A békéscsabai Jókai Színház és 15 békés megyei középiskola immár második alkalommal rendezi meg Ádámok és Évák Ünnepe címmel a középiskolák színészcsoportjainak közös kőszínházi bemutatóját a nagyszínpadon, a nyitó rendezvényt pénteken, a magyar dráma napján tartják.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége szerint az ágazatot érintő augusztusi árrés-átcsoportosítás miatt csaknem megduplázódott a kilátástalan helyzetbe került gyógyszertárak száma.
Az eurót 283,80 forinton jegyezték délután négykor a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 284,37 forint és az éjszaka többé-kevésbé tartott 283,21 forintos szint után.
Brandon Wood amerikai elit egyetemről érkezett az Alba Fehérvárhoz próbajátékra. A 23 éves, 2-1-es poszton bevethető játékos a Michigan State University-n végzett.
A Kínával szemben 1989 óta érvényben lévő európai fegyverembargó fenntartásán sajnálkozott a kínai miniszterelnök a csütörtökön Brüsszelben megkezdődött 15. EU-Kína csúcstalálkozón.
Nem lehet megtartani a jövő szerdára tervezett Eger-Ligamus Tbiliszi vízilabda BL-csoportmérkőzést, mert a sorsolás és a meccs között lévő rövid idő kevés arra, hogy a grúz csapat megszerezze a magyarországi utazáshoz szükséges vízumokat.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár csütörtökön ismertette a legfeljebb másfél évre adható lakhatási támogatás rendszerét. A támogatás akkor jár, ha a minimum három hónapja álláskeresőként nyilvántartott igénylő lakóhelye és új munkahelye legalább száz kilométerre van egymástól.
Az elmúlt években Magyarországon is elterjedtek a helyi pénzek, mint a soproni kékfrank, vagy a rábaközi tallér. Nagy-Britanniában ezt (is) sokkal stílusosabban csinálják....
Az elhúzódó gazdasági válság a nyugdíjrendszerekre is nyomást gyakorol, egyetlen pillér sem tudta magát függetleníteni, ami azt jelenti, hogy mind az állami, mind a tőkésített magánpillérben...
A lassuló kínai gazdaságot tükrözõ újabb ma hajnali adat határozottan rontotta a nemzetközi befektetõi hangulatot az ázsiai kereskedés során és ezt fokozta a reggeli, vártnál jóval...
A kormány nem akar kivonulni a felsőoktatás támogatásából. Az emberi erőforrások minisztere képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában hangsúlyozta, olyan, hosszú távon is fenntartható modell kiépítése a cél, amely nem igényel folyamatos újrafinanszírozást.
Az euróövezeti döntéshozók legutóbbi nyilatkozatai alátámasztják a Fitch Ratings azon nézetét, hogy az euróövezet fennmarad - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban ismertetett elemzésében.
Budapest - Szulák Andrea mindennap hálát ad istennek, hogy olyan csodálatos gyermeke és párja van, mint Rozina és Gábor. A párja vállalkozó és főiskolára is jár, mégis igyekszik mindenben partnere lenni az énekesnőnek.
Peking–Tokió — Zászlóégetők, utcai tüntetők mellett kebelfestő művészek is bekapcsolódtak Kína-szerte az egyre nagyobb méreteket öltő Japán-ellenes tüntetésekbe.
A szocialisták életszerűtlennek tartják a lakhatási támogatás tervezett szabályait Tóbiás József, a párt frakcióvezető-helyettesének csütörtöki nyilatkozata szerint.
A nyitást követően a negatív tartományba kerültek az európai piacok, ahonnan zárásig sem tudtak korrigálni. A vezető hazai benchmark 0,3 százalékos csökkenéssel ment pihenni. A tőzsdék a délután...
Ártatlannak vallja magát és koncepciós, súlyosan törvénysértő eljárásként beszélt bíróság elé állításáról Mesterházy Ernő másodrendű vádlott a Kecskeméti Törvényszéken csütörtökön, a Hagyó Miklós és 14 társa ügyében tartott tárgyaláson.
A jegybanki gazdaságélénkítő programok által keltett eufória mára már szinte nyom nélkül eltűnt, helyette újra aggodalmak merültek fel a világgazdaság növekedési kilátásait illetően. A forint a pesszimista hangulattal szembemenve erősödött nap közben.
Budapest — Noha négy lakóingatlana is van, Schmitt Pál egy bérelt lakásba költözött! Ezt a volt államfő a hot! magazin riporterének árulta el a Nemzeti Vágtán.
Schmitt Pál nyilvántartásunk szerint nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, nem jelentkezett a doktori iskola PhD képzésére, sem képzés nélküli fokozatszerzésre" - közölte a Semmelweis Egyetem csütörtök délután az Index megkeresésére.
A Kínával szemben 1989 óta érvényben lévő európai fegyverembargó fenntartásán sajnálkozott a kínai miniszterelnök a csütörtökön Brüsszelben megkezdődött 15. EU-Kína csúcstalálkozón.
Kövér László elfogadhatatlannak mondta csütörtökön Strasbourgban, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot a vörös csillag használatának büntetőjogi szankcionálása miatt.
Tagadta bűnösségét a Hagyó Miklós és 14 társa ügyében tartott tárgyaláson a másodrendű vádlott. Mesterházy Ernő a Kecskeméti Törvényszéken koncepciós és súlyosan törvénysértő eljárásként beszélt bíróság elé állításáról.
Egy vígjátékban is elfért volna Tommy Smith mozdulata az Ipswich Town - Wolverhampton Wanderers mérkőzésen. A hazaiak védője elesett, majd fejjel ért a labdába, de az a saját kapujába pattant róla.
Egy több évszázados, szinte elfeledett legenda, a kanizsai fejetlen fehér mén történetének ihletésére új látványosságokkal, patkófallal, szerelmesek terével és fájával gazdagodik a nagykanizsai Thúry György Múzeum.
Huszti Szabolcsot, a Hannover 96 labdarúgócsapatának magyar középpályását tartja eddig a Bundesliga legjobb nyári igazolásának a dpa német hírügynökség, amely terjedelmes interjút készített csütörtökön a futballistával.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szerint a szakiskolai kerettanterv-tervezet nem javasolja a feleltetés és a dolgozatírás elvetését, a sajtóban megjelent hírek tévedésen alapulnak.
Csaknem 1,7 milliárd forintnyi működési támogatást nyertek civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) által idén tavasszal kiírt pályázaton.
Az MSZP szerint a kormányzat mostani intézkedése, amelynek alapján a háziorvosi szakképesítés nélküli orvosok is vállalhatnának praxist, további bizonyíték arra, hogy "a helyzet tarthatatlan", és megfelelő bérezés nélkül nem oldódik meg - közölte Garai István Levente, a párt országgyűlési képviselője.