Az augusztus végi két hasonló döntés után újabb kaposvári bírót helyezett vissza tanácsvezetői tisztségébe kedden a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság; nem jogerős döntésével azt mondta ki: jogellenes volt a köztársasági elnöknek a bíró életkora miatti felmentő határozata.
Még az ősszel elkészül a felsőoktatási intézmények finanszírozásának átfogó szabályozása - közölte az új felsőoktatási helyettes államtitkár. Maruzsa Zoltán szerint elengedhetetlen az intézményrendszer bevételi oldalának növelése, önfenntartó képességének és átláthatóságának erősítése.
Az iPhone 5-ös telefonok megjelenése miatt lépték át az Apple-részvények a 700 dollárt (pontosan 702,08 dolláron zártak), miután az előrendelések már az első napon meghaladták a 2 millió készüléket.
A foglalkoztatottak számának csökkenése miatt is több pénz szükséges a szakképzésre, amelybe az eddiginél nagyobb arányban kell bevonni a cégeket is - hangsúlyozták szocialista parlamenti képviselők.
Bohócnak és paprikajancsinak nevezte Torgyán Józsefet tegnap a fideszes Kósa Lajos. A volt kisgazda elnök este már az egyik televízióban vágott vissza. Előtte lapunknak beszélt.
A kormány által benyújtott költségvetés szerint 2013-ban 250 ezer embernek adnak közmunkát, amellyel növelik az így foglalkoztatottak létszámát, valamint mérséklik a legnehezebb helyzetben lévő réteg szociális kiszolgáltatottságát. A Policy Agenda heti elemzésében a tavalyi és idei adatok alapján vizsgálta, hogy valójában milyen lehetőséget ad a közmunka azok számára, akiknek ez az egyetlen…
Egy uniós jelentés szerint csak nagyon kevés anya képes arra, hogy a titkolt szülés után elmenjen, vagy a kisebb településekről elutazzon az inkubátorokhoz.
A nyilvánosságra hozott szakiskolai kerettanterv szerint a szakmunkásképzők diákjainak a jövőben nem kellene felelniük és dolgozatot írniuk, hanem az órai munka alapján kapnának jegyeket - írta a Magyar Nemzet (MN) szerdán.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A közelmúltban benyújtott parlamenti határozattervezet szerint a belga labdarúgóklubok közmunkával büntethetik azokat a szurkolókat, akik erőszakos cselekedetekkel zavarják meg a stadionok rendjét.
Rekordárfolyamon, 701,9 dolláron zártak kedden az Apple részvényei - a cég tőzsdei értéke ezzel már 658 milliárd dollárra emelkedett, miután a cég legújabb telefonjáért valóságos roham kezd kibontakozni. Nem csak az iPhone 5 sikerei hizlalják az árfolyamot: a Samsung ellen a jogi terepen is jól teljesít az Apple, az iPad új, kisebb változata pedig még meg sem jelent.
Az utóbbi idők legnagyobb armadája vonult fel a Perzsa-öbölben, arra a lehetőségre készülve, hogy Izrael még az amerikai elnökválasztások előtt megtámadja Iránt. A felvonuló repülőgép-hordozókon becslések szerint több harci gép van, mint amennyit az iráni légierő hadrendbe tud állítani.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2012. szeptember 18-án 3.962 darab törzsrészvény került értékesítésre az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Ezzel egyidejűleg Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, OTP részvény-tulajdona 3.962 darabbal nőtt, így Bencsik László tulajdona az OTP Bank által kibocsátott törzsrészvényből 6.462 darabra (0,0%)…
A jövőben jelentkező problémákat eredményezhet a nemzetgazdasági miniszter szerint a családi adókedvezmény KDNP által javasolt kiterjesztése, amelynek maradéktalan megvalósítása a jelenlegi számítások szerint mintegy 48 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek.
Meztelen őrült randalírozott a kínai Hefeiben. A férfi boxeralsóban sétált ki az úttestre, majd teljesen levetkőzött. A forgalom fél óráig állt, eközben a férfi lenyalta húsz autó szélvédőjét.
Együttműködési megállapodást írt alá a LIGA Szakszervezetek az Ipartestületek Országos Szövetségével (IPOSZ) és a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetségével kedden Budapesten.
Az orosz megtakarítási piacon a második negyedévben tovább folytatódott a kockázatok csökkentése a portfóliókban, a kétszámjegyű betéti kamatoknak miatt a részvények felől a betétek felé súlyoznak át...
Vas megyében a munkaviszonyból származó átlagos havi bérjövedelem megközelíti a 146 ezer forintot. Ez 7 ezer forinttal több az előző évinél, de még így is elmarad a 158 ezer 600 forintos országos átlagtól.
Újra jelentős mértékben rontotta az idei évre vonatkozó termelési tervét a Magyar Suzuki Zrt. - számolt be a Napi Gazdaság. Ennek, valamint az egyműszakos termelésre történő átállásnak az elsődleges...
A világgazdasági válság kitörése óta tovább növekedett a németek vagyona, ugyanakkor a szegények és a gazdagok közötti szakadék is nőtt - derül ki egy kormányzati kimutatásból, amelyet a Süddeutsche Zeitung ismertetett kedden.
Újra emelkedő pályára kerültek az irányadó távol-keleti indexek, miután a japán jegybank jelentős mértékben növelte a gazdaságélénkítésre fordítandó forrásokat, és a nullszinteken levő irányadó...
Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közöl legfrissebb, szerdán utcára kerülő számában a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap. Ezt a kiadvány igazgatója, a karikaturista Charb jelentette be egy keddi televíziós adásban, az iTélé csatornán. Szerinte a rajzok nem lesznek provokatívabbak a laptól megszokottaknál.