2012. szeptember 17. hétfő

szept. 17
6:45
Alig marad funkció a KÖH utódszervezetében (Spa Trend Online)
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ néven szervezik át a múlt kedden megszüntetett Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt. Legalábbis azt, ami megmaradt belőle, ugyanis a hatósági jogkörök a kormányhivatalokhoz kerülnek, míg - információink szerint - a teljes építésügy, beleértve tehát a műemléki és régészeti ügyek felügyeletét is, a Belügyminisztériumba kerül.
szept. 17
6:47
Röpül, mint a szél (Spa Trend Online)
Először jött az egyik jó hír. A szakmai bizottság Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét nevezte be a nagy nemzetközi Oscar-versenybe. Azaz Magyarország Fliegauf munkáját szeretné bejuttatni az Oscar-jelöltek közé az idegen nyelvű filmek kategóriában. Aztán jött a másik jó hír. A Csak a szél ott van az Európai Filmakadémia 47-es listáján is.
szept. 17
6:49
Elkészült a Nemzeti igazgatói pályázata (Spa Trend Online)
A múlt héten elkészült a Nemzeti Színház igazgatói pályázatának megszövegezése - mondta L. Simon László kulturális államtitkár vasárnap a teátrumban. A kiírásban elvárásként egyaránt megjelenik a színházi hagyományok ápolása és az új utak keresése. Szerinte az Alföldi Róbert vezette teátrum az utóbbi években megfelelt ezeknek a követelményeknek.
szept. 17
8:51
"A mi osztályunk" a legjobb előadás (Spa Trend Online)
A Katona József Színház A mi osztályunk című produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhe gálaestjén vasárnap a Nemzeti Színházban, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját nyújtották át.
szept. 17
14:33
Zöld jelzés a megyei múzeumi rendszer feldarabolásához (Spa Trend Online)
Ilyen horderejű változás még nem volt a múzeumi rendszerben - mondta L. Simon László a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára a múzeumi törvény módosításnak vitáján a kulturális bizottsági ülésén.
szept. 17
16:03
Örökségünk vonzásában (Spa Trend Online)
Bár az eseményt szervező hivatalt épp megszüntették, a társadalom szereti és kíváncsi a kulturális örökségére, hiszen ismét sorok kígyóztak országszerte a műemlékek előtt a hétvégén megtartott Kulturális Örökség Napjai (KÖN) alkalmából. A Pál utcai fiúk nyomába induló sétán meg annyian gyűltek össze, hogy forgalmi dugót okoztak.
szept. 17
16:21
Zelnik István: kétséges, hogy hazakerül-e a Seuso-kincs (Spa Trend Online)
Sehol nem ismerik el külföldön a Seuso-kincsekre vonatkozó magyar jogigényt, így az értékes késői római ezüsttárgyak forgalomképesnek számítanak - hangsúlyozta Zelnik István műgyűjtő az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában, amelyben sajnálatát fejezi ki, amiért a magyar állam nem vette igénybe az általa felajánlott segítséget.
szept. 17
16:39
Több forrás jut a megyei kulturális intézményrendszernek (Infostart)
Összesen 17,6 milliárd forintot szán a kormány 2013-ban a múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatok finanszírozására.

Keresés