette játékpisztolyát. Cikkükben összeszedtük az elmúlt két év néhány hasonlóan különös műveletét.
szept. 12
17:11
Kazahsztánban tárgyalt Varga Mihály (ProfitLine)
Szerdán Varga Mihály miniszter, a Magyar-Kazah Kormányközi Gazdasági Együttműködési Vegyesbizottság (GEKKB) magyar társelnöke megbeszéléseket folytatott Almatyban Bakitzsán Abdirovics Szagintajev kazah gazdasági fejlesztési és kereskedelmi miniszterrel, a Magyar-Kazah GEKKB kazah társelnökével.
szept. 12
17:11
"Befektetés és Privátbank" - Megjelent a Portfolio.hu Magazin új száma (Portfolio)
Megjelent a közelmúltban indult Portfolio.hu Magazin harmadik, 2012. szeptemberi száma, amely a "Befektetés és Privátbank" címet viseli. Az iPaden elérhető kiadvány ezúttal a privátbanki szektor...
szept. 12
17:13
Kiszerettek az amerikai nyugdíjalapok a nyersanyagokból? (Portfolio)
A nemzetközi tőke- és árupiacok egyik legnagyobb szereplői, az amerikai nyugdíjalapok az utóbbi időben elkezdték csökkenteni árupiaci kitettségüket. A Barclays becslése szerint idén 6 milliárd...
szept. 12
17:15
WTO: A vártnál lassabban nő a világkereskedelem (Infostart)
A vártnál kisebb növekedést valószínűsít az idén a nemzetközi kereskedelmi forgalomban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főtitkára.
szept. 12
17:15
Erőteljes offenzíva a Fordtól (Portfolio)
A Ford nagy lendülettel újítja meg termékskáláját az európai piacokon - az autógyártó a következő öt évben tizenöt globális járművet mutat be -, amelynek célja az erőteljes növekedés a személyautók,...
szept. 12
17:18
Jégkorong: TAO-forrásból új jégcsarnok épül jövőre Debrecenben (Sport365)
Idén ősszel nyit ki utoljára Debrecenben a nagyerdei műjégpálya, egy év múlva pedig már egy új, fedett jégcsarnokban edzhetnek a sportolók - jelentette be Kósa Lajos polgármester szerdai sajtótájékoztatóján.
szept. 12
17:20
Videó: vonagló sztriptíztáncos szórakoztatta a sztárkosarast (Sport365)
Az egyik amerikai kosaras blog videójának tanúsága szerint csapott egy görbe estét James Harden. Az amerikai válogatottal Londonban olimpiai bajnoki címet szerző sztárkosaras egy sztriptíztáncos előadásába mélyült bele egy köteg pénzzel a kezében.
szept. 12
17:21
Reálisabb célok a fehérvári jégkorongozóknál (Agroinform)
Az alapszakaszban a 7-10. hely megszerzése lehet a valós célja az osztrák ligában szereplő Volánnak.
szept. 12
17:22
Pölöskey: "nagy előrelépés, hogy a Lokiba kerültem" (Sport365)
A DVSC-TEVA új igazolása, Pölöskey Péter a játékával szeretné elérni, hogy elfogadják a debreceni szurkolók.
szept. 12
17:23
Olasz Anna 8., Szilágyi Nikolett 19. a nyíltvízi Eb-n (Agroinform)
A 23 indulót felvonultató piombinói mezőny legjobbja a londoni olimpián bronzérmes Martina Grimaldi volt.
szept. 12
17:24
Aki azt hiszi, meg van mentve a világ, az téved (Privátbankár)
Nem csökkenti az euróövezet legalább részleges felbomlásának esélyét a német alkotmánybíróság szerdai döntése arról, hogy Németország részt vehet a jelenlegi mechanizmust felváltó, állandó euróövezeti pénzügyi mentőrendszerben (ESM) - vélekedtek szerdai értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
szept. 12
17:24
A nap videója: beleharapott a Fradi játékosába a KTE csatára (Sport365)
Nem minden nap látható jelenetet rögzítettek a kamerák az FTC és a KTE-Phoenix Mecano Ligakupa-meccsén. Tarabai, a vendégek brazil légiósa egy vitatott eset után beleharapott Grúz Tamás vállába.
szept. 12
17:26
Nyíltvízi úszó Európa-bajnokság: Olasz Anna 8., Szilágyi Nikolett 19. (Sport365)
Olasz Anna a 8., Szilágyi Nikolett pedig a 19. helyen végzett 10 kilométeren szerdán a nyíltvízi úszók olaszországi Európa-bajnokságán.
szept. 12
17:27
Somló félig süketen zsűrizik (Blikk)
Budapest — Az orvosok már évtizedekkel ezelőtt megkongatták a vészharangot: a nagy erősítők előtt álló muzsikusok biztosak lehetnek benne, hogy rohamosan romlani fog a hallásuk.
szept. 12
17:27
BME: Brad Pitt kollégáját vitte el a TEK, megszólalt a bennfentes (ATV)
Brad Pitt filmjében is szerepelt Ádám, akit elvittek ma a terrorelhárítók. Kerestük a mobilján, de ki volt kapcsolva, így egy volt osztálytársát kérdezgettük róla.
szept. 12
17:28
EBEL: reálisabb célok a fehérvári jégkorongozóknál (Sport365)
Az alapszakaszban a 7-10. hely megszerzése lehet a valós célja az osztrák ligában szereplő Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatának.
szept. 12
17:33
További megszorításokat várnak el Görögországtól (Infostart)
További drasztikus megszorító intézkedéseket vár el a görög kormánytól a nemzetközi hitelezők, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank trojkája - jelentette szerdán a görög állami rádió.
szept. 12
17:33
Drogtesztnek vetik alá a Fradi focistáit (Blikk)
Budapest - Ahogy azt korábban Kubatov Gábor (46) FTC-elnök jelezte, drogtesztnek kell alávetniük magukat a ferencvárosi sportolóknak. Az index.hu információi szerint már több labdarúgó kapott írásbeli felszólítást, hogy jelenjen meg a vizsgálaton.
szept. 12
17:33
Parlamenti kérdez-felelek (Gondola)
Milyen intézkedéseket tervez a kormány a Balaton jövője érdekében? A pécsiek számára mikor jön az ígért két hét? Mélyponton a szakképzés?
szept. 12
17:33
Pályázatot hirdet a 13. kerület (Kreatív Online)
Megalakulásának 75. születésnapja alkalmából.
szept. 12
17:33
Örökletes betegség az allergia? (WebBeteg)
Rövid összefoglaló arról, hogyan készülhetnek fel a leendő szülők a feltételezetten allergiás hajlamú baba születésére, mit tehetnek azért, hogy megelőzzék vagy késleltessék a baba allergiájának kialakulását.
szept. 12
17:35
Kissé emelkedett a BUX-index (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,67 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 18.634,63 ponton zárt szerdán.
szept. 12
17:35
Zuckerberg: elbaltázták, most korrigálnak (Kreatív Online)
Hibáztak a mobilplatformos fejlesztések során.
szept. 12
17:39
Dolce vita macskamódra! (Éva Magazin)
Elkényeztetett cicák fotógalériája. Jelen pillanatban kétség kívül az Instagram az egyik legnépszerűbb és legtrendibb közösségi média platform. A jópofa képmegosztó alkalmazás segítségével még a legroszabbul sikerült fotót is könnyedén feldobhatjuk egy-két látványos effekttel – nem véletlen hát, hogy a kütyümániások a világ minden tájáról rázizzentek a felhasználóbarát applikációra.  Korábban…
szept. 12
17:39
Gyógyulnak a sérültek Szombathelyen, Simon is játszhat a Fradi ellen (Agroinform)
Artner Tamás szerint mióta ő a Haladás edzője, Kenesei Krisztián még nem volt olyan kirobbanó formában, mint jelenleg.
szept. 12
17:41
Új megvilágításba került a futballtörténelem egyik legnagyobb tragédiája (Agroinform)
David Cameron brit miniszterelnök nyilvánosan kért bocsánatot a Hillsborough-i katasztrófában elhunytak családjaitól.
szept. 12
17:42
Német munkaidőszámlát szeretnének a magyar vasasok (Privátbankár)
Úgynevezett német típusú "munkaidőszámla" bevezetését javasolják a nyugat-dunántúli vasasok, egyfajta harmadik pillért képezve így a nyugdíjrendszerben.
szept. 12
17:42
Csökken az olaj jegyzése az amerikai készletadat hatására (ProfitLine)
A várt csökkenés helyett emelkedett az amerikai olajtartalék a múlt hét folyamán. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek 2 millió hordóval, 0,6 százalékkal 359,1 millió hordóra emelkedtek, a megelőző héten mutatott 7,4 millió hordós csökkenés után, ami 3,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mutatott értéket.…
szept. 12
17:44
A görögöknek is van egy durva listájuk: hatnapos munkahét, 13 órás munaknap (Privátbankár)
További drasztikus megszorító intézkedéseket vár el a görög kormánytól a nemzetközi hitelezők, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank trojkája - jelentette szerdán a görög állami rádió.
szept. 12
17:44
Előforma gyártó üzemet avattak Szentkirályon (ProfitLine)
Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke és Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán átadta a Szentkirályi Ásványvíz Kft. 600 millió forintos beruházással elkészült, PET palackok gyártásához szükséges, előforma gyártó üzemét Szentkirályon.
szept. 12
17:45
Mohamed-film miatt lőtték ki a követet (Blikk)
Tripoli ‒ Iszlámellenes film miatt halt meg kedd este az Egyesült Államok líbiai nagykövete, Cristopher Stevens és három munkatársa.

Keresés