Az AAA Auto bejelentette, hogy a 100%-os tulajdonában lévő Automotive Retail Systems két új, egyedülálló rendszer fejlesztésén dolgozik, melyek az ügyfélkapcsolat menedzsment (CRM), a használtautó...
Az Országos Bírósági Hivatal féléves munkáját értékelte az InfoRádió Aréna című műsorában Handó Tünde, a testület elnöke, aki arról is beszélt, hogy fejleszteni kell a hazai jogi tájékozottságot.
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a BÉT honlapján közzétett tájékoztatása szerint a MOL Group Finance S. A. (MOL 100%-os leányvállalata) 1.000.000.000 dolláros kötvényprogramot állított fel a MOL garanciája mellett.
Meglehetősen kínos ügyről számol be a Blikk internetes kiadása. A lap cikke szerint Gyurta Dániel edzőjét, Széles Sándort érte sérelem, akit elfelejtettek kitüntetésre ajánlani, így egyedüliként ő nem részesült a megtiszteltetésben. Lapszemle.
Valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) október eleji közgyűlését követően lesz majd lehetőség érdemben folytatni a pénzügyi mentőhálóról szóló tárgyalásokat - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős miniszter az M1 Az este című műsorában szerdán.
Az Európai Bizottság azt javasolja: alkossanak uniós jogszabályt a nyugdíjjogosultságok átvihetőségére az uniós tagállamok között. Ez fontos eleme a munkaerő EU-n belüli mobilitásának.
Az ősz folyamán elkészül a felsőoktatási intézmények finanszírozásának átfogó szabályozása - közölte Maruzsa Zoltán új felsőoktatási helyettes államtitkár. A napokban zárul le az intézményfejlesztési tervek értékelése és a tanárképzés átalakításáról szóló kormányrendelet-tervezet társadalmi vitája.
Nem sokáig tartott a japán jegybank újabb gazdaságélénkítő programja generálta kedvező tőkepiaci hangulat a Távol-Keleten, az irányadó ázsiai indexek már lefele korrigálnak. A pesszimizmust az sem...
Fizessenek magasabb törlesztőrészletet azon államok lakosai, akiknek a környékén költségesebb és időigényesebb a lakások árverezése - javasolta az USA lakáspiaci szabályozó hatósága, a Federal...
A lassuló kínai gazdaságot tükröző újabb ma hajnali adat határozottan rontotta a nemzetközi befektetői hangulatot az ázsiai kereskedés során és ez mérsékelten az európai piacokra is átterjedt, így a...
Csütörtök reggel Ázsiában már elromlott a hangulat, így a magyar piac is csökkenéssel kezdheti a kereskedést, melyben csak a Magyar Telekom tarthatja magát - véli Soós Frigyes, az OTP üzletkötője. ...
Az amerikai jegybank agresszív értékpapír-vásárlási programja (QE3) túlzott kockázatvállalásra készteti a bankokat, így veszélyeztetheti az USA bankrendszerének stabilitását - erre figyelmeztetett...
Mosonyi György, a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke, 2012. szeptember 19-én 5000 darab MOL részvényt értékesített 18 528 forint/darab átlagárfolyamon a Budapesti Értéktőzsdén. A tranzakciót...
Az amerikai tartalékok jelentős emelkedése, és a szaúdi megnyilatkozások egyaránt hozzájárultak az olaj további zuhanásához, ez pedig jelentős szerepet játszott az árupiacok összesített negatív...
2012-ben 8%-kal nagyobb területen, az előző évinél 2%-kal kevesebb, 5,5 millió tonna kalászos gabona termett. A csökkenés elsődleges oka a kedvezőtlen időjárás volt. A termésátlagok - a zab...
Továbbra sem látszik az átütő erő a piacokban, egy kisebb korrekcióban a vételeket érdemes keresni, akárcsak ha áttörnének a fontos ellenállások. Mai elemzésünkben az Infineon mellett a Commerzbank...
Tíz év alatt a felére csökkent a magyarországi málna ültetvények mérete, de a többi bogyós gyümölcs, így a ribiszke, a szeder és az egres is eltűnőben van a hazai földekről....
Attól, hogy a választási regisztráció miatt még kevesebben fognak elmenni szavazni, még nem lesz legitimebb egy kormány – mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A kormány nemzeti konzultációja megbukott, az erre fordított pénzt inkább munkahelyteremtésre kellene költenie a kormánynak – ezt Székely Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A KSH ma közzétett adatai alapján az idei évben a tavalyinál 8,8 százalékkal nagyobb területen 5,5 millió tonna kalászos gabona termett, ami 2,2 százalékkal marad el az előző évitől. A csökkenés elsődleges oka a kedvezőtlen időjárás volt. A termésátlagok – a zab kivételével – elmaradtak az előző év adataitól. A búza közel 4 millió tonnás termésmennyisége 3 százalékos csökkenést mutat az előző…
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Jelentős árfolyam-eséssel kezdték a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 0,71 százalékos, míg a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 egyaránt 0,93 százalékos mínuszban állt a nyitás után néhány perccel. A BUX index 0,47 százalékkal 18.653,14 pontra csökkent nyitásban.
A Fidesz pártigazgatója szerint az előzetes választási regisztráció bevezetése nem érint alapjogokat és nem jelent előnyt egyetlen pártnak sem - Kubatov Gábor erről az M1 csütörtök reggeli műsorában beszélt.
A lassuló kínai gazdaságot tükrözõ újabb ma hajnali adat határozottan rontotta a nemzetközi befektetõi hangulatot az ázsiai kereskedés során és ez mérsékelten az európai piacokra is...
Csaknem 140 százalékos a hazai büntetés-végrehajtási intézmények átlagos telítettsége, a fogvatartottak száma nagyjából ötezerrel haladja meg a börtönök kapacitását....
A Rosneft várhatóan pénzzel és részvényekkel fizetne a brit BP-nek az orosz TNK-BP-ben lévő 50%-os részesedéséért, értesült a Financial Times. Szakértők szerint a tisztázatlan érdekviszonyok miatt...
A túl alacsony kamatkörnyezet miatt komolyan meg kell küzdeniük az amerikai vagyonbiztosítóknak azért, hogy képesek legyenek 10% fölötti tőkearányos megtérülést elérni - vélik a Citigroup elemzői a...
Varga Mihály bízik benne, hogy pozitív válasz érkezik a magyar kormány IMF-nek szerdán elküldött levelére, és a tárgyalások megállapodásoz vezetnek, de ehhez a valutaalapnak is engedni kell néhány kérdésben. A miniszter szerint van esély arra, hogy a levelében kifejtett intézkedések elegendőek a 2013-as költségvetésben tervezett hiánycél eléréséhez.
A spanyol kormány azt fontolja, hogy az Európai Uniótól kapott, legfeljebb 100 milliárd eurós bankmentő csomag egy részét kormányzati célokra használja fel - írta az El País napilap internetes kiadásában, kormányzati és euróövezeti forrásokra hivatkozva.
A korábbi 16,7%-ról 14,7%-ra csökkent a Mol-csoporthoz tartozó FGSZ Zrt. részesedése a Nabuccóban, írja a Magyar Nemzet. A lapnak Zsuga János vezérigazgató azt mondta, hogy a vállalat nem fizette be...
A hétszeres világbajnok Benedek Dalma szerb színekben folytatja pályafutását. A 30 éves kajakosnak augusztus óta szerb férje van, a házasságról szóló okmányokat már eljuttatta a magyar szövetségnek, és elköszönt klubjától, az MTK-tól - írja a Nemzeti Sport.
Már kora reggel elromlott a hangulat az ázsiai piacokon, így az európai nyitás sem sok jót tartogatott a befektetők számára. A régiós indexek a negatív tartományban kezdték a kereskedést, a BUX 0,8...
Az euróövezet magánszektora a Németországban mutatott javulás ellenére 2009 júniusa óta nem látott mértékű recesszióba került szeptemberben. Az euróövezeti kompozit beszerzőmenedzser index értéke 45,9 pontra csökkent az augusztusi 46,3 pontról a Markit Ecomonics előzetes adatai alapján. Az index alapján az euróövezet magánszektora már nyolcadik hónapja mutat zsugorodást.
A brazil labdarúgó-válogatott Neymar utolsó percben értékesített büntetőjével 2-1-re legyőzte az ősi rivális argentin együttest szerdán, a Goianiában rendezett barátságos mérkőzésen.
A kormány tervei szerint a 25 év alatti pályakezdők után a munkáltatónak két évig nem kellene szociális hozzájárulási adót fizetnie, új munkaerő-piaci adatbázist hoznának létre, ugyanakkor a minimálbér differenciálása jelenleg nincs napirenden. A terv végleges formája ma áll össze.
Bár a hivatalos álláspont szerint a Porsche új szuperautójának sorozatgyártására még egy évet kell várni, a Párizsi Autószalonon minden valószínűség szerint bemutatkozó 918 Spyder már a Nordschleife zöld poklát is megjárta.