A bank igazgatótanácsa három fejlesztési programot hagyott jóvá Jordánia, Tunézia és Marokkó számára, és hamarosan várható az első egyiptomi EBRD-befektetések végrehajtása is.
Megérkeztek az első, kiszivárogtatott képek a Dacia Logan második generációjáról. Az újdonság teljes valójában a jövő heti Párizsi Autószalonon mutatkozik be, de már így is sokat lehet tudni róla.
A Mercedes-Benz már korábban is kacérkodott környezettudatos hajtáslánccal szerelt B-osztállyal, ezúttal viszont az új, Kecsekeméten gyártott generáció premierjét követően viszonylag hamar tisztázták az irányvonalat, ami az elektromos hajtás felé mutat. Ennek jegyében érkezik az új B-osztály Electric Drive koncepció Párizsba.
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt állt bíróság elé Gyöngyösön egy gyöngyöspatai roma férfi, akit azzal vádolnak, hogy tavaly áprilisában megrugdosta a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyik szimpatizánsát.
A palesztinok nem akarnak békét - jelentette ki az amerikai republikánus elnökjelölt egy kampányadomány-gyűjtő találkozón titokban rögzített videofelvételen, amelynek újabb részleteit kedden szivárogtatták ki az amerikai médiában.
Részlegesen regionális státust kapott a magyar nyelv a Beregszászi járásban: a járási tanács (közgyűlés) képviselőinek túlnyomó többsége kedden megszavazta az ukrán nyelvtörvény kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó egyes rendelkezéseinek helyi szintű alkalmazását.
Álomszerűen kezdett a Montpellier az Arsenal ellen a BL-ben. A 9. percben megszerzett vezetés azonban csak tíz percig tartott: három perc alatt fordítani tudott az Arsenal.
A 2012-es Párizsi Autószalonon a BMW többek között M Performance kiegészítőkkel hívogatja a látogatókat, amely a látványt fokozó kiegészítők mellett teljesítmény-fokozó csomagot is tartalmaz. Ezeket az 1-es háromajtós verziójához, illetve a 3-as Touringhoz teszik elérhetővé, míg a teljesítménynövelés a 20d motoros modellekre vonatkozik.
Bombaformában kezdte a Bajnokok Ligáját a Paris Saint-Germain. Carlo Ancelotti csapata 3-0-ra vezet a rutinosabb BL-résztvevő ukrán Dinamo Kijev ellen.
A napokban vált hivatalossá, hogy a Párizsi Autószalonon találkozhatunk először a Citroën C3 Picasso és a Nissan 370Z frissített változatával. Bár a két típust meglehetősen nehéz egy kalap alá venni, olyannyira apró változásokról számolhatunk be, hogy még szinte néhány sor is túl sok a módosítások felsorolásához.
Younes Belhanda meglehetősen magabizotsan végezte el a Montpellier büntetőjét az Arsenal elleni meccs 9. percében. A panyenkás módi bejött, vezetett a Montpellier.
Alig néhány órája írtuk meg Olvasóinknak, hogy a második generációs (vagy nevezhetjük akár alapos frissítésnek) Logant a mai nap folyamán leleplezte a francia vezetés alatt álló román márka, a Dacia máris bejelentette második új modelljének érkezését. Az alaposan átdolgozott Sandero a Logannal együtt teljes pompájában alig másfél hét múlva, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség…
Az olaszok két határozott és módfelett öntudatos alakjának történetét talán mindenki ismeri, hiszen igencsak ritkaságszámba megy, hogy egy műszaki meghibásodás olyan áradatot indít el, ami végül felépít egy egész gyárat. Tanulságul szolgáljon hát mindenkinek, hogy a düh és a felháborodás erejét sosem szabad lebecsülni, mert ezek még a legkevésbé motivált és szerény emberből is igazi romboló…
Az új választási eljárási szabályok alapján a Nézőpont Intézet szerint erősödhet a választói részvétel jelentősége, a feliratkozás pedig könnyen hozzáférhető és nyitott lesz, mivel több módon és hosszú ideig lehet majd regisztrálni.
Azonnali hatállyal kirúgta tagjai közül Benny Ragner képviselőt a Dán Néppárt, mert a politikus verekedésbe keveredett, amely során beleharapott az egyik eladóba is egy pizzériában. Először tagadta a vádakat, de a biztonsági kamera rögzítette az eseményeket.
A 20 éves Richard Cimino betört egy házba Pennsylvaniában, majd menekülés közben kiugrott egy ablakon és kannibál támadásba kezdett az utcán. Az áldozatának sikerült elmenekülnie, ő értesítette a rendőrséget.
Eséssel indult a tegnapi kereskedés az amerikai tőzsdéken azután, hogy a múlt héten 2007 óta nem látott szinten járt az S&P 500 index. A befektetők továbbra is aggódnak az európai adósságválság...
A magyar férfi asztalitenisz-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett a osztrák csapattól a jövő évi Európa-bajnokság selejtezősorozatának keddi második fordulójában, Dunaújvárosban.
A pszichiátria egyik legproblematikusabb területe az öngyilkosság. Nem önálló betegség, mégis talán az egyetlen olyan pszichiátriai vonatkozású esemény, ami a beteg halálával végződhet.
Módosították az egyes egészségügyi ellátások új minimumfeltételeit tartalmazó rendeletet, s egyúttal meghosszabbították az azoknak való megfelelés határidejét is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számából.
A B jelű négyesben két mérkőzéssel rajtolt a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 2012/2013-as idénye. Az Arsenal idegenben tudott nyerni, míg Schalke Görögországban nyert.
A C-csoportban az újonc Málaga fogadta a Zenitet, míg a Milan az Anderlechtet. Előbbi simán nyert otthon, utóbbi alaposan megszenvedett a belgák ellen.
Ronaldo 89. percben szerzett góljával hátrányból fordított és nyert a Real Madrid a Manchester City ellen a Santiago Bernabéuban, pedig az angolok kétszer is vezettek a királyi gárda ellen.
A Paris Saint-Germain simán verte meg a Dinamo Kijevet a Bajnokok Ligája A-csoportjában, melyben az FC Porto idegenben szerzett három pontot a Dinamo Zagreb ellen.
A belügyminiszter szerint hivatalba lépésekor változtatni kellett a jogszabályokon, a rendőri vezetőket pedig az átszervezés keretein belül nem elbocsátják, hanem más beosztásba kerülnek.
A címet évente legfeljebb 100 embernek adományozhatja a nemzetgazdasági miniszter, az erről szóló okleveleket az éves Külpiaci Értekezlet keretében adják át.
Hazai pályán kivívta a győzelmet a Borussia Dortmund, mely 1-0-ra győzte le az Ajax csapatát a Bajnokok Ligája D-csoportjában. A másik páros elképesztő hajrában végül a Manchester City vesztett.