Múlt pénteken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársai a Nemzeti- Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Főigazgatóság járőreivel közösen összehangolt ellenőrzést végeztek két helyszínen is a fővárosban. A rajtaütésszerű vizsgálat eredményeként mintegy 4,5 mázsa termék megsemmisítését, további, közel 45 tonna élelmiszernek pedig a forgalmi korlátozását kellett elrendelni....
A város összes romatelepét kiürítené, a kilakoltatott romákat pedig gazdálkodásra, hagyományos mesterségeik űzésére fogná Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester. Az elöljáró a romák által kért szociális lakások helyett inkább szolgálati lakásokat adna a frissen végzett diplomások számára.
Az előző heti szárnyalást követően az irányadó nyugat-európai piacok is csökkenéssel indították a kereskedést, mely során egyetlen fontosabb makroadat várható ma az Egyesült Államokból. A hét további...
Megemelte a Salman Rushdie indiai-brit író fejére kitűzött vérdíjat egy iráni alapítvány. Rushdie-t már korábban meg akarták ölni egy műve miatt, amely a muszlimok szerint „sérti” a vallásukat.
Noha a Mazda MX-5 a hamarosan debütáló új generáció érkezéséig kissé kiöregedett hajtásláncaival, s régóta ismert megjelenésével is hősiesen tartja pozícióit, a típus azért hordoz magában néhány hátrányt is, s lévén, hogy a világ legnépszerűbb roadsteréről beszélhetünk, a nyitott tetejű autó immáron közel alkalmatlan arra, hogy különösebb feltűnést kelthessünk vele. Mindezek fényében persze joggal…
A DVSC vasárnap magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd felett, Kondás Elemér elégedetten, Marco Rossi csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint, a megtett távolsággal arányos, elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges közbeszerzési pályázat kiírása már idén lezárulhat. A kormányzat változatlanul jövő júliusban vezetné be az e-útdíjat, így a közbeszerzésen induló pályázóktól azt várja, ehhez igazodjanak.
Az új kiskereskedelmi részleg vezető tanácsadóval bővül a CBRE csapatánál. Az ingatlan-tanácsadó cég budapesti irodájához szeptemberben csatlakozott Koroknai Szabolcs. Koroknai Szabolcsot a CBRE új...
A megváltozott gazdasági és finanszírozási környezetben jelentősen visszaesett az ingatlanpiac teljesítménye is, bár a visszaesés nem minden területen egységes. Ahogy mára egyértelműen eltérő...
A viharos szakítás után egy 4,4milliárd dolláros (majdnem 1 milliárd forintos!) házzal akarja kibékíteni exét Johhny Depp (49). A házról már fotók is nyilvánosságra kerültek, nálunk megnézheted őket.
Az elavult infrastruktúra lecserélését, informatikai alapú nyilvántartást, digitális füstgázmérőket és kéményellenőrző kamerákat is tartalmaz az az Európai Unió által is támogatott átfogó fejlesztés, amellyel a Magyar Kémény Kft. a hazai áldatlan kéményállapotokon igyekszik javítani.
A KSH által előzetesen közzétett adatok szerint 2012 első hét hónapjában 51 583 gyermek született, 3,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 77 418 volt, ami 1,2 százalékos emelkedést jelent a 2011. január–júliusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 25 835 fő volt, 872-vel kevesebb az egy évvel korábbinál.
Kilencről három hónapra esett az álláskeresési támogatás időtartama tavaly szeptembertől, míg a munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap volt a KSH legutóbbi adatai szerint. Megnéztük, továbbra is érvényes-e az a megállapítás, hogy az uniós tagállamok közül hazánk folyósítja a legrövidebb ideig a munkanélküli segélyt, és ellátási rendszerünk továbbra sem veszi-e figyelembe a ledolgozott évek…
Gyakorlatilag meztelenül szállt ki kocsijából egy nő, miután hosszas autós üldözés után a rendőröknek sikerült megállítaniuk. A pucér fogócska sokba került az egyébként szemrevaló lánynak: 18 hónap börtönt kapott.
Az Aranyközpont csődje ismét ráirányította a figyelmet a hazai befektetési aranypiac szabályozatlanságára. A fizikai aranybefektetés ugyan számos tulajdonságában pénzügyi eszközként viselkedik,...
A potenciális ügyfelek érdeklődésére, megnövekedett igényre tekintettel újraindította a a CIG Pannónia a Pannónia Alkony Életbiztosítás elnevezésű terméke értékesítését - közölte a társaság. A...
A koreai autógyártó-óriás kompakt modelljének háromajtós változatát a kapuit két hét múlva megnyitó Párizsi Autószalonon fogja leleplezni. A típus érdekessége, hogy az előző generációból nem készült ilyen változat, így az újdonság az első háromajtós Hyundai i30, és egyben az i30-család harmadik tagja. Különben a testvérmodell (formára) dinamikusabb változata, a technikájában teljesen azonos Kia…
Az OTP Bank Liga 7. fordulójában az MTK 3-0-ra nyert az Egri FC ellen. A találkozót követően a triplázó Tischler Patrik értékelt a klub hivatalos honlapjának.
A Győri ETO elleni mérkőzésen két új névvel is találkozhattak a szurkolók a PMFC-MATIAS keretében. Nicolas Ceolin kezdőként-, míg Aleksandar Stoimirovic csereként lépett pályára a Pécs színeiben.
A PSZÁF közel 44 millió forint visszafizetésére kötelezte az AXA Bank fióktelepét 380 fogyasztó javára, s 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki, mivel a szolgáltató e jelzáloghiteles ügyfélkörével törvénytelenül fizettetett be előtörlesztési díjakat. A hatóság további 1 millió forint bírságot is kivetett, mivel az AXA tucatnyi termékhirdetményében megtévesztő, a jogszabállyal…
Vitatott téma a szakértők közt, hogy az elhízás növeli-e a pajzsmirigy betegségek rizikóját, vagy a pajzsmirigy betegségeinek egyik tünete lehet-e a gyarapodó súly. Dr. Görömbey Zoltán endokrinológus a gyanú esetén szükséges kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Az Aranyközpont csődje ismét ráirányította a figyelmet a hazai befektetésiarany-piac szabályozatlanságára. A fizikai aranybefektetés ugyan számos tulajdonságában pénzügyi eszközként viselkedik,...
A NAV új szolgáltatásának köszönhetően mindenkinek lehetősége van arra, hogy megnézze kedvenc civil szervezetének, választott egyházának idén hányan ajánlották fel személyi jövedelemadójuk 1 százalékát. A táblázat ezen kívül azt az összeget is tartalmazza, amelyhez a kedvezményezettünk – köszönhetően saját rendelkező nyilatkozatunknak is – hozzájuthat.
Szeptember második felében írhatja ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megtett távolsággal arányos, elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzését célzó tendert; mivel a közbeszerzés indítását korábban is erre a hónapra ütemezték, így nincs érdemi csúszás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére.
A héten felerősödhet a vállalati hírek szerepe; sztrájk miatt 100 millió eurót meghaladó kárt szenvedett a Lufthansa; itthon piacra léphet a negyedik mobilszolgáltató.
Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága hétfői ülésén általános vitára alkalmasnak találta a Polgári törvénykönyvről (Ptk.) szóló törvényjavaslatot, amely a munka világában is hoz néhány újdonságot.
Az ORFK szerint sokkal több kerékpárt lopnak el ősz elején, mint az év többi hónapjában, ráadásul ekkor a kerékpárosok által okozott balesetek száma is számottevően megemelkedik. Bevezettek egy kerékpárosoknak szóló biztosítást, mely lopás és elemi kár esetén 50 és 250 ezer forint közötti értékben enyhíti az anyagi veszteségeket, és a kiegészítő balesetbiztosítás a személyi sérülésekre is…
Az álláskeresők száma alig csökkent augusztusban az előző hónaphoz képest, 526 900 fő volt regisztrált, miközben a munkaerőpiacon továbbra is mélypont közelben van az új állások száma - elemzi a Protfolio.hu a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss adatait.