A kedvező piaci kondíciók fennmaradása esetén áthúzódhat 2013-ra az új magyar IMF/EU-finanszírozási programról szóló egyezség megkötése - erre a következtetésre a JP Morgan londoni felzárkózó piaci...
New Yorkban előállítottak több tucat tüntetőt, akik az Occupy Wall Street mozgalom megalapításának első évfordulóján Manhattan üzleti negyedében megpróbálták bekeríteni a tőzsdét és megbénítani a közlekedést.
Hétköznapi asszonyok mutatták be tánctudásukat Budapest utcáin. Rúdtáncos lányok lepték el a főváros utcáit. Céljuk között szerepelt, hogy ráirányítsák a figyelmet a szórakoztató, ám erőtpróbáló sportra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,07 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 18.952,27 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, az OTP és a Magyar Telekom erősödött, a Mol, a Richter és az Egis gyengült.
A Fővárosi Törvényszék jogerősen hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia-árverésen hozott januári határozatait, mert úgy ítélte meg, hogy a negyedik mobilszolgáltató MPVI Zrt. jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, valamint a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett akkor újabb frekvenciablokkokat.
Teljes kitereléses ellenőrzést tartottak hétfőn az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán 9 és 15 óra között a Töreki pihenőhelynél; 1834 járművet állítottak meg - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.
Flavio Briatore szerint Fernando Alonso az utóbbi húsz év legjobb pilótája. A Renault egykori istállófőnöke szerint a kétszeres világbajnok spanyol, még Michael Schumachernél is jobb Forma-1-es versenyző.
A Fővárosi Törvényszék jogerősen hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia-árverésen hozott januári határozatait, mert úgy ítélte meg, hogy a negyedik mobilszolgáltató MPVI Zrt. jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, valamint a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett akkor újabb frekvenciablokkokat.
Megtörte a csendet Silvio Berlusconi. A korábbi olasz kormányfő a családja által birtokolt Il Giornale című napilap hétfői számában megjelent interjúval indította el pártja választási kampányát.
Az európai részvénypiacok teljesítményével párhuzamosan az amerikai tőzsdék is lefelé vették az irányt a hétfői kereskedésben. A Fed múlt heti lépésének hatása kezd feledésbe merülni, a befektetők...
Ismeretlenek megrongálták a hortobágyi páncélos emlékművet, a fasizmus felett aratott győzelemre emlékeztető emléktábla helyett a magyar királyi honvédségre, a náci Németország katonáira, a Wehrmachtra és a Waffen SS-re emlékező táblát helyeztek el az emlékmű talapzatán - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Czene Attila sportért felelős államtitkár stábunknak elárulta, milyen érzésekkel gondol vissza a londoni játékokra.
Levélben tiltakozik kilenc uniós tagállam, köztük Magyarország az ellen, hogy Viviane Reding, az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős tagja olyan javaslatot tervez a bizottság elé terjeszteni, amely előírná, hogy a nagyvállalatok felügyelő bizottságainak legalább 40 százalékban nőkből kell állnia - értesült hétfőn uniós diplomáciai forrásból az MTI.
A hétvégén teljessé vált a Bajnokok ligája csoportselejtezőinek részvevői köre. Az előselejtezőből az egriek csoportjába grúz, a szegediekhez fehérorosz csapat került. A mieink szeptember 26-án játsszák első meccsüket, hazai pályán.
A Real Madrid és a Barcelona úgy tűnik a következő hetekben nem csak a pályán fog csatázni egymással: a hírek szerint mindkét spanyol óriás kinézte magának a Getafe középpályását, Abdel Barradát.
Több mint egymilliárd forintot csoportosítanak át az államosított kórházak dolgozóinak ez évi bérkompenzációjára - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb, hétfői számában megjelent kormányhatározatból.
Csütörtöktől vasárnapig tart a Kabóca Bábszínház évadnyitó mesefesztiválja a veszprémi helyőrségi klubban, ahol az előadások mellett koncert, interaktív játék és mesebusz is várja a családokat.
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozatában a kormány 1,1 milliárd forintot csoportosít át az államosított kórházak dolgozóinak idei évi bérkompenzációjára. Az Orbán Viktor miniszterelnök...
Tíz taggal, a nyári londoni játékokon aranyérmes magyar sportolóval bővült hétfőn az Olimpiai Bajnokok Klubja, amely a Hadtörténeti Múzeumban tartotta klubnapját.
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol autóversenyzője az utóbbi húsz év legjobb Forma-1-es pilótája - mondta Flavio Briatore, a Renault volt csapatfőnöke.
Rendkívüli tájékoztatást adott ki hétfő este a Magyar Telekom a Fővárosi Törvényszék szeptember 17-i, 900 MHz-es frekvenciaárverést lezáró hatósági határozatával kapcsolatban. Közleményében megemlíti...
A Rába menedzsmentje a múlt heti "ígéretét" beváltva ezen a héten tovább vásárolta a társaság részvényeit. Az indoklás szerint a kedvező stratégiai kilátások, a cég piaci és pénzügyi pozícióinak...
Csökkentett hangerővel, félhomállyal, pelenkázóasztallal, bébiétel-melegítési lehetőséggel várja csütörtök délelőttönként az egy évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőket a budapesti Kino mozi.
Összesen 8,3 milliárd forintra nőhet a Magyar Állami Operaház jövő évi támogatása. Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára jelentette be a dalszínház évadnyitó társulati ülésén.
Erős ellenérzést váltott ki Líbiában, hogy az Egyesült Államok pilóta nélküli katonai felderítő repülőgépekkel kutat Chris Stevens líbiai amerikai nagykövet és másik három amerikai gyilkosa után.