Huszti Szabolcs két góljának és egy gólpasszának is köszönhetően a Hannover hazai környezetben 3-2-re nyert a Werder Bremen ellen a német labdarúgó-bajnokság 3. fordulójának szombati játéknapján.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 160. játéknapján a Texas Rangers Josh Hamilton és Yu Darvish vezetésével legyőzte a Seattle Mariners-t. Derek Jeter megelőzte a legendás Willie Mays-t.
A Keleti csoportban éllovas Mezőkövesd 3-2-re nyert Kazincbarcikán a labdarúgó NB II szombati játéknapján, így a mezőnyben egyedüliként továbbra is százszázalékos.
A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ) szombaton a rendkívüli tisztújító közgyűlésén újra a szervezet elnökévé választotta Törzsök Zsoltot, aki négy éve látja el a tisztséget.
Az amerikai teniszválogatott megnyerte a szombati párosmérkőzést, ezzel szépített a házigazda spanyolok elleni elődöntőben a Davis Kupa Világcsoportjában.
Budapest – Barátai, korábbi csapattársai emlékeztek Albert Flóriánra (†70). Az egyetlen magyar aranylabdás futballista, aki tavaly október 31-én hunyt el, tegnap lett volna 71 éves.
Az utolsó futamaira készül a McLaren színeiben Lewis Hamilton. A szerződéskötés végső részleteit is tisztázták, így nincs akadálya, hamarosan aláírhatja a papírokat.
A hongkongi pénzügyminiszter szerint az utóbbi években soha nem látott növekedést futott be a lokális jüanban denominált pénz- és tőkepiac. A vagyonkezelési szektor ennek az egyik motorja, hiszen...
A Lille csapata 1-1-es döntetlent játszott idegenben a Troyes együttese ellen a francia bajnokság ötödik fordulójának szombati nyitómeccsén. A házigazdák a hajrában tudtak egyenlíteni.
Elképesztő karrier, amit Mike Tyson korábbi bokszvilágbajnok befutott. A kiváló bunyós az utóbbi időben botrányairól híresül el. Most ezen szeretne változtatni.
A világhírű színésznő a Torontói Filmfesztiválon mutatta meg tökéletes lábát. Pontosan azt a pózt választotta ehhez, mint Agelina Jolie az Oscar gálán.
Tavaly a Wales-ralin gyűjtötte be világbajnoki címét Sebastien Loeb, most viszont még a futamgyőzelem is lőtávolon kívül van számára, mint elmondta nem is kockáztat. Jari-Matti Latvala vezet a brit versenyen.
A volt külügyminiszter szerint korábban az volt a határozott álláspont, hogy nem adják át Ramil Safarovot, mert ez ártalmas lenne Magyarország számára.
Miután az elmúlt két évben egyáltalán nem szerepel a Bajnokok Ligája sorozatban a Juventus, így rendkívül éhes a BL-sikerre a csapat. Mindezt Gianluigi Buffon, a torinóiak válogatott hálóőre fejtegetette a minap.
Felipe Massa rekord beállítására készül a hétvégén Silverstoneban, igaz nem egyedül lehet világcsúcstartó, hanem vele együtt ezer autós is. A Ferrari ugyanis Guinnes-rekordként ezer Ferrarit küld pályára egyszerre.
A házigazda magyar női röplabda-válogatott 3-1-re kikapott a bolgár csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Budaörsön zajló tornájának szombati, harmadik fordulójában, így harmadikként zárt.
Két kiskorú gyerek hamisított pénzt egy ácsi iskolában. A gyerekek lefénymásolták a bankókat, majd két társukat rávették. fizessenek vele. A kicsik lebuktak, a rendőrséget is bevonták a trükkös gyerekek ügyébe.
A házigazda magyar női röplabda-válogatott 3-1-re kikapott a bolgár csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Budaörsön zajló tornájának szombati, harmadik fordulójában, így harmadikként zárt.
A spanyol labdarúgó bajnokság 4. fordulójában a Barcelona Madridba látogat, de ezúttal a harmadik számú fővárosi csapat lesz Tito Vilanova csapatának ellenfele.
A Valencia győzelmével folytatódtak a spanyol bajnokság mai összecsapásai, a Cissokho találatával nyerő alakulat hazai pályán verte meg a Celta Vigo együttesét.
New Orleans — A megszólalásig hasonlít Jane Fonda (74) és Alan Rickman (66) a Reagan-házaspárra, ami azért is hasznos, mivel épp Ronaldot és Nancyt alakítják a készülő, a The Butler, vagyis A lakáj című filmben.