2012. szeptember 21. péntek

szept. 21
15:39
Ezúttal az amerikai befektetők is örülhetnek (Portfolio)
Az amerikai piacokra is átragadt a kedvező európai tőkepiaci hangulat. Makroadatok híján az európai adósságválsággal kapcsolatos fejlemények valamint a vállalati hírek befolyásolják a mai hangulatot....
szept. 21
15:39
Gőgös: az oligarchák leginkább a nyilvánosságtól félnek (ATV)
A megpályázott mintegy tízezer hektár állami földterületnek 80 százalékát Fidesz-közeli érdekcsoportok nyerték – állapítja meg Ángyán József nemrég nyilvánosságra hozott jelentése, amely szerint a helyben gazdálkodó pályázóknak mindössze egynegyede jutott hozzá a gazdálkodásához alapvetően szükséges földterülethez.
szept. 21
15:41
Kiképzés alatt a jövő cigány értelmisége (Alternatív Energia)
A keresztény roma szakkollégiumok fontos feladata, hogy olyan, cigány identitásukat vállaló fiatalokat neveljenek, akik példaképei lesznek társaiknak - hangoztatta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben, az öt szakkollégiumot magába foglaló hálózat országos tanévnyitóján.
szept. 21
15:41
Kiosztották az anti-Nobel-díjakat (hirado.hu)
A citrom-Nobeleket valódi Nobel-díjasok adják át, de az előbbiekhez nem jár pénzjutalom, sőt, még útiköltségét is a díjazottnak kell állnia.
szept. 21
15:41
Dollárkötvény-kibocsátás követheti az IMF megállapodást (ProfitLine)
Továbbra is tartja magát az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ahhoz, hogy csak az EU/IMF-megállapodás után várható devizakötvény kibocsátás. Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese a Gazdasági Rádiónak azt mondta: egy novemberi hitelmegállapodás esetén 1 hónapon belül a piacra tudnának bocsátani egy, feltehetően dolláralapú kötvényt.
szept. 21
15:45
Timosenko az ukrán elnök megfékezésére kéri a demokratikus világot (Kripto Akadémia)
Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán kormányfő pénteken arra kérte a demokratikus országokat, hogy állítsák meg az általa diktátornak nevezett Viktor Janukovics ukrán elnököt.
szept. 21
15:51
Galliani szerint nem téma Allegri menesztése (Agroinform)
Meglehetősen gyengén, két vereséggel és közte egy győzelemmel kezdte az olasz bajnokságot az AC Milan.
szept. 21
15:57
Lenyírták a tömeggyilkost (Blikk)
Centennial — Megszabadították színes Joker-loknijaitól a Batman-lövöldözőként elhíresült James Holmest; a Denevérember bemutatóján 12 embert megölő és 58-at megsebesítő fiatal orvostanhallgató rövidre nyírt, festetlen hajjal jelent meg csütörtöki meghallgatásán.
szept. 21
15:57
El akarta vágni neje torkát Charlie Sheen (BorsOnline)
Nőverő sztárok 5. rész - A színész Hollywood ügyeletes botrányhőse lett az utóbbi években, de balhéi semmit nem ártottak népszerűségének. Pedig korántsem az a kedves, bohém fiú, akinek rajongói hiszik.
szept. 21
15:57
Féltik a jövőtől gyermekeiket a magyar szülők (Alternatív Energia)
A jövőre vonatkozó kilátásoktól, a nem biztonságos közlekedéstől, a kábítószerektől, a bűnözéstől és az idegenekkel való kapcsolattól féltik leginkább a magyar szülők a gyermekeiket - derül ki egy felmérésből.
szept. 21
15:57
Újra magyarul beszélnek majd Bagdadban (hirado.hu)
Magyarország megnyitja nagykövetségét az iraki fővárosban, Bagdadban - erősítette meg az MTI értesülését a Külügyminisztérium.
szept. 21
15:57
20 ezer közszolgát tesznek lapátra Horvátországban (Portfolio)
A költségvetési hiány csökkentése érdekében húszezer fővel tervezik csökkenteni a közszféra létszámát, ugyanis a bérek csökkentésére már nincs mód - mondta a horvát pénzügyminiszter, Slavko Linic a...
szept. 21
15:57
Weinek: minden önkormányzatist meg lehetne gyanúsítani (ATV)
Weinek Leonárd Zugló egykori SZDSZ-es polgármestere szerint ahogy őt meggyanúsították, úgy szinte bármelyik önkormányzati politikus ellen eljárás indulhatna tanácsadó alkalmazása miatt. A 2006 és 2010 közötti polgármester annak a büntetőpernek a pénteki második tárgyalásán tett vádlotti vallomást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, amely Hunvald György volt szocialista erzsébetvárosi polgármester…
szept. 21
15:59
Egymilliárdos lakoma (Blikk)
Bandar Seri Begawan — Egy héten át tart a brunei szultán lányának lakodalma, a vendégeket és a népes rokonságot a Borneó szigetén fekvő kis állam vezetőjének 1700 szobás palotájában szállásolják el addig.
szept. 21
15:59
Házi őrizetbe került Biszku Béla (Alternatív Energia)
Házi őrizetbe került Biszku Béla, miután a Fővárosi Törvényszék a korábban elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat szigorúbb kényszerintézkedésre változtatta. Az indoklás szerint tartani lehet - az 1956-os forradalom utáni megtorlásokkal kapcsolatban - több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntettel meggyanúsított egykori belügyminiszter szökésétől, elrejtőzésétől - értesült a…
szept. 21
15:59
Este lezárják az Andrássy utat - autómentes nap lesz hétvégén (hirado.hu)
A rendezvény része az európai mobilitási hétnek, amelynek mottója: bringára fel!
szept. 21
16:01
Sósavval maratta le ujjlenyomatát a drogbáró (Blikk)
Caracas — Hiába marta le savval az ujjbegyeit, és álcázta magát marhapásztornak, a venezuelai hatóságok elkapták az utolsó és egyben legrettegettebb kolumbiai drogbárót, az El Loco – az őrült – néven elhíresült Daniel Barrerát.
szept. 21
16:03
Férjével csábítják a szerbek Janicsot (Blikk)
Budapest — Férjét követve ismét szerb hajóban evezhet Douchev-Janics Natasa (30). Egyre nagyobb az esély arra, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, az egykori Jugoszláviában született magyar állampolgárságú kajakos „hazatér", s a továbbiakban nem piros-fehér-zöld színekben versenyez.
szept. 21
16:03
Állategészségügyi zárlat a Kincsem Parkban (Blikk)
szept. 21
16:03
Mitől félti a szülő a gyerekét? (Metropol)
A magyar szülők az alkohol, a túl gyors felnőtté válás, a túl korai szexuális élet, az iskola, az internet és a televíziós műsorok miatt aggódnak.
szept. 21
16:03
Civilek tiltakoznak a krasznahorkaváraljai roma telep felszámolása ellen (Kripto Akadémia)
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és az Amnesty International szlovákiai csoportja is tiltakozását fejezte ki pénteken a krasznahorkaváraljai roma telep szélsőségesek által szorgalmazott erőszakos eltávolítása ellen.
szept. 21
16:03
Schalke-Bayern rangadó - Bundesliga előzetes és műsor (Sport365)
A hibátlan mérleggel listavezető Bayern München a Schalke 04 vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság hétvégi negyedik fordulójának rangadóján.
szept. 21
16:05
Bérgyilkost küldött a feleségére Robin Gibb (Blikk)
Washington — Kábítószeres őrjöngésében bérgyilkost fogadott felesége megölésére Robin Gibb (†62) – áll az egykori Bee Gees-tag válási ügyében vezetett FBI-aktából.
szept. 21
16:05
Weinek: minden politikust meg lehetne gyanúsítani (Metropol)
Weinek Leonárd Zugló egykori polgármestere szerint szinte bármelyik önkormányzati politikus ellen eljárás indulhatna.
szept. 21
16:05
Allegri állás lehet a tét Udinében - Serie A előzetes és műsor (Sport365)
A nemrég még ünnepelt Massimiliano Allegri vezetőedző állása lehet a tét az AC Milan hétvégi mérkőzésén, amikor a csapat az Udineséhez látogat az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában.
szept. 21
16:06
Vész esetén Frankfurtból turkálhatnának a zsebünkben (Privátbankár)
Az EKB igazgatótanácsi tagja olyan összeurópai szintű eljárásrendszer létrehozását sürgeti, amely szükséghelyzetben átvehetné az egyes országok költségvetése feletti irányítást, és akár annak kiadásait is befagyaszthatná.
szept. 21
16:07
Nem csökkennek az özvegyi nyugdíjak (Metropol)
Az özvegyi nyugdíjának csökkentéséről 2.857 embert értesítettek, de mindenkitől bocsánatot kérnek a kormányzati hiba miatt.
szept. 21
16:07
Fantasztikus rangadók vasárnap - Premier League előzetes és műsor (Sport365)
Az angol labdarúgó-bajnokság kedvelői vasárnap egymás után két rangadót tekinthetnek meg a Premier League 5. fordulójában.
szept. 21
16:08
Mutatjuk az új prémium kategóriás magyar buszt (Fotó!) (Privátbankár)
A Kravtex Kühne cégcsoport új fejlesztésű InterCity, vagyis távolsági autóbuszt mutatott be Mosonmagyaróváron.
szept. 21
16:09
Október elején dönthet Conte ügyében a Sportdöntőbíróság (Agroinform)
Az első tárgyalási nap végén csak annyira jutottak, hogy új meghallgatást írtak ki a Juventus edzőjének ügyében.
szept. 21
16:09
Először nyerhet a Real Madrid idegenben - Pirmera Divisón előzetes és műsor (Sport365)
Első idegenbeli győzelmét szerezheti meg a spanyol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában a címvédő Real Madrid, amely a városi rivális Rayo Vallecano otthonába látogat.
szept. 21
16:10
Fizethetnek az autósok, de nem azonnal (Privátbankár)
A fejlesztési menedzser szerint felmenő rendszerben vezethetik be a területi rendszámokat, a szakértői javaslat egy-két hónap múlva kerül a kormány elé. Ha a tervet elfogadják, a műszaki vizsgán, egyablakos ügyintézéssel történhet meg a rendszámcsere.
szept. 21
16:12
Több olajfinomító bezárását tervezik (HR Portál)
Le fogják állítani az európai olajfinomítók negyedét a következő tíz évben - nyilatkozta a Mol-csoport vezető közgazdásza az InfoRádió egyik műsorában.
szept. 21
16:12
Emelkedéssel indultak az amerikai részvénypiacok (ProfitLine)
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén New Yorkban a DJIA-30 index 0,12 százalék, a S&P-500 index 0,18 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,60 százalék nyereséget mutatott.
szept. 21
16:14
Drasztikusan változik januártól a felnőttképzés (HR Portál)
Félő, hogy januártól megbénul a felnőttképzés új rendszere. Átalakul az Országos Képzési Jegyzék, a tanfolyamok hossza és ára jelentősen emelkedik. A szakemberek szerint kérdéses, hogy lesz-e olyan, aki képes lesz megfizetni a tandíjat - adta hírül az atv.hu.
szept. 21
16:15
Videó: Énekével gyógyított Geszti Péter (Blikk)
szept. 21
16:15
Rejtélyes módon halnak a fiatal pornószínészek (BorsOnline)
Bár a pornózás hivatalos ipar, mégis sötét árnyak uralják. A felnőttfilm készítés birodalmában furcsábbnál furcsább halálesetek történnek és sok színészt jóval idő előtt ér utol a végzet. Megvizsgáltuk, melyek voltak a pornóvilág legkülönösebb elhalálozásai, melyekre a mai napig nincs válasz.
szept. 21
16:15
Weinek Leonárd: minden önkormányzati politikust meg lehetne gyanúsítani (Alternatív Energia)
Weinek Leonárd Zugló egykori SZDSZ-es polgármestere szerint ahogy őt meggyanúsították, úgy szinte bármelyik önkormányzati politikus ellen eljárás indulhatna tanácsadó alkalmazása miatt. A 2006 és 2010 közötti polgármester annak a büntetőpernek a pénteki második tárgyalásán tett vádlotti vallomást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, amely Hunvald György volt szocialista erzsébetvárosi polgármester…
szept. 21
16:15
Féltékenységből rendezett bombariadót - felfüggesztett fogházbüntetést kapott (hirado.hu)
Egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a Mercedes gyárat csütörtökön bombával fenyegető nőt.
szept. 21
16:15
Egyvalamit szeretnek csak a devizahitelesek (Portfolio)
Újabb állomásához érkezett a devizahitelesek "mentőakció-sorozata": szeptember 15-én lezárult a késedelmes jelzáloghitelek forintosításának és részleges elengedésének időszaka. A bankok azonban...
szept. 21
16:15
Több ezer nyugdíjastól kér bocsánatot a kormány (Pénzcentrum)
Nem csökken a felére az özvegyi nyugdíja azoknak, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, korábban pedig szociális járadékot kaptak, ha a parlament elfogadja Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter erről szóló, ma benyújtott indítványát....
szept. 21
16:15
Igazi tortúra: két kórházban szülte meg ikreit egy nő (ATV)
Igazi tortúrán kellett átmennie egy 35 éves nőnek, aki ikreket szült, de két különböző kórházban.
szept. 21
16:17
Eltörölné az özvegyi nyugdíjak csökkentését megalapozó rendelkezést a kormány (hirado.hu)
Nem csökkenne a felére Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter indítványa szerint azoknak az özvegyi nyugdíja, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, korábban pedig szociális járadékot kaptak.
szept. 21
16:17
Kedvező belépési pontok a devizapiacon - Technikai elemzés (Portfolio)
Tovább szívja magába az erőt a dollár, akárcsak az ausztrál fizetőeszköz a szomszédos ország devizájával szemben. A hetet egy egzotikusabb devizapár, valamint az angol font dollárral szembeni...
szept. 21
16:19
Sok európai olajfinomítónak kell még bezárnia (Portfolio)
Az európai olajfinomítók negyedét le fogják állítani a következő tíz évben - mondta a Mol-csoport vezető közgazdásza az InfoRádió Aréna című műsorában . Zsoldos István arról is beszélt, hogy néhány...
szept. 21
16:21
Szigorúan ellenőrzött piacok (Metropol)
Az utóbbi napokban ismét több átfogó ellenőrzést tartottak a budapesti nagybani piacon és vidéken.
szept. 21
16:27
Szalai lehet a megmentő, hétvégén Schalke - Bayern csúcsrangadó (Agroinform)
Pénteken kezdetét veszi a Bundesliga negyedik fordulója, melynek csúcsrangadója a Schalke-Bayern München mérkőzés lesz.
szept. 21
16:29
Adorján duplázott, de a Liverpool kikapott az ifi BL-ben (Agroinform)
Adorján Péter szerezte a Liverpool U19-es csapatának két gólját az Internazionale együttese ellen a korosztályos BL-ben.
szept. 21
16:33
320 perce gólképtelen a Videoton az EL-ben (Blikk)
Genk — Egy csodás sorozata megszakadt, egy sokkal kellemetlenebb másikkal azonban még jelenleg is küzd a Videoton futballcsapata a nemzetközi kupaporondon.
szept. 21
16:33
Sokk: Facebookról tudta meg, hogy meghalt a lánya (BorsOnline)
A 49 éves brit asszonyt a rendőrség elfelejtette időben tájékoztatni arról, hogy egyetlen lánya elhunyt. Az nő az internetről tudta meg a szörnyű hírt.

Keresés