Nehéz olyan papírt találni a piacon, mely nem kitörés vagy fontos támaszszintről való fordulat előtt állna, a rali folytatódásához tehát a technikai kép is adott. Mai elemzésünkben a K+S mellett, az...
Beindul a "toborzás" katasztrófahelyzetekre, a hivatalok azt kívánják felmérni, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra - írja a Népszava. A napilap szerint a főváros XI. kerületében már elkezdték postázni a mellékletekkel együtt háromoldalas levelet....
Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke és a szocialisták fiataljait tömörítő Societas néhány tagja is ellátogatott csütörtök este az éhségsztrájkoló DK-s politikusokhoz- értesült az atv.hu.
A Fed-döntés okozta kiváló nemzetközi hangulatban erősödik a forint és emelkednek a hazai részvények. Az euróval szembeni jegyzések a 281-es szintig süllyedtek péntek hajnalban, ami bő kéthetes...
A szerdán előállított A. Ádám egyelőre kerüli az egyetemet, bár azaz előadó, ahol kitette fegyverét a padra, zarándokhellyé vált az egyetemisták körében.
A BMW még 2007-ben indította útjára az EfficientDynamics filozófiát, melynek égisze alatt olyan hajtásláncokat álmodtak meg a szakemberek, amik a teljesítményhez mérten meglehetősen szerény étvágyat társítottak és társítanak. Ennek az útnak lesz a következő célállomása a háromhengeres, turbós, 1,5 literes motor.
Ahogy az az előzetes adatközlésben is szerepelt, 2012 júliusában az ipari termelés az előző év azonos időszakának szintjén teljesített. A stagnálásban elsősorban az játszott szerepet, hogy a járműgyártás és az élelmiszeripar eladásai kisebb mértékben nőttek, mint az előző időszakban. Kecskemét környéke tornázta fel az éves termelést, már az export sem teljesít túl jól.
Magyarország szükségesnek tartja a közvetlen légi közlekedési kapcsolat mielőbbi megteremtését Budapest és Peking között. A döntés a HNA Group felsővezetésén múlik, akik előbb meg akarnak győződni a járat gazdaságosságáról.
Indoklás nélkül, szeptember 15-étől visszavonták a dunaújvárosi rendőrkapitány vezetői kinevezését - erősítette meg a Dunaújvárosi Hírlap információját a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.
Szarvas Ferencet, a MÁV volt vezetőjét jelöli a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) vezérigazgatói posztjára a főpolgármester; Tarlós István erről a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt csütörtökön.
Az állami bérlakásépítések beindítása a hazai építőipar egyetlen esélye, a költségek finanszírozására 2014-től európai uniós pénzek is felhasználhatók. Ahhoz azonban, hogy az újlakás-építésekre a megfelelő pénzügyi keretet lehívhassuk, hosszú távú stratégiára kell....
Alig várták a befektetők, hogy kinyisson a budapesti tőzsde: a csütörtök esti QE3-bejelentést azonnal robbanással üdvözölte a BUX, nyitásban 4 százalékot ugrott az OTP. Az összes bluechip drágul, a Rábát megint fel kellett függeszteni.
Az előzetesen közzétett adatokkal megegyezett a KSH által ma közzétett végleges júliusi ipari termelési adat. A munkanaphatástól megtisztított ipari termelési index 2,2 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.
A nemzetközi hatásra pozitív hangulatban a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,01 pontos, 2,69 százalékos emelkedéssel, 18.876,27 ponton nyitott pénteken. A jó nemzetközi hangulat oka az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed csütörtök este bejelentett újabb eszközvásárlási programja.
Rosszul kezdte a harmadik negyedévet a recesszióba került gazdaság: az egyetlen húzószektorának számító ipari termelés is visszaesett. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is...
Jövő január 1-jével ingyenesen a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába kerülnének a budapesti kerületi önkormányzatoknak a Duna partvonalával közvetlenül határos ingatlanjai egy belügyminisztériumi (BM)...
Igyekszik meggyőzni versenytársait a Deutsche Bank, hogy osszák meg pénz- és tőkepiaci, illetve kereskedési szoftvereiket egymással - írja a Financial Times. A német bank szerint a nyílt forráskódú...
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Hatalmas költségcsökkentésbe kezdtek a technológiai cégek idén. Globálisan több, mint százezer állás megszűnését jelentették be az év eleje óta - írja a Világgazdaság.
Mintegy 200 millió forintos önrésszel és 100 millió forint uniós támogatással jön létre a Pest megyei Felsőpakonyon a Thermofoam Kft. megújuló energiákat hasznosító modern telephelye.
Két amerikai multinacionális cég jelenti be még az ősszel, hogy bővíti magyarországi kapacitásait - mondta a Magyar Nemzetnek Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár.
Ben Bernanke beszéde tegnap ralit indított az amerikai majd ma az ázsiai börzéken. A kedvező hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, és több százalékos ugrással vágott neki a pénteki...
A Fed-döntés okozta kiváló nemzetközi hangulatban átmenetileg tovább erõsödött este a forint, ma reggel pedig szárnyalnak a hazai részvények. Az euróval szembeni forint jegyzések a 281-es...
Bár a többség az amerikai választások miatt inkább a kibekkelést várta volna a Federal Reserve-től, de tegnap Ben Bernanke véget vetett a találgatásoknak. Lazíthatunk, 40 milliárd amerikai dollár értékben vásárol majd jelzálog fedezetes eszközöket a FED. Leginkább a rossz munkaerőpiaci adatok miatt érezte a jegybank, hogy közbe kell vágnia és elindítani a QE3-at. A bejelentés jó hatással lehet a…
Becslések szerint 2012 első felében nem változott érdemben az aranykitermelés volumene a világban. A bányák üzemi költsége ezzel szemben új rekordot ért el. Soha nem került még annyiba egy uncia arany felszínre hozatala, mint az idei év első hat hónapjában. A Thomson Reuters hírügynökséghez tartozó GFMS fémpiaci tanácsadó cég nemrégiben megjelent kutatása szerint az üzemi költségek 19%-kal…
A magyar szakszervezetek korábban kétszer is találkoztak a nemzetközi szervezetekkel, amikor Budapesten jártak a delegációk, és sejtéseik szerint a kiszivárgott IMF-lista abszolút nem áll összhangban...
Az EURHUF árfolyam az augusztus végi ék formációból való kitörés után most egy lassú konszolidációs folyamat jeleit mutatja - állapíthatjuk meg a technikai elemzés tárházának felhasználásával. ...
Olasz lapértesülések szerint a Lazio német válogatott támadóját az angol Tottenham szerette volna szerződtetni a nyár folyamán, de a Nationalelf támadója nem kért belőle.
A hazai nagypapírok közül a MOL piacán lehetett a legjelentősebb mértékű, közel 6%-os árfolyam emelkedést tapasztalni a délelőtti órákban, mely ráadásul jóval átlag felettinek mondható forgalom...
U21-es válogatottunk az idei évben száz százalékos mutatóval büszkélkedhet, mind a négy tétmérkőzését és mindkét nemzetközi felkészülési meccsét megnyerte. Az Eb-selejtező sorozat végeztével Róth Antal szövetségi edző beszélt a most lezárult időszakról.
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálás várható a közigazgatásban: a létszámcsökkentés elsősorban a minisztériumi háttérintézményeket és a helyhatóságokat érintheti majd.
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálásra lehet számítani a közszférában. Tízezer közszolga elküldésével évi 40-45 milliárd forint spórolható - írja a Magyar Hírlap.
Három évvel ezelőtt tudta utoljára megverni a somogyi együttes az Újpestet, a kaposváriak fogadkoznak: a címben szereplő állítás a pénteki mérkőzés után sem fog változni.