A hétvége után újabb Japán-ellenes tüntetések robbantak ki Kínában, amelynek nyomán több japán érdekeltségű gyár korlátozta működését, az országban élő japánok pedig nem merészkedtek az utcára. A tiltakozás kiváltó oka területi vita egy szigetcsoportról, amelyet a japán kormány megvett magántulajdonosától. A tüntetések egyes cégek hitelbesorolását is fenyegetik.
A fővárosnak még bruttó 1,2-2 milliárd forintot kell költenie a Duna-parti CET-épületegyüttesre az építkezés befejezéséhez. A javítás még két évig eltarthat. A beruházó szerint a többletköltség és az átadási határidő is eltúlzott.
Új fejlesztésekkel készül a Caterham F1-es csapata a Szingapúri Nagydíjra. Új első szárny lesz, amelytől teljesítmény javulást várnak a csapat mérnökei.
Angol lapértesülés szerint a Chelsea januárban szeretné leigazolni Marouane Fellainit, az Everton belga középpályását. A 24 éves futballista más csapatok érdeklődését is felkeltette.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) közös demonstrációra hívja a "demokratikus ellenzéket" és a civil szervezeteket október 23-ra - jelentette be Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke kedden Budapesten.
Gyergyák György az Állami Nyomda igazgatóságának elnök-helyettese, a BNP Paribas, mint befektetési szolgáltató közreműködésével 2012. szeptember 17-én 16 770 darab Állami Nyomda Nyrt. által...
A fővárosi közösségi közlekedés ma a kőkorszakban van, de az űrkorszakba kell eljutnia - mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes....
Elindult a korrekció a Molban, és visszatesztelte az árfolyam a legutóbbi Fókuszban írt szintet, ezért érdemes vételekkel a piacra lépni. A papír technikai és fundamentális képe továbbra is kedvező, ráadásul a finomítói környezet is kiemelkedően jó, évek óta nem látott szinten ért el a finomítói marzs nagysága is, ami pedig a fundamentumokat támogatja. Ráadásul az iraki kormány is rábólintott a…
Budapest — Ki mondja, hogy a szép lányok nem lehetnek okosak? A Fitparádé sztárjai nemcsak szépségükkel, hanem eszükkel is leveszik a férfiakat a lábukról.
A kétszeres paralimpiai bajnok úszó Sors Tamás szerint nem szerencsés, hogy különbséget tesznek az ép és sérült sportolók díjazásában. Az olimpián győztes versenyzők 35 millió forintot, a paralimpián elsők 23 milliót kapnak.
Szeged—Drezda — Egyre rejtélyesebb annak a két szegedi fiatalnak az ügye, akik közül az egyiket, S. Pétert (25) egy német vonaton kapcsolták le kedden a rendőrök.
Angol lapértesülések szerint horrorfilmbe illő módon öltek meg egy brit bokszolót Nagy-Britanniában. A szigetország egykori bajnokának feldarabolt holttestét tegnap találták meg.
Felfegyverkezve, csoportosan, a köznyugalmat súlyosan sértő módon elkövetett garázdaság miatt állt bíróság elé kedden Gyöngyösön egy gyöngyöspatai roma férfi, akit azzal vádol az ügyészség, hogy az elmúlt év áprilisában megrugdosott egy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel szimpatizáló fiatalembert.
A felügyelet fogyasztóvédelmi célú tevékenységéről készült jelentés ismerteti, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) jelzése alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi eljárás keretében intézkedést alkalmazott két céggel szemben a második negyedévben, mivel nem teljesítették együttműködési kötelezettségüket a PBT előtt indult eljárás során.
Könnygázt vetett be a pakisztáni rendőrség kedden az északkelet-pakisztáni Pesavárban az amerikai iszlámellenes film miatt felvonult mintegy kétezer tüntető ellen.
A foglalkoztatottak számának csökkenése miatt is több pénz szükséges a szakképzésre, amelybe az eddiginél nagyobb arányban kell bevonni a cégeket is - hangsúlyozták kedden Budapesten közös sajtótájékoztatójukon Gúr Nándor és Sós Tamás szocialista parlamenti képviselők.
Budapest — Nemzetközi elfogatóparancsot kellene kiadni Magyarországnak a baltás gyilkos Ramil Safarov ellen – erről Róna Péter (70) jogász, közgazdász beszélt a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
A kormány a harmadik negyedév után felülvizsgálja idei makrogazdasági prognózisát, és valószínűleg ront az idei, stagnálás közeli növekedési várakozásán; az idei költségvetési hiánycél azonban nincs veszélyben - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Dow Jones hírügynökségnek adott interjúban kedden.
London — Az idén megütöttük a főnyereményt! – nyilatkozta Kevin Wood, a New Wimbledon Theatre vezetője, amikor bejelentette a karácsonyi szezon meglepetését: Priscilla Presley (67) elvállalta a gonosz királynő szerepét a Hófehérke és a hét törpe pantomimváltozatában.
A kormányzati intézkedések 2011-ben a honvédséget és a rendőrséget egyaránt a működőképesség határára sodorták; a katonák bérük öt százalékát elvesztették; egyedül a TEK virágzik - ennek ellenére a jövő évi büdzsé még tovább kurtítja a HM és a BM pénzeit.
Sok magyar számára a gazdasági fellendülés "tündérmeséje" inkább csak egy képzelgés, mint valós lehetőség - írja a Reuters. Hozzáteszi, hogy mindenesetre csak az idő mondja majd meg, hogy a kormány...
Előreláthatólag október 23-án, gyorsított eljárásban tárgyal az Európai Unió Bírósága arról az ír beadványról, amely arra keresi a választ, hogy az Európai Unió szerződésével összhangban született-e a döntés az Európai Stabilitási Mechanizmus létrehozásáról - tudatta kedden a törvényszék.
Magyarország — Nem veszélytelen időtöltés az internetes közösségi oldalak látogatása: könnyel elveszítheti az állását például facebookozás miatt, aki meggondolatlanul viccelődik feletteseiről.
Az index.hu információi szerint a fővárosnak még bruttó 1,2-2 milliárd forintot kell költenie a Duna-parti CET-épületegyüttesre az építkezés befejezéséhez.
Miskolc — Megérkeztek a múlt héten igazolt Rudolf Gergely (27) papírjai Olaszországból, így már csak Sisa Tibor (51) edzőn és a DVTK szakmai stábján múlik, hogy a labdarúgó-NB I legértékesebb játékosa, a transfermarkt.de által 1,75 millió euróra (495 millió forintra) taksált csatár mikor léphet pályára újra a honi élvonalban.