2012. szeptember 13. csütörtök

szept. 13
7:15
Szakértők szerint „aligha teljesíthető” Matolcsy menetrendje, sőt… (ATV)
Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerint az Európai Unióval és az IMF–fel októberben folytatódhatnak a hiteltárgyalások. Erről a főtárgyaló Varsóban nyilatkozott. A megbeszéléseket az eredeti tervek szerint még ebben a hónapban szerették volna újrakezdeni a delegációk. A Nemzetgazdasági Minisztérium, annak ellenére, hogy a kormány a jelenlegi gazdaságpolitikán nem akar változtatni, mégis arra…
szept. 13
7:17
Háborús helyzet: amerikai rombolókat vezényeltek Líbiához (ATV)
Két rombolót vezényelt a líbiai partok közelébe az Egyesült Államok haditengerészete, miután az amerikai nagykövet és három munkatársa életét vesztette Bengáziban az amerikai konzulátus elleni támadásban.
szept. 13
7:19
Környezetkímélő: itt az új Partner Electrique (ATV)
A tisztán elektromos új változattal a Peugeot újabb szakaszba lépett, olyan Partner modelleket kínál a vállalati ügyfeleknek, amelyek a legkörnyezetkímélőbb igényeknek is megfelelnek. Az új elektromos meghajtással a Partner választéka teljes mértékben kielégíti az összes felhasználási igényt, maximálisan környezetbarát, megszünteti a fosszilis energiáktól való függőséget, mindemellett örömtelivé…
szept. 13
7:21
Két amerikai rombolót vezényeltek a líbiai partokhoz (Metropol)
Líbiai iszlám szélsőségesek Bengázi városában megölték az amerikai nagykövetet, a konzulátus három munkatársát és több líbiai őrt.
szept. 13
7:21
Szuperokos lesz a robotdiák (Metropol)
Japán kutatók azt szeretnék, hogy a robot képes legyen a matematikától kezdve az idegen nyelvekig öt szakterület feladatait megoldani.
szept. 13
7:21
Bengázi merénylet - Két amerikai rombolót vezényeltek a líbiai partokhoz (Kripto Akadémia)
Két rombolót vezényelt a líbiai partok közelébe az Egyesült Államok haditengerészete, miután az amerikai nagykövet és három munkatársa életét vesztette Bengáziban az amerikai konzulátus elleni támadásban.
szept. 13
7:24
Érdekes táppénz megállapítási esetek: szabadságmegváltás és felső korlát (Adózóna)
Cikksorozatunk második részében olyan eseteket mutatunk be, amikor bár a 2012. január 1-jétől hatályos szabályok alapján kötelesek vagyunk az egyéni pénzbeli egészségbiztosítási járulék megfizetésére, de ennek ellenére- az egyéb korlátozó szabályok miatt- mégsem kapunk az adott jövedelem után táppénz ellátást.
szept. 13
7:27
Érdekes megállapításra jutott az OECD Oroszországgal kapcsolatban (ProfitLine)
Oroszországban van a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező ember a világon - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oktatási rendszereket elemző jelentéséből, amelyet a Ria Novosztyi orosz hírügynökség ismertetett szerdán.
szept. 13
7:29
Hollandia - győztek az Európa-barát pártok, elbukott a szélsőjobb (ProfitLine)
Csütörtök hajnali adatok szerint immár végleges, hogy győztek az Európa-barát pártok és rendkívül erősen visszaesett az Európai Unióból való kilépést követelő szélsőjobboldal a hollandiai parlamenti választásokon.
szept. 13
7:33
Géppisztolyra cserélte fegyverét Marosi Ádám (BorsOnline)
Üstökös sebességű katonai karriert futott be Marosi Ádám. Az olimpiai bronzérmes öttusázó máris főhadnagyi rangot szerzett, és tegnap megkezdte hathetes alapkiképzését az Altiszti Akadémián.
szept. 13
7:36
Roddick után újabb korábbi világelső teniszező vonul vissza (Sport365)
Az októberi valenciai torna után befejezi profi pályafutását Juan Carlos Ferrero, korábbi világelső teniszező, aki 2003-ban diadalmaskodott a Roland Garroson.
szept. 13
7:38
Real Madrid: Casillas 2020-ig akar védeni (Sport365)
1999. szeptember 12-én mutatkozott be a kapuban a Real Madrid és a spanyol válogatott kapusa, Iker Casillas. A már most, 31 évesen 140-szeres spanyol válogatott játékos még nyolc évig, 2020-ig kíván védeni.
szept. 13
7:39
Öngyilkos gazdája mentésébe pusztult bele egy kutya (Metropol)
A férfit még idejében elvonszolta a vasúti sínről, de őt elgázolta a vonat.
szept. 13
7:42
Bővítette létszámát az IBM szolgáltató központja (HR Portál)
Pályázati pénzből bővítette létszámát az IBM DSS Kft. nemzetközi szolgáltató központja Székesfehérváron, az uniós projekt csütörtökön zárul.
szept. 13
7:44
Oroszország a világ "legképzettebb" országa (HR Portál)
Oroszországban van a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező ember a világon - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet(OECD) oktatási rendszereket elemző jelentéséből, amelyet a Ria Novosztyi orosz hírügynökség ismertetett szerdán.
szept. 13
7:46
Rogán a munkahelyvédelmi akciótervről és a szükségtelen hitelről beszélt (HR Portál)
A Fidesz képviselőcsoportja ragaszkodik a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához még akkor is, ha esetleg változtatni kell a program forrásán - közölte Rogán Antal, a párt parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
szept. 13
7:48
Sorra zárnak be az autókereskedések (Privátbankár)
A hazai gépjármű-márkakereskedések száma 10 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) augusztusi felmérése szerint.
szept. 13
7:50
Itt az új iPhone - nagyobb, gyorsabb, és letarolná a piacot (Privátbankár)
Bemutatta új okostelefonját, az iPhone 5-öt az Apple. Az okostelefon legújabb verziója a tavaly ősszel piacra dobott elődjénél gyorsabb, keskenyebb és nagyobb a kijelzője, valamint képes 4G-vel csatlakozni az internethez.
szept. 13
7:51
Munkatársai féltik a Jóban Rosszban színészét (BorsOnline)
Kembe Sorelt bűntudat gyötri, amiért elütött egy biciklistát. A színész a baleset helyszínén higgadtan kezelte a helyzetet, de kollégái szerint rosszul viseli a történteket.
szept. 13
7:51
282 forinton az euró árfolyama (ATV)
Kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben. Csütörtökön délelőtt fél tíz után nem sokkal az eurót 282,50 forinton jegyezték a reggeli 282,86 és a szerda esti 283,22 forinttal szemben.
szept. 13
7:53
Holland választás: az Európa-barát politika győzött (ATV)
Az Európa-barát politika győzelmeként értékelik elemzők a hollandiai előre hozott parlamenti választás eredményét, annak ellenére, hogy végleges, hivatalos adatok helyett még csak becslések vannak.
szept. 13
7:55
A rendőrség nem indít eljárást a BME játékpisztolyos hallgatója ellen (ATV)
A rendőrség nem indít eljárást azzal a hallgatóval szemben, aki szerdán egy fegyvernek látszó tárggyal, mint utóbb kiderült, egy játék pisztollyal ült be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) egyik előadására. Az egyetemet kiürítették, a fiatalt a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei fogták el. A Fidesz szerint a TEK a pécsi lövöldözés után jól járt el, az ellenzék viszont…
szept. 13
7:57
Tabulistával készül a kormány - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint nem kaptak béremelést a légi mentők, míg a Népszabadság az IMF-tárgyalásokkal foglalkozik.
szept. 13
7:57
TEK: felelőtlenség viccet csinálni a történTEKből (ATV)
A Terrorelhárítási Központ (TEK) minden bejelentést komolyan vesz, nincs lehetősége és ideje mérlegelni olyan esetekben, amikor emberéletek lehetnek veszélyben - tudatta a szervezet szerda este az MTI-hez eljuttatott közleményében.
szept. 13
7:59
Nem csökken az özvegyi nyugdíj (Infostart)
Nem csökken az özvegyi nyugdíj, mert a kormány kezdeményezi a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását - írta csütörtöki számában értesülését a Magyar Nemzet.
szept. 13
7:59
Felfüggesztették az abortusztabletta használatát (ATV)
Felfüggesztette a tablettás terhességmegszakítást az ezt alkalmazó intézmény, mivel a tulajdonos szerint politikai vita eszközévé váltak emiatt - írja a Népszabadság.
szept. 13
8:00
Nem csökken az özvegyi nyugdíj (ProfitLine)
Nem csökken az özvegyi nyugdíj, mert a kormány kezdeményezi a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását - írta csütörtöki számában értesülését a Magyar Nemzet.
szept. 13
8:02
Mérsékelt emelkedés az USA piacokon, csak a Facebook ugrott meg (ProfitLine)
Mérsékelt emelkedést eredményezett a szerdai kereskedés az amerikai piacokon, a befektetők továbbra is kivárnak. A német alkotmánybíróság a várakozásának megfelelő döntést hozott az ESM-ről, így a befektetők figyelme a ma záródó Fed ülésre koncentrálódik, amelytől egy újabb mennyiségi enyhítés bejelentését várják.
szept. 13
8:06
Pénz nem számít? Rogánék ragaszkodnak a munkahelyvédelmi akciótervhez (Privátbankár)
A Fidesz képviselőcsoportja ragaszkodik a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához még akkor is, ha esetleg változtatni kell a program forrásán - közölte Rogán Antal. A frakcióvezető szerint Magyarországnak van mozgástere a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokon.
szept. 13
8:09
Zsuzsi fél a fánkos rablótól - elengedték a rendőrök (BorsOnline)
Zsuzsi egyáltalán nem örült a hírnek, hogy szabadon engedték a keceli fánkos rablóként elhíresült L. Istvánt. A pultoshölgy attól fél, hogy támadója ismét meglátogatja őt a cukrászdában.
szept. 13
8:09
Kétkeréken - kék-fehéren (ATV)
Egy kellemes nyár végi napon frissítő adrenalin lökettel kedveskedett szerkesztőségünknek a BMW Magyarország: kipróbálhattuk a BMW F 800 R kompakt roadstert.
szept. 13
8:09
Alonso: "az előny nem elég, futamokat kell nyerni" (Sport365)
Fernando Alonso, a Forma-1-es Ferrari pilótája azt mondta, hogy hiába vezeti a pontversenyt jelentős előnnyel, futamokat kell nyernie, ha világbajnok akar lenni.
szept. 13
8:11
Bocsánatkérés Örményországtól: a kormánypártok leszavazták az MSZP-s javaslatot (ATV)
A szocialisták az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén javaslatot tettek arra, hogy a parlament adjon ki egy bocsánatkérő nyilatkozatot Örményország felé, azonban az ötletet leszavazta a kormánytöbbség. Martonyi János a lemondásról nyilatkozott az ATV Híradójának.
szept. 13
8:11
Óriási csapás érte a Barcelonát, brutális Fradi-kiütés - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
szept. 13
8:13
Medvegyev csak felfüggesztett börtönt adna a Putyin-ellenes zenekarnak (ATV)
Az orosz kormányfő szerint elegendő lenne a felfüggesztett szabadságvesztés a Pussy Riot punkegyüttes első fokon két év börtönre ítélt három tagjának, de személy szerint "felfordul a gyomra" tettük és "a körülöttük kialakult hűhó" miatt.
szept. 13
8:15
Három teherautó ütközött a 81-es főúton (Blikk)
szept. 13
8:15
Nyílt napot tart a Vígszínház (Spa Trend Online)
Nyílt próbákkal, beszélgetésekkel és meglepetésekkel várja a közönséget a Vígszínház vasárnap déltől; a teátrum ismét megrendezi nyílt napját, hogy együtt ünnepelhesse az évadkezdést a nézőkkel.
szept. 13
8:15
Több tíz milliárdba kerülhetnek a munkahelyek (HR Portál)
Ajánlatot tesz a kormány a Bakonyi Erőműre - adta tudtul a kormányszóvivői iroda. A közlemény szerint a munkahelyek megőrzése miatt van erre a lépésre szükség. A tranzakció több 10 milliárd forint nagyságrendű lehet - adja hírül az InfoRadio.
szept. 13
8:17
Kimaradtak a béremelésből a légi mentők (HR Portál)
Felháborodtak, és nem értik a légi mentők, hogy ők miért nem részesülnek az egészségügyieknek járó béremelésből, míg a földi mentést végző kollegáik megkapták a juttatást - írja a Magyar Nemzet.
szept. 13
8:19
Nem bocsátanak el egyetlen tanárt sem? (HR Portál)
Cáfolta a pedagógus-elbocsátásokról szóló híreket a Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke a Hír TV Rájátszás című műsorában.
szept. 13
8:27
Politikus váltja Czene Attilát? (BorsOnline)
Az Index hírportál értesülései szerint a sikeres londoni szereplés ellenére hamarosan menesztik Czene Attila sportért felelős államtitkárt. A poszt Simicskó István honvédelmi államtitkáré lehet.
szept. 13
8:27
Simor: A monetáris tanács dolga kezelni az inflációs változást (Portfolio)
Sem az erősödő inflációs veszély, sem pedig a növekedés beindításához fűzött remények nem támasztják alá a kamatcsökkentést - mondta lapunknak adott interjújában Simor András. A Magyar Nemzeti Bank...
szept. 13
8:27
Galériát nyitott, filmekre készül (Metropol)
Csupó Gábor, a Fecsegő tipegők és a Holdhercegnő alkotója zsűrizni érkezett haza a Vidéki Színházak Fesztiváljára.
szept. 13
8:27
Prájczer Péter a kanizsai eliminátor (ATV)
Szombaton rendezték a T-Systems Elimina Tour harmadik, utolsó előtti fordulóját, Nagykanizsán.
szept. 13
8:29
Gyanakodva tekint a magyar kormány az új bankfelügyeleti javaslatokra (Portfolio)
Magyarországnak kétségei vannak az Európai Bizottság azon javaslatát illetően, hogy az Európai Központi Bankot (EKB) bankfelügyeleti hatáskörrel ruházzák fel az euróövezetben - mondta Győri Enikő...
szept. 13
8:29
Shakespeare titkait kutatja (Metropol)
Már kapható a magyar könyvesboltokban Rory Clements Bosszúálló című történelmi regénye – a könyv Shakespeare idejébe kalauzol.
szept. 13
8:29
Elfogták az egyik legkeresettebb drogbárót (ATV)
A mexikói haditengerészet elfogott egy férfit, aki feltehetően az ország egyik legkeresettebb drogbárója, a Gulf kartell vezetője.
szept. 13
8:31
Saját részvényt adott el az OTP (Portfolio)
Az OTP 2012. szeptember 12-én 24 277 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények...
szept. 13
8:33
Ilyen lett az új iPhone (Infostart)
Bemutatta az Apple mobiltelefonjának hatodik generációját, az iPhone 5-öt.
szept. 13
8:33
Későn rendelték el az utasok kimenekítését (Metropol)
Az evakuálás ötven perces késéssel kezdődött a Costa Concordián, a legénység többsége pedig nem tudta, mit kell tennie.

Keresés