Nem lehetett kérdés, hogy a francia gyártók mindegyike valamiféle izgalmas, vágykeltő finomsággal hangol a hazai pályán megrendezésre kerülő, szeptember végi Párizsi Autószalonra. Ezúttal az oroszlánosok lépnek nagyobbat, méghozzá a Peugeot Onyx személyében, amely tomboló lóerőkkel és mesteri vonalaival tanulmány státusza ellenére is felhívja magára a figyelmet.
A munkavédelmi akcióterv finanszírozását minden körülmények között biztosítania kell a kormánynak, mondta a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Rogán Antal szerint nem érdemes teljes egészében elvetni a jegybankra kivetett tranzakciós adó ötletét.
A Budapest Honvéd 2-1-re győzött a Gyirmót otthonában a Ligakupa A-csoportjának 3. fordulójában. A szakvezetők igencsak elégedettek voltak a látottakkal.
A Ferrari kétszeres világbajnok spanyol versenyzője odaszúrt a legendás brit gárdának: elmondása szerint élete legjobb döntése volt az, amikor a 2007-es szezon végén elhagyta a wokingiakat, és visszaszerződött a Renault-hoz.
Mintegy ezer munkahely megszüntetésére készül az Opel a társaság németországi központjában, az adminisztratív területen - számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung a vállalat két felügyelőbizottsági tagjától származó értesülésre hivatkozva.
Váratlanul lemondott a PepsiCo Inc. elnöki posztjáról John Compton, alig fél évvel kinevezését követően. Lemondását azzal indokolta, hogy családjának megígérte, egyszer visszatér Tennessee-be, s ennek most jött el az ideje - írja az RTTNews alapján a Napi Gazdaság.
Magyarországnak kétségei vannak az Európai Központi Bank bankfelügyeleti hatáskörrel való felruházásával kapcsolatban. Az Európai Bizottság javaslatát Győri Enikő európai uniós ügyekért felelős külügyminisztériumi államtitkár és Pelczné Gáll Ildikó, európai parlamenti képviselő hasonló kritikával illették. A kifogás, hogy a bankok szükség esetén nem kapnának támogatást az európai válságkezelési…
Bár nem lehet kutatási eredményekkel alátámasztani, valószínűleg a munkatársak kiválasztását is befolyásolja, hogy mennyire tűnik boldognak a pályázó. A kiegyensúlyozott munkavállaló rátermettebbnek tűnik a bizonytalannál. Bár az elégedettséget egy felvételi interjún könnyen meg lehet játszani, a munka végzése és annak helyszíne előbb-utóbb a személyiség mélységét is megmutatja.
Simor András szerint az inflációs szempontok nem indokolják az alapkamat csökkentését a jelenlegi helyzetben, ahogy a kockázati megítélésünk javulására sem lehet alapozni addig, amíg nem születik meg az IMF/EU-megállapodás. A gazdaság beindításához pedig nem kamatvágásra van szükség, sokkal inkább kiszámíthatóságra, üzletbarát környezetre.
Az iráni és szíriai helyzet okozta kínálati oldali félelmek mellett a napokban újabb geopolitikai feszültségpont mutatkozik az észak-afrikai régióban. Líbiában egy iszlámellenes film miatt tüntetések...
Tízmilliárd forint hitel igénybevételéről, 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeret nyitásáról, valamint az emelt szintű közvilágítás visszaállításáról szóló javaslatokról dönthet mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Nagy jelentősége van az ománi koncesszió elnyerésének, hiszen a régióban nem könnyű jó lehetőséghez jutni - mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a Heti Válasznak. Az ománi kutatás...
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az inflációs folyamatok nem indokolják a jegybanki alapkamat csökkentését, és az a növekedési kilátásokat sem igen tudja javítani a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében. Úgy véli, ha Magyarország tavaly megkötötte volna a megállapodást, a munkahelyvédelmi terv költségeit már kigazdálkodhatta volna a kamatmegtakarításból.
Hivatalos képek is napvilágot láttak a második generációjába lépett Cee’d család harmadik karosszéria-változatáról. A háromajtós Pro_Cee’d a nagyközönség számára először szeptember 27-én, a Párizsi Autószalonon lesz látható, de hamarosan hazánkba is megérkezik.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az inflációs folyamatok nem indokolják a jegybanki alapkamat csökkentését, és az a növekedési kilátásokat sem igen tudja javítani a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében.
A befektetők gyakran esnek abba a csapdába, hogy a befektetési lehetőségek értékelésénél a múltbeli hozamokra koncentrálnak a jövőbeli kilátások helyett. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt 15 évben...
Ahogy arra mindenki számított, bemutatta tegnapi sajtóeseményén az Apple legújabb iPhone-ját. Az Apple új csúcsmobilja nagy meglepetést nem okozott, tekintve, hogy szinte minden lényegi információ kiszivárgott a bemutató előtt a telefonnal kapcsolatban. Mindenesetre a cég szerint az iPhone 5 "a legnagyobb dolog, ami az iPhone-nal történt azóta, hogy van iPhone". Te vennél egyet?...
Oroszországban van a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező ember a világon - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oktatási rendszereket elemző jelentéséből, amelyet a Ria Novosztyi orosz hírügynökség ismertetett szerdán.
„Kelet-európai kinézetűeknek" írják le a híradásokban azokat a férfiakat, akik kórházba juttattak egy brit parkolóőrt Leicesterben. Nagy-Britanniában az itthoni közterület-felügyelőkhöz hasonló jogok védik a városi parkolóőröket.
A Videoton elleni hazai döntetlen után Zalaegerszegen lépett pályára a Rákóczi futballcsapata a Ligakupában. A házigazda ZTE az első félidőben kétszer is betalált, a vendégek erejéből a szünet után ezúttal csak a szépítésre futotta.
Országszerte száraz, főként napos időjárás lesz a hétvégén, vasárnapra 20-24 fok várható - mondta Vadász Vilmos, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa.
Bár nem lehet kutatási eredményekkel alátámasztani, valószínűleg a munkatársak kiválasztását is befolyásolja, hogy mennyire tűnik boldognak a pályázó. A kiegyensúlyozott munkavállaló rátermettebbnek tűnik a bizonytalannál. Bár az elégedettséget egy felvételi interjún könnyen meg lehet játszani, a munka végzése és annak helyszíne előbb-utóbb a személyiség mélységét is megmutatja.
Az LMP szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdai műegyetemi "melléfogása" után a kormánynak fel kellene oszlatnia a TEK-et, az egységre fordított forrásokat pedig a rendőrség fejlesztésére és áldozatvédelemre kell fordítani.
A válság után még évekig tartotta magát a hazai lakáspiac egyik legjelentősebb eseménye a Lakásvásár, de tíz év után először, tükröt mutatva ezzel a hazai lakáspiaci aktivitásnak, elmarad az őszi...
Tüntetők ostromolják a jemeni amerikai nagykövetséget a fővárosban, Szanában. Az összecsődült tömeg itt is az amatőr, Iszlám-ellenes film miatt tüntet, amely az egész muzulmán világban felháborodást váltott ki.
A VI. és a XIV. kerületben újabb területeken kell parkolási díjat fizetni - várhatóan októbertől - a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. Az Állatkerti körúton és a Gundel Károly úton például 480 forintot kell majd fizetni óránként.
A kedvezőtlenre fordult időjárás miatt csütörtökről péntekre halasztották a nyíltvízi úszók olaszországi Európa-bajnokságának 5 kilométeres csapatversenyét, amelytől amúgy sérülés miatt visszalépett a magyar trió.
Erőteljes a kisvállalkozások érdeklődése a Microsoft olcsó, dobozos vállalatirányítási rendszerének új verziója iránt, amelyet egy magyar cég fejlesztett ki. A NAV Start iránti keresletet az elérhető uniós pályázati források is hajtják, a hazai mikro- és kisvállalkozások így rendkívül kedvező feltételekkel juthatnak hozzá egy középvállalati tudásszintű szoftverhez.
Az energiaárak és a lakásfenntartási költségek emelkedése miatt úgy tűnik, hogy a lakosság főként két területen fogta vissza a fogyasztását idén: az élelmiszerek és az élvezeti cikkek fogyasztása terén, továbbá a ruházkodáson, bár kisebb mértékben. A magyar háztartások fogyasztása 2007 óta folyamatosan csökken, tehát nemcsak a válság hatására történt meg a fogyasztás eddig tapasztalt visszafogása,…